Bevallom, régen idéztem számadatokat ilyen elégtétellel. Sajnos az örömbe aggodalom is keveredik: az én örömömbe, a nyugdíjasok örömébe ellenzéki politikusok, újságírók, kibicek aggodalma. Akik, ahányszor csak alkalmuk adódott rá, elkezdték félteni az államkasszát. Akiktől három éve mást sem hallunk, mint azt, hogy nem lesz pénz a megemelt nyugdíj meg a magas bérek kifizetésére. (Ugyanis a közszférában szép csendben bérreform is végbement, főleg orvosok és pedagógusok be nem vallott örömére.) Azóta kétszer már nőtt a nyugdíj, a riasztások ellenére volt rá pénz.
Romániában összesen 4 millió 964 ezer, azaz közel ötmillió a nyugdíjasok száma, közülük 296 ezer, vagyis közel 300 ezer mezőgazdasági munkás. Ennek megfelelően a nyugdíjak természetesen nagy megterhelést jelentenek az államkasszának. Tavaly, 2018-ban országosan az összes kifizetett nyugdíj 62, 5 milliárd lejjel terhelte meg az állami kötségvetést. „Egyes gazdasági szakértők” ismételten, ma is, úgy fogalmaznak, hogy a nyugdíjak növekedése fenntarthatatlan. Például kiszámították – nem volt nehéz, bár nagy számokkal dolgoztak –, hogy novemberig több mint nyolcmilliárd, egy napilap számításai szerint tizenöt milliárd lejt kell szereznie a munkaügyi minisztériumnak, hogy az idei járandóságokat ki lehessen fizetni.
Még mielőtt Zénon apóriáiba ütköznénk (Akhilleusz ugye nem érheti utol a teknősbékát, a nyugdíjalap nem érheti el a törvényben foglalt értéket), örömmel jelentem be, hogy Marius Budăi munkaügyi miniszter megnyugtatásunkra biztosított mindenkit: a szeptemberi nyugdíjak sínen vannak, kalkulusok elvégezve (iszonyatos mennyiségű munka!), pénz átutalva, a szelvények – a minimálnyugdíjra vonatkozók is – kinyomtva, elsejétől mehet a kifizetés.
Az ellenzék nagyon nem szívesen fogadta a nyugdíjreformot. A bérreformot sem, az adóreformot sem, több okból. Könnyebb azt felróni a kormánynak, hogy a bérek és a nyugdíjak messze elmaradnak az európai átlagtól, mint azt, hogy támogatja a kiszolgáltatott társadalmi rétegeket. Budăi azt is elmondta, hogy a kormánynak fel kellett készülnie „minden változatra”, ezért előrelátva, hogy a nyugdíjtörvény Alkotmánybíróságra kerül, ami veszélyeztetné a szeptemberi emelést, sürgősségi rendelettel oldották meg, hogy a vonatkozó összegek bekerüljenek az állami költsévetés tételei közé.
No de mi lesz a további nyugdíjakkal? Kell-e ténylegesen aggódnunk, miközben az ellenzék – amely addigra talán már nem is lesz ellenzék, de akkor meg pláne – azt fogja fújni, hogy nem lesz? Én hiszek a miniszternek és az Országos Statisztikai Hivatal makroökonómiai meg lebontott statisztikai adatainak. Lesz miből kifizetni a nyugdíjakat. Persze
azt senki sem várhatja el, még maga Florin Citu szenátor sem, hogy már most különítse el az állami költségvetés a 2022-re előirányzott összegeket, már azért sem, mert a nyugdíjasok száma változik.
Erre a kérdésre a munkaügyi miniszter a következőképpen válaszolt: „… 2017-ben a nyugdíjalapnál volt egy körülbelül 18 milliárd lejes hiányunk. 2018-ban ez a hiány erősen lecsökkent, 4,2 milliárd lejre. 2019 első negyedévében még volt némi hiányunk, de a második negyedévre már egyenesen egy kis, 218 milliós többletünk lett. Ugyanakkor abban a helyzetben vagyunk, hogy Románia bruttó nemzeti terméke (a híres PIB vagy GDP) 2016-tól napjainkig több mint 300 milliárd lejjel nőtt! Idén, a történelemben először Románia nemzeti jövedelme meghaladja az ezer milliárd lejt, pontos értéke 1031 milliárd lej! Ennek hat százaléka biztosítja a nyugdíjak kifizetését, miközben az Európai Unió átlaga a GDP 13 százaléka, tehát nálunk az európai átlagénak alig a fele.”
Tehát van miből! A számok nem hazudnak. A kulcs a gazdaségi fejlődés. Persze azt is le lehet tagadni. De tény, hogy Románia évek óta dobogón van Európában a gazdasági növekedés szempontjából, nemrég első volt, idén Magyarország a maga 5,1 százalékával megelőzi, Románia 4,6 százalékos GDP-növekedésével a második.
