1938. november 9-én, kevéssel éjfél előtt a Gestapo főnöke, Heinrich Müller a következő telegrammot küldte szét a Náci Németország rendőrőrseinek:
„Rövidesen a zsidók és főleg a zsinagógáik elleni akciók következnek be Németország-szerte. Nem kell beavatkozni!”
A következő órákban a karhatalom és a tűzoltóság karba tett kézzel nézte, ahogyan porig égtek zsidók házai, boltjai és zsinagógái. Egyetlen nap alatt közel háromszáz templomot gyújtottak fel, 91 zsidót öltek meg, és további mintegy 20-30 ezret tartóztattak le és szállítottak koncentrációs táborokba.
A pogrom – amely a betört kirakatokból szertehulló szilánkokról kapta a Kristályéjszaka nevet – vízválasztó volt a Harmadik Birodalom történetében, ugyanis a zsidók addig is napirenden lévő jogfosztása átment nyílt erőszakba, fizikai bántalmazásba és gyilkosságba.
A korabeli erdélyi és magyarországi zsidóság helyzetéről beszélgettünk dr. Gidó Attila történésszel, a romániai nemzeti kisebbségek és ezen belül a zsidóság 20. századi története és a holokauszt kutatójával. Elsősorban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy milyen volt az erdélyi zsidóság helyzete a Kristályéjszaka idején, de beszéltünk nyilván az 1938 előtti és utáni időszakról is.