Bevallom, sokáig pusztán fogalmi dilemmának tekintettem a politikai vezetők ajánlását, hogy a választóik szavazzanak „lelkiismeretük szerint”, vagy pedig – ahogy helyesebbnek tartottam – szavazzanak „meggyőződésük szerint”. Nagyjából ugyanaz, mondhatnánk, bár az egyik inkább erkölcsi, a másik inkább racionális hozzáállást jelent.
Most az európai parlamenti választáson (csak ezen vettem részt, a népszavazásnak nevezett diverziót visszautasítottam; érdekes, hogy például a Velencei Bizottságnak nem volt rá megjegyzése), miután meggyőződésem szerint másra kellett volna szavaznom, mint akire végül a lelkiismeretem szerint szavaztam, rájöttem, hogy a különbség egyáltalán nem csak árnyalatnyi.
Kezdjem mindjárt azzal, hogy a meggyőződésem alapján nem támogattam volna egy olyan alakulatot, még ha magyar is, amely az Európai Néppárt tagja, s amelyik ráadásul a kampány során, ha csupán villanásszerűen is, a „menjünk le kutyába” módszert is bevetette. Az a tény, hogy az Európai Néppárt és a magyar miniszterelnök között megromlott a viszony, nem befolyásolt, az viszont annál inkább, hogy az Európai Néppárt negyed évszázad alatt az Európai Uniót oda juttatta, ahova az jutott.
Azt sem felejthettem, hogy a szintén néppárti hazai PNL milyen aljasul viszonyul az erdélyi magyarsághoz és az RMDSZ-hez, és hogy a szekuspártnak nevezett divatos új protestalakulat, a nem kevésbé agresszív USR is miként viszonyul az RMDSZ „pragmatikus transzilvanizmusához”.
Szóval a meggyőződésemmel szemben a lelkiismeretemre hallgattam, mert tartottam a furdalásától – nem hagyott volna nyugodni, ha a romániai magyarság európai képviselet nélkül marad, mert bennem harcot vív az erkölcs és a ráció. Ám nagyon tartok tőle, hogy a körvonalazódó előrehozott választások esetén sem az én akár meggyőződéssel megtámogatott lelkiismeretem, de még a Kárpátokon túli szavazatok sem mentik meg a magyar képviseletet a román törvényhozásban.
Érdekképviseleti szervezetünkre szavaztam azért is, mert a listavezető két jelöltjéhez baráti szálak fűznek, és biztos vagyok benne, hogy jó munkát fognak Brüsszelben végezni – túl a nemzeti, kisebbségi, identitáspolitikai témákon is. Elég, ha okosak, tisztességesek és aktívak lesznek, nem viselkednek elvtelenül, mintha egy intoleranciát, gyűlöletet, illiberalizmust, homogén nemzetállamot hirdető szélsőségesbe hajló párt csatlósai lennének. Nem tudok róla, hogy egyikük is különösebben konzervatív hajlamú („a társadalom hierarchikus felépítésének, az emberek közötti társadalmi és anyagi egyenlőtlenség adottságként kezelésének helyeslője”) vagy amolyan szentfazék lenne, érzésem szerint inkább a szociális Európának, a gazdasági elitek hatalma korlátozásának a híve. Nem képviselnek sem kormányt, sem multinacionális érdekeket, semmi olyasmit, ami – a korrupcióval és a bürokráciával karöltve – szétvetheti a történelem legígéretesebb konstrukcióját.
Az mindenképpen megnyugtató, hogy a bevándorlásellenes populistáknak és az agresszív szkeptikusoknak nem sikerült az áttörés az Európai Parlamentben. „Az Európa-párti erők megőrizték a többséget Strasbourgban, az euroszkeptikusok a vártnál kisebb mértékben jöttek fel, miközben a választási részvétel meghaladta az előjelzéseket. De az valószínűnek látszik, hogy most a bizonytalanság időszaka kezdődik az EU-ban, holott az uniónak helyt kellene állnia az USA-val és Kínával szemben.” (Wall Street Journal)
Ez azt is jelenti, hogy Orbán Viktor az Európai Néppárton kívül nemigen találhat potens szövetségesekre, és még a Néppártban is kétséges a jövője. „Magyarországon a Fidesz kényelmesen nyert, ám Orbán nem jutott a várt ütőkártyához az EPP-vel szemben. Az mindenképpen a legerősebb frakciót adja, a magyar párt nélkül is. Ennélfogva gyorsan halványulnak a miniszterelnök reményei, hogy a konzervatívok akkor majd jól szövetségre lépnek a nacionalista szélsőjobbal. (…) Úgy nyert itthon, hogy Európában valójában vereséget szenvedett az Orbán-féle illiberális demokrácia.” (Financial Times)
Mint ismeretes, a Fidesz jelenleg felfüggesztett állapotban várja, hogy mi lesz vele. Tartok tőle, hogy az „Orbán vagy az EU” dilemma fennmarad ennek eldőlte után is. Ha pedig a Fidesz fromálisan is beáll a szélsőséges, EU-ellenes társaságba, akkor az RMDSZ-nek nagyon nehéz lesz sérülés nélkül az eddigi közös úton haladni vele.
Én mindenképpen azt kívánom európai parlamenti képviselőinknek, Winkler Gyulának és Vincze Lorántnak, hogy egyetlen pillanatban se kelljen választaniuk a meggyőződésük és a lelkiismeretük között.