Nem mintha a világban nem volnának iszonyú rémségek (Braziliában államelnöknek választottak, természetesen az ismert féknyúzós háló- propagandával, egy szélsőjobboldali eszementet, aki azzal kampányolt, hogy a diktatúrában több politikai ellenfelet kellett volna fizikailag megsemmisíteni, és könnyítené az Amazonas esőerdő kivágását), meggondolkoztató folyamatok (Angela Merkel kancellár politikai agóniája az európai konstrukció és stabilitás összefüggésében), vagy éppen felemelő pillanatok (amerikai muszlimok 120 ezer dollárt gyűjtöttek össze a pittsburghi zsinagógában meggyilkolt emberek családjainak; Roger Federera megölt ellenzéki újságíró miatt nem utazik bemutató mérkőzésre Szaúd-Arábiába), de mindaz, ami napjainkban a romániai igazságszolgáltatás rendszerében-gépezetében történik, szerintem világszenzáció. Szenzáció a Basescu-Iohannis rendszer fokozatos leleplezése és leépítése, a visszhangos leváltások, végeredményben a normalitás, a jogállamiság kézzelfogható lehetősége. És szenzáció, hogy a szenzációs váltást gyakorlatilag hallgatás övezi.
Két kulcsszó határozta meg ennek a rendszernek a működését: a „korrupció elleni harc” és a magisztrátusok „függetlensége”. Mondhatnánk még jellemző szavakat: inkompetencia, propaganda, hatásvadászat, önkényesség és cinizmus meg hasonlók, de az idézőjeleseket kiemeli, hogy a választásokat fölényesen megnyerő koalíció elleni tüntetéseknek is hangzatos jelszavai voltak.
Az „ellenállók” kezdettől fogva hallgatólagosan elsajátították a vádhatóságok és a titkosszolgálatok elvét, miszerint a korrupció elleni harcban nem számítanak az eszközök, a jogelvek (az ártatlanság vélelme, az igazságos bíráskodás), nem számítanak a járulékos áldozatok. Számukra a fő kérdés Liviu Dragnea volt és maradt – aki ellen különben mind a hivatali visszaélés, mind az összeférhetetlenség ügyében elég kétes volt a jogi eljárás, és például Klaus Iohannis mindkét tekintetben összehasonlíthatatlanul súlyosabb vétségeket követett el, testvérek (értsd banditák) között is „pönálisabb” a „MUIE PSD” elnökénél…
Az „ellenállók” – ezt sajtónkban is tapasztalhatjuk – még arra sem vesztegetnek szót, hogy a Basescu-érától kezdve napjainkig a titkosszolgálatok, protokollumokkal és protokollumok nélkül, irgalmatlanul befolyásolták az igazságszolgáltatást, törvénytelen ítéleteket kényszerítve ki. Nem is mindig politikai célból, bár többnyire abból, hanem gyakran maffiózó módon, anyagi érdekből. Az antikorrupció így vált a korrupció melegágyává.
Az „ellenállók” radikalizmusa érthető, elvégre a radikalizmusok korát éljük – de mindezekről tudnia kellett (volna?) az Európai Uniónak, az Európai Bizottságnak, az Európai Parlementnek, az Európai Néppártnak, az európai országoknak, ha nem egyéb: hírszerzésük és diplomatáik révén. És hallgattak! Az EU, az EB, az EP, a PPE vezetőit nem érdekelték, hogy Romániában a pártállami állapotokat idéző módon, konstruáltan működik az igazságszolgáltatás! Hallgattak. Tudom, hogy ezt már nem egyszer szóvá tettem. Most azért mondom megint, mert arról is hallgatnak, hogy hallgattak.
De a tisztító folyamat beindult – és megállíthatatlan. A napokban az Alkotmánybíróság történelmi döntést hozott, annyira korszakos döntést, hogy nyoma sincs az ellenzéki médiumokban…
Szenzáció: mostantól mindazok a személyek, akiknek ügyében olyan törvények megsértéséért született végleges ítélet, amelyeket az Ab leírt vagy alkotmányellenesnek nyilvánított, kérhetik a bírói végzések megsemmisítését! Tehát – mindazokkal együtt, akiket hamis feljelentések, tanúvallomások, bizonyítékok alapján ítéltek el, akiknek megsértették a tisztességes eljáráshoz való jogukat – a folyamodók újabb százai követelhetik/követelik a perújrafelvételt, a felmentést, a valódi igazságtételt. És mindenki, ügyész és bíró, szekus és politikus, aki törvénytelenséget követett el, fizetni fog!
