Romeo él, és Júlia is – kábé erre figyelmeztet Jurij Kordonszkij előadása Bukarestben, a Nemzeti Színházban. Vagyis a shakespeare-i történet nem egy szép reneszánszkori mese, hanem az élet maga – cinikus kegyetlenségével, durvaságaival, zajos és zajtalan vívódásaival; szertelen rajongás és jól kiszámított csalás; menekülés, örökös futkosás és erőszak – mindenhol és minden szinten. Pótcselekvések tömkelege… Már Eminescu megállapította a Shakespeare-rel kapcsolatos töprengései során, hogy a nagy angol költő „olyan, mint az Úristen: ezer arcot mutat nekünk” – s akár egyetlen ember: Romeo vagy Júlia, Mercutio vagy Lőrinc barát személyében is, tennénk hozzá. Hadd, ne soroljuk…
A bukaresti előadás lényege, hogy zajlik, mint az élet. Nem ringat hamis ábrándokban… De nem is erőszakolja; nem aktualizál, hanem megpróbálja kinyitni a shakespeare-i szelencét – hadd, lássuk meg magunk, milyenek vagyunk! Mert, ha rajtunk múlna, inkább csak titkolnánk, kerülgetnénk, szépítenénk; magyarázkodnánk – nemde?
Számomra ezen az előadáson Lőrinc barát megtestesítője – Răzvan Vasilescu – nyújtotta a legtöbbet. Ő volt a lelkipásztor – aki valójában kufár. Arra bíztat és arra késztet, hogy kitárulkozzunk előtte – aztán pedig mérget ad, hamis megnyugvást, hogy szó nélkül vessük alá magunkat a hatalom akaratának; hogy azt tegyük, amit a szemünk előtt megelevenedő, világnak nevezett cirkusz igazgatója kíván. A mindenkori diktátor, aki azért kínál és szervez mindennap valami ünnepet, megemlékezést, rúdugrást vagy lóversenyt, hogy maradéktalanul engedelmeskedjünk neki; le ne szálljunk egy pillanatra sem a hatalom által hajtott körhintáról. Foglaljuk el magunkat, és ne lássunk semmit.
Én nem szeretem a klasszikusok aktualizálását – mert az fölösleges munka és téveszme. A klasszikus mű aktuális volt a múltban, aktuális ma és aktuális holnap – ilyen a természete. Nem kell őt megspékelni; mert, ha jól megnézzük, ott van benne minden mai öröm, de minden mai képtelenség is! – ami emberi létünk meghatározója tegnap, ma és holnap. Olvassuk ki a műből és elevenítsük meg! Hátha, végre okosabbak leszünk tőle. Ha pedig nem – akkor fölösleges minden erőlködés.
Nem a név számít, hanem az ember. Ez Júlia üzenete, amikor arra kéri Romeót, hogy vesse el a nevét; lépjen ki az ellenséges családból, s teremtsenek együtt – legalább a maguk számára – emberhez méltó világot. Sajnos, ez nem jön össze. Még Lőrinc barát sem tud segíteni ebben; sőt, talán nem is akar… Ez aztán borzalmas! Vagy mégsem? Ilyenek vagyunk, így természetes… Van min töprengeni.