Az Európai intézményekben – szinte már párhuzamosan – két meghatározó jelentőségű kampány zajlik. Egyik Románia, a másik Magyarország ellen. Románia esetében a tét Laura Codruța Kövesi (újabban Kovesi) európai főügyésszé való kinevezése, Magyarország esetében a FIDESZ-KDNP-nek az Európai Néppárti Szekcióból való kizárása.
A tét mindkét esetben óriási. S mindkettő végkifejlete komoly hatással lehet a következő évek európai fejleményeire. De mindkét ország vállalja az európai intézményekkel szembeni konfrontációt.
Románia Kovesi jelölésének elutasításával olyasmit kockáztat, amire korábban nem volt példa. Hogy a korrupció minálunk – mi, közemberek a hétköznapokban folyamatosan érzékelhetjük – a Kovesi-féle DNA „hősies” akciói nyomán sem nagyon csökkent. S ez a tény a Nyugat számára sem lehet titok. Az elv tehát: ugyanabból több. Így Kovesi elszántsága idehaza is, de főként Nyugaton mindenképpen rokonszenves. Ezt a hazai kormányellenes tüntetések, de a Költségvetési- és a LIBE Bizottság meghallgatásainak eredménye is kétséget kizáróan bizonyítja. Még akkor is, ha az említett bizottságokban zajló meghallgatásokat megelőzően az Európa Tanács illetékes fórumának, a COREPER-nek a meghallgatásán (akkor még) Kövesi 50 a 29 arányban alulmaradt a francia jelölttel szemben, s ugyanazt a pontszámot összesítette, mint a német jelölt. Utóbbi a Költségvetési és a LIBE Bizottság meghallgatásain gyakorlatilag kihullt a vetélkedésből. A kérdés ma már csak az, hogy az Európai Bizottság és az Európa Tanács egyeztetésein a németek kinek az oldalára állnak? Az Európai Parlament bizottságainak elnökei és az illetékes fórum elnöke, Antonio Taiani március 7-i konferenciájukon döntöttek az egyeztetés előkészületeiről és a döntés lépéseiről.
Ugyanezen a napon Tudorel Toader, román Igazságügyminiszter a Financial Timesban közölt cikkében is megindokolta a román kormány álláspontját. „Kovesi asszonyt – írta – tavaly nem azért mentették fel a Korrupcióellenes Ügyészség vezetői állásából, mert tettei korrupt politikusok ellen irányultak. Azért tették, mert a DNA megszegte a törvényeket. Ezt tényt az Alkotmánybíróság is leszögezte. Kövesi asszony vizsgálatai a törvények megerőszakolásán (constrângeri) alapultak.
Kövesi asszony távozása után kiderült, hogy az alatt a négy év alatt, amíg az intézmény élén állt, a DNA 3 400 bíró és ügyész ellen kezdeményezett eljárásokat, azaz az igazságszolgáltatási testület mintegy fele ellen. Jellemző módon ezek a vizsgálatok lezáratlanok maradtak, esetükben soha nem születtek bírósági döntések. Szokássá vált az igazságügyi rendszer megerőszakolása (forțare).
A DNA-ügyészek által elkövetett törvénysértéseket felülvizsgáló Különleges Részleg, mely független a DNA-tól, nemrégen tette közzé, hogy 1.422 dossziét átvett a DNA-tól. Dana Gârbean, a Bírók Nemzeti Szövetségének elnöke a róluk szóló jelentést „sokkolónak” minősítette. A bírók, akik átnézték a DNA-tól származó dossziékat a telefon-lehallgatások átiratainak módosításaival, hamis bizonyítékokkal, hamis tanúvallomásokkal és a vádlottaktól elkobzott – enyhítő körülménynek számító – dokumentumok visszatartásával szembesülhettek. Ez nem igazságszolgáltatás!
Az Európai Ügyészségnek keményen szemmel kell tartania a bűnözőket, de nem az emberi jogok és a megfelelő eljárások feláldozásával.”
Az európai intézményektől a „kényesebb kérdésekben” – ezt már megszokhattuk – ugyanúgy nem várható el tárgyilagos döntés, mint (egyébként valóban) a román igazságszolgáltatástól sem. Az előbbi esetében elég, ha csak a Magyarország ellen irányuló (sajnos nem mindenben megalapozatlan) hajtóvadászatot, a másodikban a székely szimbólumok és a magyar érdekek érvényesítésében tapasztalt (mindenben megalapozatlan) részrehajló ítéleteket említjük.
Ha Toader úr állításai megfelelnek az igazságnak, az Európai Főügyészségnek is szüksége lehet Kovesire. Főként, ha a májusi választásokon az erőviszonyok a mai bürokraták hátrányára módosulnának. Egyáltalán nem zárható ki, hogy az Európai Parlament és az Európai Tanács német tagjai eme logika mentén Kovesi mellett fognak felsorakozni.
Ez pedig Románia számára (melynek amúgy sem áll túlságosan jól a szénája) hatalmas presztízsveszteséget jelenthet.
Orbán Vikor is nagyot kockáztat, amikor nem hajlandó reflexből elfogadni az Európai Néppárt diktátumszerű feltételeit. Magyarországnak mégis kevesebb a vesztenivalója. Eddig is a nyugati sajtó páriája volt. Legfeljebb továbbra is az marad. S az is megfontolandó: már csak a valószínűségszámítás törvényei miatt sem lehet valaki az idők végezetéig vesztes.
Romániának azonban tényleg van veszíteni valója. Gyakorlatilag mindent, amit az elmúlt száz esztendőben elért, a nyugati hatalmak „jóindulatának” (egészen pontosan nagyhatalmi önzésének) köszönhette. Amit önnön erejéből hozott össze, nem igazán falrengető. Szerencséje volt. Érdekei – jobbára esetlegesen, de folyton – egybeestek a nyugati érdekekkel.
Csakhogy a szerencse forgandó.
Erről Friedrich Schiller híres költeménye, a Polikratész gyűrűje jut az eszembe. Röviden: Polükratésznak, a számoszi türannosznak bármihez kezd, hihetetlen szerencséje van. Sikerre siker. Végül már maga is szorongani kezd. Magához rendeli filozófusát, mit tehetne, hogy az istenek bosszúját elkerülhesse. A tanács: mondjon le arról, ami szívének a legkedvesebb. Zis și făcut. A zsarnok tengerbe dobja legértékesebb, szenvedélyes szeretettel imádott gyűrűjét. Az eseményt ünnepi vacsora követi. Gyönyörű halat szolgálnak fel. De amikor fölvágják, a hal gyomrából egy gyűrű fordul ki. A türannosz elsápad. A filozófus pedig sietve hajóra száll. Nem akarja bevárni a véget.
Minálunk lassan a fél ország efféle filozófussá vedlik. Évtizedek óta menekül, ki merre lát.
A záró mondatot – stílusosan – a latin szólás kínálhatja: Sapienti sat.