A mi korosztályunk – s ez alatt értem azokat, akik gyermekkorukat a rendszerváltás előtti félévszázadnyi időszakban érték és élték meg – inkább a mesefordításaival ismerkedhetett meg, illetve pár, általa gyűjtött magyar mesével és mondával, azaz a szerző mintegy százötven kötetének töredékével. Az Édes anyaföldem önéletrajzi kötet csupán a rendszerváltás után jelenhetett meg teljes terjedelmében, a Magyar mese- és mondavilág is ebben az időszakban kezdte reneszánszát élni, több igényes vagy kevésbé igényes kiadásban került az olvasó elé.
Az erdővidéki Kisbaconból indult Elek apó – aki már egészen fiatalon kiérdemelte a tiszteletet jelző, bölcsességét elismerő „apó” megszólítást – székelyudvarhelyi, majd budapesti tanulmányai után újságíróként dolgozott, majd alig 28 esztendős korában országgyűlési képviselővé választották a nagyajtai kerületben, öt évig viselve ezt a tisztséget. A képviselőház előtt mondott beszédeiben is többnyire azokkal a témákkal foglalkozott, amelyek egész életében meghatározták munkásságát, érdeklődési körét: az ifjúsági irodalom, a népköltészet, a népnyelv, illetve a közoktatás állt felszólalásainak középpontjában.
Számos lapot indított, szerkesztett, valamennyinek célja az ifjúság ismeretekkel való ellátása, nevelése, a tudás általi felemelkedés volt. Meggyőződése volt, hogy minőségi gyermekirodalom, minőségi gyermekkönyvek nélkül nem lehet minőségi kultúrát teremteni.
Az impériumváltás után Benedek Elek hazatért, folytatva Pesten megkezdett munkáját. Az új, megváltozott körülmények között is céljai változatlanok maradtak, minden erejét munkájába fektette. S ez a munka éppen annyira jelentős, mint az ugyancsak hazatérő másik nagyságé, Kós Károlyé, vagy a kisebbségi létben irodalmi, művelődési intézményeink újraszervezésében, fenntartásában szerepet vállaló és elévülhetetlen érdemeket szerző Kemény Jánosé. Ezért is vette zokon Benedek Elek, hogy – szándékosan vagy véletlenül – nem hívták meg a marosvécsi helikoni találkozókra, noha Erdély talán legismertebb, legnépszerűbb és legmegbecsültebb írója volt.
Kettős évfordulója – születésének 160., illetve halálának 90. évfordulóját ültük ez év augusztusában és szeptemberében – ismét alkalmat adott arra, hogy felelevenítsük alakját, munkásságát, az általa képviselt eszmeiséget. Mintha megismétlődne mindaz, ami 10 esztendővel ezelőtt történt születésének másfél százados évfordulója kapcsán: a szoborállítás, számos munkája némelyikének újbóli kiadása, az ünnepi megemlékezések sora bizonyítja Benedek Elek nagyságát. Bizonyítja életpéldája időszerűségét.
Baróton, nem messze Kisbacontól egész alakos szobrot állítottak Elek apó emlékére: a néhai Gergely István szobrászművész által készített egész alakos szobrot öntötték bronzba, azt az alkotást, amelynek gipsz változata a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár folyosóját díszítette hosszú ideig. Így a hajdani bányászváros is gazdagodott egy köztéri műalkotással, a szobor méltó társa a kisbaconi templom mellett zarándokhellyé lett Vargha Mihály-féle szobornak. Az alkotás sikerét, no meg Elek apó személyiségének időszerűségét bizonyítja az a tény, hogy a padon ülő szobor ölét fényesre ülték a gyermekek.
Talán mégsem feledkeztünk meg nagy mesemondónkról?