Túl vagyunk a Márton-, illetve az Erzsébet-napon, közeledik a Katalin-nap, november végén pedig az Andrások ünnepelnek, mi pedig minden évben igyekszünk felköszönteni őket. Legtöbbször azonban nem is sejtjük, hogy milyen szokások, hiedelmek fűződnek egy-egy névnaphoz.
Vegyük például a Márton-napot. Szent Márton püspök Savariában, a mai Szombathely környékén született 316-ban jómódban élő pogány szülők gyermekeként. Alig tizenkét évesen, szülei tiltakozása ellenére kérelmezte a felvételét a keresztények közé. Később, apja kívánságát teljesítve jelentkezett a kötelező katonai szolgálatra, majd jó pár év múlva a franciaországi Tours püspöke lett. Életét csodák kísérték: a krónikák szerint az első csodája a ligugéi kolostorban történt, Galliában, ahol egy meg nem keresztelt hittanulót támasztott fel imájával. Az ő tiszteletére építették Magyarország egyik legszebb kolostor-együttesét, a Pannonhalmi Bencés Főapátságot, amelyet 1996-ban a Világörökség részévé nyilvánítottak.
Nem hagyhatom ki a közismert legendát Márton lúdjáról, amelynek gyökerei egy régi római történethez nyúlnak vissza. Eszerint a Capitolium lúdjai fellármázták az őrséget, amikor a gallusok az éj leple alatt meg akarták szállni Rómát. Később ebbe a történetbe szőtték bele Márton alakját. Mivel nem akart püspök lenni, Márton bebújt a ludak óljába, de a hangos gágogás leleplezte őt. Innen származik az a hagyomány, miszerint Márton napján szépen hizlalt lúd kerül az asztalra. Szintén aznap a papnak is küldtek a lúd húsából, különösen a hátsó részéből, egyes források szerint innen ered a „püspökfalat” kifejezés. Egyébként 1171-ből származik az első írásos beszámoló a Márton-napi libalakomáról: Szent Márton napján volt a paraszti év vége, amikor a cselédek libát kaptak az évi bérük mellé.
Manapság Márton-nap környékén az éttermek és borászatok libavacsorával és újborkóstolással várják a vendégeket, ezzel is utalva a több évszázados hagyományokra.
Most pedig rátérnék az Erzsébet-, illetve a Katalin-napra. A két név viselőit sok helyen egyszerre köszöntik. November 19-én a középkor egyik legnépszerűbb szentjére, Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékeztünk, aki a rászorulók legfőbb támogatója volt. A népi időjósok úgy tartották, hogyha ezen a napon havazik, vagyis Erzsébet megrázza a pendelyét, akkor karácsonykor is ugyanez várható. Ellenkező esetben hó és fagy nélkül töltjük a legszebb téli ünnepet.
Hasonló hiedelem fűződik a közelgő november 25-i névnaphoz is: „Ha Katalin locsog, karácsony kopog, ha Katalin kopog, karácsony locsog”. Vagyis ha Katalin napján latyakos az időjárás, karácsonykor fagyni fog, és fordítva. Két nap múlva Alexandriai Szent Katalinra emlékezünk, aki feltehetően egy előkelő család sarja volt, és a keresztény hitéért halt mártírhalált 307-ben. Ebben az időszakban sok helyen Katalin-napi bált szerveznek, ahol élőzenével, tánccal, illetve pezsgővel várják a vendégeket.
És végül megérkeztem a november 30-i András-naphoz, amikor Szent András apostolra emlékezünk. A legenda úgy tartja, hogy átlósan ácsolt kereszten végezték ki, innen ered az András-kereszt elnevezés. A néphagyomány szerint ezen a napon kezdték vágni a disznókat és disznótorokat szerveztek a rokonoknak, jó barátoknak.
Hogy mi a közös a Márton-, az Erzsébet-, a Katalin-, illetve az András-napban? Mivel tulajdonnevekkel képzett összetételekről van szó, mindegyiket kötőjellel kell írni.