Ma a megszólításról lesz szó, amely „az emberek közötti kapcsolatfelvétel fontos eszköze, a nyelvi érintkezés megindítója”. Általában számos körülménytől függ, hogy kit hogyan kell, illik, célszerű megszólítani, ugyanis nem mindegy, milyen kapcsolat, életkor- és rangbeli viszony van a megszólító és a megszólított között, ugyanakkor a nemi hovatartozást sem lehet figyelmen kívül hagyni. Például egy családtagot vagy egy ismerőst másként szólítunk meg, mint egy idegent; utóbbi gyakran zavart kelt a mai nyelvhasználatban.
„Miként szólítsunk meg egy ismeretlen nőt?” – tehetjük fel azonnal a sokakat foglalkoztató kérdést… Mondhatjuk neki azt, hogy asszonyom, hölgyem, a fiatalabb pedig bizonyára a kisasszony miatt sem fog megharagudni. Egy ismeretlen férfi az első találkozáskor az uram, fiatalúr vagy a kissé bizalmasabb jellegű fiatalember megszólítások valamelyikére fog hallgatni.
Vidéken és a bizalmaskodó városi nyelvben a néni és a bácsi is megszokott, de csupáncsak az ismerősök körében. A Molnár bácsi-ból és a Kiss néni-ből egy ismeretlen úr, illetve hölgy esetében Molnár úr és Kissné asszony lesz, hacsak nem akarjuk őket bosszantani.
Nem maradhatnak ki a foglalkozás, valamint a beosztás szerinti megszólítások: ilyen például a tanár úr, doktor úr, szerkesztő úr, igazgató úr, elnök úr, illetve a tanárnő, doktornő, szerkesztő asszony, igazgató asszony és az elnök asszony. Utóbbi kettő különírandó. A Nyelvművelő szótár szerint udvariasabb, ha a tanárnő, kérem; kedves doktornő formákat használjuk a nők megszólításánál, írásban pedig a tisztelt igazgató asszony ajánlott.
„A művészeti életben – olykor modoros tiszteletadásként – ez is előfordul: (kedves) mester”, emellett néhány régebbi, ma már régimódinak tűnő megszólítás is fel-felbukkan néha. Például a nagyságos asszony vagy ennek a népies-vulgáris változata, a nassasszony.
És mi a helyzet a munkahelyen? Manapság egyre ritkábban szólítják egymást kedves kollégá-nak, kolléga úr-nak, illetve kolléganő-nek az egymással nem tegeződő munkatársak. Zárójelben megjegyzem, hogy a gyakran emlegetett, é betű nélküli kollega megszólítás helytelen. A hallgatók közül bizonyára sokan emlékeznek a mozgalmi és hivatali megszólításként használt elvtárs-ra és elvtársnő-re, amely mára szinte teljesen kikopott a közbeszédből. A bátyám, néném, húgom, öcsém, anyu, apu, anyuka és apuka bizalmas-családias megszólítások a családi kapcsolatokat színesítik. Ha ezeket és a bizalmaskodó aranyoskám, édesem, főnök, bá szavakat idegen embereknek mondjuk, akkor a címzett akár meg is sértődhet… joggal. Legközelebb innen folytatjuk.