Persze, az igazságszolgáltatás emberei közül sokan sárosak, sokan félnek az ártatlanul meghurcoltak és elítéltek törvényes bosszújától. Kövesi sem ússza meg az egyszerű (csak Iohannis számára érthetelen) leváltással; Augustin Lazar sem ússza meg az elmozdításával (aki szintén nem sokat ért az egészből) – és remélhetőleg a titkosszolgálatok fejei sem ússzák meg büntetés nélkül.
Az “ellenállók” egyik fő jelszava a magisztrátusok függetlensége volt. Ma már tudjuk, hogy voltaképpen a titkosszolgálat függetlenségéért és mindenhatóságáért tüntettek. Az sok esetben minden volt, csak bírói függetlenség nem. Ellentéte volt az igazi függetlenségnek. Függőség volt. Független csak az lehet, akit nem befolyásol külső nyomás az igazság felderítésében.
Nem lehet felmérni, a jóhiszemű sorozattüntetők közül hányan tudtak a maffiaállami gazemberségekről. De most már ők is tudhatják! Aki akarja, már érti, hogy voltaképpen mit vindikáltak függetlenség címén ezek a gazemberek. Akik számára függetlenség volt, hogy a titkosszolgálatok „szolgáltatták az igazságot”, most elgondolkodhatnak.
Állami szinten az alapintézmények és azok tisztségviselőinek függetlenségét a hatalmi ágak szétválasztása biztosítja. Van, ahol még nem ment ki a divatból a demokrácia. A demokratikus alkotmányos alapelv szerint a törvényhozásnak (parlament, helyi önkormányzat), a közigazgatásnak és az igazságszolgáltatásnak (alkotmánybíróság, a bírói szervek és az ügyészség) hatáskör tekintetében, intézményi és személyi vonatkozásban is el kell válnia egymástól.
Szenzációt ígértem, és közhelyeket ismételgetek. Nem baj, legközelebb a világ legunalmasabb elnökének és legsurmóbb főügyészének huncutságairól osztom meg szenzációs értesüléseimet. Eleget beszéltem arról, hogyan tett a román igazságszolgáltatás ártatlanokat bűnösökké, következik annak leírása, hogyan tett bűnözőket alapintézmények vezetőivé. Nem lehet egyszerre annyi szenzációról beszámolni. Vagy ahogy Rejtő Jenő halhatatlan hőse, Fülig Jimmy mély életbölcsességről tanúskodóan mondja, nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani.
Addenda egy hírhez
A parlamentben megbukott a Tudorel Toader igazságügyi miniszter ellen Augustin Lazar leváltása ügyében benyújtott egyszerű indítvány.
Előtte egy neves román ügyvéd bejegyzésében a következőket írta:
„(…) (A Lazar leváltását kontestálók) azzal érveltek, hogy a politika túlzottan befolyásolja az igazságszolgáltatást. Idézem, amit tizenhárom évvel ezelőtt Monica Macovei akkori igazságügyi miniszter mondott (…): ’Különbség van a bírák és az ügyészek között. A bírák esetében az Alkotmány nem írja, hogy az igazságügyi miniszter auktoritása alá tartoznak (…), az ügyészekre nézve írja. (…) Az okok, amelyeknél fogva az ügyészeket kinevezik vagy visszahívják (…), a hatékonysággak és a menedzsmenttel függenek össze.’ Egyetlen nap alatt Monica Macovei visszahívott nyolc PNA- és DIICOT-ügyészt (…), a tömeges leváltást a CSM villámgyorsan jóváhagyta. Nyolc nap múlva az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (akkor PNA) új főnöke elnöki rendelettel ki is volt nevezve. Eljött az új nemzedék ideje. Óhatatlanul felmerül a kérdés: miért természetes az, hogy az igazságügyi miniszter leváltson nyolc ügyészt, viszont most egyetlen ügyész leváltására tett javaslat a demokráciára mért csapásnak minősüljön? Az egyedüli lehetséges válasz az, hogy az akkori igazságügyi minisztert Monica Macoveinek hívták, a mostanit pedig Tudorel Toadernek.”