Az, hogy az emberiség minden vonatkozásban kritikus időszakot él át, manapság szinte közhely. Minden közgazdász pontosan tudja, hogy záros határidőn belül újabb gazdasági válságnak kell bekövetkeznie. A mesterséges intelligencia megjelenése ugyan újabb impulzust adhat a gazdasági fejlődésnek, de ez is óriási veszélyeket rejt magában. Nem zárható ki, hogy az irányítás végképp kicsúszhat az ember kezéből. Saját teremtményei ejthetik fogságba.
Ráadásul úgy tűnik, újabb népvándorlások kora köszönt ránk, s kérdés, hogy egy olyan világban, melyben évszázadok óta egymás mellett elő többségi és kisebbségi társadalmak harmonikus együttélésének a feltételei sem adottak, hogyan alapozható meg a bevándorlók úgynevezett integrációja? A család, a kultúra, a politikai élet, a természeti környezet, a klíma szintén fenyegető válságban van. S egyáltalán nem vagyunk felkészülve rá, hogy ezeket a válságokat kezelhessük.
A válságok nyomán kialakult általános közérzet az emberi lelket sem hagyhatja érintetlenül. Stephan Schleim, a neves pszichológus a Spectrum című német tudományos szaklap internetes kiadásában riasztó adatokat közöl.
A bevezetésben tisztázza ugyan, hogy a pszichikai zavarok számának növekedésére vonatkozó statisztikák nagy mértékben megbízhatatlanok, hiszen hiányzik a viszonyítási alap. Korábban az emberek ritkán fordultak pszichológushoz, a pszichikai zavarok jelentős része ismeretlen volt, s az ismert rendellenességek súlyossági fokának megállapítása körül is bizonytalanság mutatkozott.
Ennek ellenére kétségtelennek tartja, hogy az ipari forradalom kezdetei óta a megbetegedések száma jól érezhető mértékben növekszik. A jelenséget a neves német filozófus, Georg Simmel A nagyváros és a lelki élet című könyvében már 1903-ban jelezte. S hogy a folyamat valóban az úgynevezett gazdasági-társadalmi fejlődéssel áll összefüggésben, azt az is világosan mutatja, hogy ebben a vonatkozásban is az Amerikai Egyesült Államok ?vezet?. Manhattan lakóinak 81,5 százaléka küzd pszichikai zavarokkal.
A legsűrűbben előforduló bántalmak a figyelemkoncentráció zavarai és a hiperaktivitás, valamint a félelem- és a stressz-zavarok. Az első csoport zavarai a nyugati országokban az elmúlt 12 év alatt (erre az időszakra van viszonylag megbízható összehasonlítási alap) hatszorosára növekedtek. Kezdetben puszta fejlődési rendellenességnek tekintették őket, újabban azonban nem csak a gyerekek és a fiatalok, hanem felnőttek körében is mind gyakrabban fordulnak elő.
A németországi Barmer-jelentés a depressziós jelenségek számának erőteljes növekedését is dokumentálja, főként a fiatal felnőttek esetében. A zavarok száma csupán az elmúlt néhány évben 48 százalékkal növekedett. A súlyos megterhelés és alkalmazkodásképtelenség okozta rendellenességek száma még nagyobb mértékben megugrott, az arány itt már 89 százalék.
De a fiataloknál regisztrálható pszichikai- és a viselkedészavarok összesítve is 38 százalékkal gyakoribbak, mint korábban. A statisztikákba azonban nem számítanak bele a friss bevándorlóknál jelentkező zavarok, melyek aránya a nyelvi nehézségek, az új környezethez és szokásrendhez való alkalmazkodási kényszer, valamint a bevándorlás sokkoló élményei nyomán messze meghaladhatják a többségi népességnél kimutatható arányokat. Bár természetesen a többségnek is alkalmazkodnia kell az új helyzethez, s ez előbb-utóbb szintén súlyos ?beilleszkedési? zavarokhoz vezethet majd.
A gyógyszerek nem nagyon segítenek, de mellékhatásaik (amint azt a svájci Michael P. Hengartner kutatási eredményei rámutatnak) tovább ronthatják a helyzetet.
Első helyen minden kutatásban a félelemérzet keltette szorongás kóros állapotai szerepelnek. A poszt-posztmodern embert gyakorlatilag minden szorongásokkal tölti el. Fél attól, hogy lemarad a versenyben, hogy nem tud lépést tartani a követelményekkel, hogy nem tudhatja, mit hoz még a jövő.
A tanulmányok olvastán alapvető kérdésként merül fel, hogy mennyi újdonságot képes elviselni az ember? A biológiai evolúció hosszú-hosszú évezredeken át veszélyekkel teli, de változatlan világban zajlott. Az emberi psziché ezért stabilitásra rendezkedett be, a változásokhoz való alkalmazkodás képességének genetikai határai vannak. Úgy tűnik, megközelítettük ezt a határt.
A jelenség súlyos társadalmi következményekkel is jár. Egyre többen kényszerülnek idő előtti nyugdíjazásra, menekülnek alkoholizmusba vagy kábítószer-fogyasztásba. Az általános félelem-érzés miatt mind többen gondolnak az öngyilkosságra is. Egy hollandiai felmérés ebben a vonatkozásban is riasztó adatokat közöl. A fiatalok 20 százalékának fejében fordult már meg az öngyilkosság ?ötlete?.
Mindezek hátterében természetesen a politikai elit tökéletes alkalmatlansága áll. Minden normális embert páni félelem kerítheti hatalmába, ha belegondol, mivel foglalkozik a politika. Rá kell ébrednie: mindennel, csak az okokkal nem. Egy politikus önmagán és az ?ellenségnek? tételezett ellenfélen kívül képtelen bármi másra gondolni. De nyilván nem a politikusban, hanem magában a demokratikusnak aposztrofált, de a demokráciától mind idegenebb rendszerben van a hiba.