Donald Trump annak ellenére is folytatja kereskedelmi háborúit, hogy azok korántsem váltják be azokat a reményeket, melyeket az amerikai elnök hozzájuk fűzött. Mind nyilvánvalóvá válik, hogy egyrészt az érintett államok is büntetővámokkal válaszolnak, másrészt, hogy az amerikai vámok nem csak Kínát, Európát és Japánt sújtják, de közvetve magukat az amerikai cégeket, sőt a külföldre telepített amerikai vállalkozásokat is.
Ráadásul az összes érintett államok úgy válogatják meg a bűntetővámokkal terhelt áruk listáját, hogy azok főként Trump válaszóit sújtsák, azaz épp azokat az amerikai állampolgárokat, akik Trumpot azért emelték a hatalomba, hogy megvédelmezze őket a globalizáció hátrányaitól.
Az elnök továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a kínai termékeket sújtó jelenleg 50 milliárd dollár értékű büntetővámokat 200 milliárd dollárra emelje, ami azt jelenti, hogy büntetővámok a Kínából importált áruk legalább felét érintenék.
Mindez egyelőre a Trump-féle „húzd meg, ereszd meg” politika szerves része. Egyik pillanatban simulékony arcát mutatja, másikban hajthatatlannak mutatkozik. Minderről nehéz eldönteni, hogy valamiféle agyafúrt taktika, vagy egyszerűen egy szűkagyú spekuláns kapkodása. Egyelőre mintha a második variáns tűnne valószínűbbnek.
Európával kapcsolatban is megegyezési hajlandóságát hangsúlyozta, de amikor az Európai tárgyalóbizottság vezetője azzal a javaslattal állt elő, hogy a személygépkocsikra kivetett vámot mindkét oldalról szüntessék meg, nem csak a javaslatot utasította el, hanem Európát azzal vádolta meg, hogy „rosszabb Kínánál is, szerencsére kisebb.”
Mivel az európaiak azt fontolgatják, hogy a világkereskedelmi szabályok megsértése miatt Trump Amerikáját a Világkereskedelmi Szervezetnél, a WTO-nél fogják beperelni, Trump ezúttal is akárcsak a Párizsi Környezetvédelmi Egyezmény, illetve az ENSZ által tárgyalt Menekültügyi Egyezmény esetében azzal válaszol, hogy a maga szempontjából a legegyszerűbb megoldást helyezi kilátásba, egyszerűen át fogja vágni a gordiuszi csomót, azaz kilép a Világkereskedelmi szervezetből is. Sőt újabban a Mexikóval és Kanadával kötötött szerződés a NAFTA felmomdásával is fenyegetőzik.
A francia elnök Emmanuel Macron, aki szinte mindenben Trump kezére játszik, hiszen az amerikai elnököt kitűnő eszköznek látja arra, hogy Németországot politikailag háttérbe szorítva Európa fölött maga gyakorolhasson ellenőrzést, szeptember elejére a második Világháború befejezésének szentelt párizsi ünnepségek apropójára Amerika, Európa- Kína és Japán részvételével olyan tanácskozást javasol, melyen a Világkereskedelmi Szervezet átalakítását tűzhetik napirendre. S olyan új szabályok kidolgozására tehetnek kísérletet, melyek a világkereskedelem minden részvevője számára előnyösek úgymond és senkit nem hoznak hátrányos helyzetbe, s ezzel a világkereskedelem egyensúlyát fenyegető monopóliumok kialakulásának is elejét vehetik.
Trump, aki feltűnően vonzódik Macronhoz, feltehetőleg azért mert benne látja azt a személyiséget, aki Európa megosztásában és főként Németország gazdasági hatalmának visszaszorításában segítségéré lehet, elfogadja az ajánlatot, de az Amerca first-ről, azaz Amerika világhatalmi státusának gátlástalan érvényesítésével kapcsolatos törekvéseiről bizonyosan nem fog lemondani. Még akkor sem, ha ezzel a világkereskedelem súlyos zavarait kockáztatja.
Mintha elfelejtette volna, hogy a világkereskedelem ma (még) érvényes szabályaiból éppen az Amerikai Egyesült Államok húzhatta a legnagyobb hasznot. A globalizáció – azzal, hogy a működő tőkét a fejletlenebb, s ezzel jóval olcsóbb államokba terelte – egyfajta kiegyenlítődési folyamatot indított el, mely legalábbis átmenetileg a világ más államait is kedvező helyzetbe hozta, mindenek előtt Kínát.
Trump ebbe a ténybe képtelen belenyugodni. Átgondolatlan és egyoldalú lépéseivel azonban olyan állapotokat provokál ki, melyek – mint már a bevezetőben is említettem – főként távlatilag az amerikai középosztály helyzetét is inkább rontják, semmint javítanák.
Hogy mindezt választói is pontosan érzékelik, azt mindennél világosabban jelzi Trump politikai megítélésének váratlan kedvezőtlenre fordulása. Trumpot, aki megválasztása óta vezette a népszerűségi listákat, ma már az amerikai állampolgárók 60 százaléka utasítja el, sőt, ami még megfontolandóbb 49 százalékuk, Trump hatalomból való eltávolításának (az un Impeachmentnek) a kezdeményezését is helyesli. Sőt 63 százalékuk támogatja az FBI különleges feladatokkal megbízott tagját Robert Muellert, aki Trump és az orosz hivatalosságok közti – a demokraták szerint a választási kampány sorsát is eldöntő – kapcsolatokat vizsgálja és újabban mind több meggyőzőnek tűnő érvvel áll elő. A felfüggesztés persze – a mai parlamenti arányok miatt – továbbra is esélytelennek látszik. De a közelgő parlamenti választások – ilyen támogatottság mellett – Trump számára könnyen fatálissá válhatnak.
A modern Amerika történetében még nem volt elnök, akit – hatalma birtokában – az amerikai társadalom ilyen jelentős része utasított volna el.
Hogy mi történik a felfüggesztés esetén, az beláthatatlan. A Trump utáni Amerika és a világ korántsem azonos a Trump előttivel. A világállapot – hatalomra jutása óta – olyan radikálisan megváltozott, egészen pontosan a korábbi lassú változások annyira meghatározó jellegűvé váltak, hogy a múlthoz nincs visszatérés.
Bárki is venné át az Egyesült államok, s ezzel bizonyos mértékig a nemzetközi közösség sorsának irányítását új, számos vonatkozásban radikálisan új utakra kell majd térnie…
Csakhogy egyelőre éppen a megfelelő demokratikus megoldások nem körvonalazódnak. Mindenki a zavarosban próbál halászgatni…