Kedves hallgatóim, esztendő teltén, az új esztendő indulásaként rendszerint visszatekintünk, hogy mit érdemes továbbvinnünk az idő évekre szabott választóvonalán. Nos, a tavaly, december elején, meglehetősen nagy média visszhangot kapott az a bejelentés, miszerint négy erdélyi nagyváros, Kolozsvár, Nagyvárad, Temesvár és Arad liberális polgármesterei megalakították a Nyugati Szövetséget, amelyhez Resica is jelezte csatlakozási szándékát. Többen úgy vélekedtek, hogy ezzel lépéssel megindul Románia föderalizálása és Bukarestől való elszakadása, annál is inkább, mivel az északi-északnyugati, kisebb-nagyobb erdélyi városok, Szatmár, Zilah, Nagykároly és mások is megszellőztették egyesülési szándékukat, miközben Moldva északi részéről is hasonló hangok hallatszottak.
Ennek láttán pedig megint, újból, és ki tudja hányadszor, a minden hírbe belekapaszkodó politizálók felröppentették – nem egyszer a magyarországi média segítségével – hogy lámcsak itt a példa, immáron semmi nem állhatja útját Székelyföld területi autonómiájának. Nos, azt hiszem, hogy ne igyunk előre a medvék bőrére, még akkor sem, ha mackó barátaink januárban is szép számmal kóvályognak a behavazott erdőkön-mezőkön. A különböző létező vagy elképzelt szövetségeknek, egyesületeknek ugyanis nincs semmiféle közigazgatási jellegük, pusztán gazdasági célból jöttek vagy jönnek létre, hogy elősegítsék a nagyobb léptékű gazdasági és infrastrukturális beruházások megvalósítását, mind országos költségvetésből és lehívható uniós forrásokból, mind olyan helyi költségvetési hányadokból, amelyeket majd be tudnak tenni a közösbe. A hazai helyi közigazgatási törvény már megalkotása óta és módosításai nyomán is lehetőséget teremt arra, hogy a különböző rendű és rangú települések összefogjanak az általuk kidolgozott közös gazdasági-társadalmi célok eléréséért. Arról nem is beszélve, hogy már hosszú ideje létrehozták azt a négy makrórégiót és a nyolc fejlesztési régiót, amelyek kisebb-nagyobb mértékben az ország minden megyéje számára becsatornázzák az uniós forrásokat, természetesen pályázatok és a „minden szentnek maga fele hajlik a keze”, tapasztalat-alapú, ősrégi szólásmondás és a közép-kelet európai újkeletű korrupciós hagyományok alapján. Alig egy fél évtizede, amikor rengeteget beszéltek Románia közigazgatási újjászervezéséről, az is felmerült, hogy ezeket a régiókat lássák majd el közigazgatási feladatkörökkel, de felszínesebb vagy mélyebbre ható politikai viták nyomán ejtették az ötletet, mint ahogyan az egész közigazgatási átszervezést is elsüllyesztették különösképpen a saját vesztüket látó helyi hatalmi és pártérdekek. Ne gondoljuk tehát azt, hogy a Nyugati Szövetség kaparja majd ki a Székelyföld területi autonómiáját. Azt viszont nyugodtan megnézhetnénk, hogy melyek azok a közös gazdasági és infrastrukturális célok, amelyek mentén a székelyföldi kisebb-nagyobb városok képesek lennének szövetkezni. Mert erre közös bicikliversenyeken, ilyen-olyan találkozókon és kolbásztöltő vagy kürtöskalács fesztiválokon, Székelyföldet egyesítő hangzatos szólamokon túl nem nagyon van példa. A gazdaságot valamiképpen fellendítő mércével, a nagyobb léptékkel, a távlati gondolkodással, a versenyképes jövőképpel bajok vannak erre felé. Miközben harsonázunk itthon néhány kilométernyi aszfaltút átadásán, addig az ország nyugati felében a városok körül körgyűrűk épülnek, mellettük pedig csak úgy gyarapodnak a zöldmezős beruházások és a növekvő jövedelmek húzzák maguk után a lakosság javára a szolgáltatásokat. Csodák nincsenek csak hatékonyabb munka. Miért ne kivánnánk ezt az új esztendőre?