Van egy olyan elmélet, hogy a mostani kormány azért feszíti a húrt, csökkent adókat és emel béreket, nyugdíjakat, segélyeket, nyújt különböző juttatásokat, kedvezményeket, hogy egyrészt ezzel lekenyerezze a választókat, másrészt hogy az utána jövő kabinet, ha majd nem bírja ezt az iramot, nem képes ugyanezt a színvonalat biztosítani, megszorító intézkedésekhez folymodjék. A választók megnyeréséről annyit, hogy az ingyenes utazási lehetőséggel az egyetemisták annyira lekenyereződtek, hogy tízezrével mentek el a kormányellenes tüntetésekre, csúcsidényben pedig ma már a nem-egyetemisták, például a nyugdíjasok nem jutnak helyhez, jegyhez a vonatokon. A megszorítások, igen, emlékezetes a tíz évvel ezelőtti helyzet, amikor Traian Basescu (a Boc-kormány) a szükségesnél jóval nagyobb mértékben csökkentette a fizetéseket meg, a többletet a korrupció növelésére fordítva.
Az ellenzék jobb ügyhöz méltó buzgalommal kampányolt a nyugdíjtörvény ellen, véleményem szerint inkább azért, hogy a javuló gazdasági eredmények alapján hatalomátvétele után maga vezethesse be, de elkésett. Hogy ez a kampány a hazai magyar sajtóban miért volt annyira sikeres, nem sikerült megfejtenem, arra kell gondolnom, hogy nemzeti közösségünk különösen fogékony a rémhírekre és a pánikkeltésre. Mai napig olvashatók olyan kommentárok, hogy a nyugdíj tulajdonképpen nem is nőtt és nem is nőhet. Például a következő alig egy évvel ezelőtt: „A mai Romániában az átlagnyugdíjasnak az optimizmuson kívül kevés mindene maradt. Így vakon hisz a képtelennek tűnő számokban is és ügyet sem vet a gazdasági, pénzügyi szakértők véleményére, miszerint mindez lehetetlen, őrültség. Az átlagnyugdíjas – a szociáldemokrata pártelnök vélekedésétől eltérően – nem hülye, és tudja, hogy gazdaságilag mindezt valóban őrültség lenne megtenni. Abban bízik tehát, hogy Liviu Dragnea valahogyan majd csodát tesz, aminthogy csodát művelt akkor is, amikor hogy kétszeres elítélése ellenére megmaradhatott a legnagyobb romániai párt vezetőjének, a tulajdonképpeni kormányfőnek, valamint a képviselőház elnökének – ebben a minőségében pedig voltaképpen az ország harmadik emberének. (…) A nyugdíjak megháromszorozásával, a szociáldemokraták további szociális ígéreteivel Románia könnyen Görögország sorsára juthat – és nem biztos, hogy Brüsszel megint hajlandó lenne többtucat milliárd eurót Romániára is rákölteni. Románia tehát gazdaságilag teljesen tönkre menne, elszabadulna az infláció, a szociáldemokraták által megígért 105 adó eltörlése helyett többszáz új adó, illeték jelenne meg, a háromszorosára emelt nyugdíj vásárlóértéke pedig kisebb lenne az eredi nyugdíjnál is.” Mindent bele, mondhatnánk, hadd reszkessen a gatyánk! Van itt minden: lehetetlen, Dragnea, vakon hívő átlagnyugdíjas (aki azonban nem hülye és tudja, hogy a nyugdíjemelés őrültség), vannak gazdasági, pénzügyi szakértők (mondtam én: Florin Kűcú), van Görögország mint mumus (ez valahonnan ismerős) és több új adó mint fenyegető álnok lehetőség az eltörölt 105 adó helyett (mint tény)…
Szociális szempontból örökölten baloldali tudatú: a kizsákmányolás, az egyenlőtlenségek, a diszkrimináció ellensége, ugyanakkor az igazságos és erőteljes állami újraelosztás híve vagyok, utóbbiba a progresszív adót és a feltétel nélküli alapjövedelmet is beleértve. Mindezek persze nehezen valósíthatók meg egy olyan társadalomban, ahol a kormányt szabotálják, ahol a titkosszolgálatok üzleti tevékenységet folytatnak, kényük-kedvük szerint iktathatnak ki gazdasági konkurenseket, hazai vállalkozásokat és politikai ellenfeleket, amivel ők maguk válnak a korrupció melegágyává.
A nyugdíj nem könyöradomány. Nem rászorultsági, hanem alanyi jogon jár. Az öregségi nyugdíj, amiről fentebb szó volt – amely mindenkit megillet a jogszabályban meghatározott életkor betöltése után – az élethez és a méltósághoz való jog része, biztosítását, mértékét nem befolyásolhatja politikai konjunktúra. Legyünk nyugodtak, nem is fogja.