Enyhén szólva nem vagyok gyakorló hívő, az egyetemes vallásról (mert ezt jelenti a katolicizmus) ismereteim a történelem, a kultúra iránt érdeklődő emberéi, aki persze gyakran olvassa a Bibliát és különböző előjelű magyarázatait. Természetesen tudom, hogy a „judaizmusból sarjadt vallások közül a legnagyobb múlttal és hagyománnyal bíró világvallás; a legtöbb hívőt a római katolikus egyház számlálja”, s azt is, hogy a római pápa nem csupán egyházfő, hanem egyben államfő is: Vatikánváros – „független állam, teokratikus, választásos abszolút monarchia, a világ legkisebb területű (0,44 km²) és népességű független állama, melyet teljes egészében körülvesz Róma” – államfője. (A Wikipédiából idéztem.)
Pápalátogatás-ügyben van viszont némi újságírói tapasztalatom, sőt közvetlen élményem is. 1999-ben közelről figyelemmel követtem a modern kor legillusztrisabb pápájának, II. János Pálnak a romániai, tulajdonképpen bukaresti egyház- és államfői látogatását. (Kezdeményezője Emil Constantinescu államelnök és Teoctist román ortodox egyházfő, közvetítője és román részről a fő szervezője Theodor Baconsky akkori vatikáni nagykövet volt.) Különös jelentőségű történelmi eseménnyé emelte, hogy az 1054-es nagy egyházszakadás óta ez volt az első alkalom, amikor a katolikus egyházfő egy többségében ortodox vallású országba látogatott.
Amikor vagy öt évre rá Teoctist pátriárka fogadta a közrádió vezetőtanácsát, amelynek tagja voltam, kézfogásunk után viszonylag hosszan, négy-öt percig beszélgethettem a román ortodox egyházfővel; azzal keltettem fel az érdeklődését, hogy magyar és református létemre elismeréssel adóztam a világtörténelmi jelentőségű találkozóért és az ökumenikus nyitásért, felélénkülve válaszolt a kérdéseimre – míg végül kegyesen átengedtem őt a közben kézcsókra járulandók türelmetlen és áhítatos, de nem kevésbé irigy hadának.
Végtelenül tiszteltem Karol Józef Voytilát, elsősorban aktív, meghatározó szerepéért, amit a kommunista világ összeomlásában játszott. Hányszor idéztem és idézhetjük – pontosan, tudva ma is, hogy mire értette és mennyire érvényesek mindenkori emberi helyzetekben – a székfoglaló szentmiséjében 1978 októberében mondott szavait: „NE FÉLJETEK!” II. János Pál pontifikátusa – huszonhét év – a leghosszabbak egyike a történelemben, több mint ötödfélszáz év után ő volt az első nem olasz pápa, ő volt az első szláv pápa, ő volt a legtöbbet utazó pápa, ő volt a történelemben az első pápa, aki belépett egy zsinagógába.
Húsz évvel a történelmi fordulat után most az a katolikus egyházfő látogat Romániába – és elsőként Székelyföldre –, aki II. János Pált 2013 júliusában szentté avatta: Ferenc pápa. Az olasz származású argentin Jorge Mario Bergoglio nagy elődjéhez hasonlóan rengeteget utazik, ennél is lényegibb hasonlóság, hogy az ő működését is intelligencia, szerénység, derű, remény és szeretet hatja át. (Hasonlítanak abban is, amennyire tisztelem, kedvelem őket…)
Nem tudom, hogy Ferenc pápa megdönti-e nagy elődje utazási rekordját, de „Csíksomlyón kívül” is van már jónéhány elsőbbsége. Elsősorban: az első katolikus egyházfő a déli féltekéről, és a II. Gergely óta az első nem európai pápa. Jeles elődjéhez abban is hasonlít, hogy bátran és nyíltan kiáll a szegények és elnyomottak jogaiért, ugyanakkor korunk legnagyobb társadalmi, erkölcsi, szellemi és lelki kihívásaival szemben – elsősorban a gyűlölettel és gyűlöletkeltéssel és a populizmussal szemben, amelynek egyik sajátos vetületét a napokban ítélte el, azokra utalva, akik a keresztény értékek nevében gyűlöletet szítanak.
Ezekről fog beszélni Csíksomlyón is: a szeretet és az emberi közösségvállalás hatalmáról a gyűlölet, a kirekesztés és a jogtiprás fölött. Remélem, beszélni fog – közvetlenül az európai parlamenti választások után! – korunknak talán legbonyolultabb kihívásáról: a menekültkérdésről, a kereszténység és az iszlám, a keresztények és a muszlimok viszonyáról, hiszen ebben a kérdésben Ferenc pápa nem csupán rendszeresen megnyilvánul, hanem példás küldetést is magára vállalt.
A katolikus egyházfő a menekültválság kezdete óta többször kiállt a hazájukat elhagyni kényszerültek mellett, felszólított a befogadásukra (emlékezetes volt, amikor 2016-ban tizenkét szír menekültet befogadott a Vatikánban), ugyanakkor elítéli a terrorizmus minden módját, és figyelmeztet a veszélyeire. Kíváncsi vagyok, hogy a többségükben bizonyára keresztény konzervatív és illiberális nézeteket valló jelenlegi magyar kormánnyal és annak „nemzeti konzultációival”, kampányaival és általában hatalomgyakorlási módjával rokonszenvező magyar hívők miként fogadják majd (el) a pápa üzenetét.
Méltatlan volna ez alkalommal egy mosdatlan szájú fideszes megmondóember Ferenc pápáról mondott ocsmányságaival példálóznom; annál érdemesebb ebben az összefüggésben egy friss eseményre utalni – amely a magyar sajtóban természetesen nem kapta meg a kellő nyilvánosságot, értékelést.
A pápai üzenet befogadáshoz jó bemelegítés lehet a hír, hogy tegnapelőtt körülbelül száznyolcvanezer ember hallgatta a római pápának az Arab-félszigeten, a muszlim vallás bölcsőjében mondott beszédét. A iszlám vallás 1400 éves történelmében először fordult olyan elő, hogy egy katolikus vezető ugyanazon a helyszínen tartson ceremóniát, ahol a muszlim vallás megszületett és amely máig a központja. Miséje során a katolikus egyház vezetője többek között kijelentette, hogy senki sem használhatja fel vallását a háború indokaként.
Amint a christianpost.com portál beszámol róla, Ferenc Pápa „egy „békét megerősítő dokumentumot” is aláírt az Al-Azhar Egyetem fő imámjával, Dr. Ahmad Al Tayyebbel. Egyetlen idézet a közös nyilatkozatból: “Azt a tény, hogy egyeseket erővel kényszerítenek arra, hogy egy vallásnak megfeleljenek, visszautasítandó, egy olyan kultúra bevezetésével együtt, amelyet mások nem fogadnak el.”
Egy kiváló ember, a világ legnagyobb egyházának vezetője újabb falat tört át, e heti látogatása jelentőségének legtalálóbb megfogalmazása: „egy hosszú út kezdete”. Történelmet élünk, kár, hogy nem figyelünk oda – illetve nem főleg oda figyelünk, ahova kell.