Donald Trump döntése, hogy Jeruzsálemet Izrael fővárosának ismeri el, s az amerikai nagykövetséget Tel Avivból Jeruzsálembe költözteti át, nem csak az arab világban váltott ki felháborodást, de a ENSZ Biztonsági Tanácsának több tagja és az Európai Unió államainak zöme, köztük Német- és Franciaország is keményen elítélte.
A Hamas meghirdette az ún. Intifadat (azaz a palesztin népfelkelést). Az izraeli területeken fellángoló tüntetéseknek máris több halálos áldozata van. De tüntetések zajlanak Törökországban, Egyiptomban, s a többi arab államban is.
Jeruzsálem három világvallás szent városa. Időrendben: a zsidóké, a keresztényeké és az araboké. Sőt, két nemzeti közösség, a zsidó és az arab saját államának fővárosát látja benne. Izrael a nemzetközi közösség által elismert állam. A palesztin területeket a nemzetközi közösség az ENSZ Biztonsági Tanácsának nyomására nem ismeri el független államként. Az Izrael által annektált részeket viszont izraeli területekként fogadja el. Az ENSZ rezolúciókat, ha azok nem felelnek meg az érdekeinek, Izrael egyébként is figyelmen kívül hagyja. Teheti. A nemzetközi közösség a százezres zsidó betelepítések ellen is csak ímmel-ámmal tiltakozik. (Miközben az Oroszország által annektált Krím-félsziget ma is világra szóló botránynak számít.)
A válság ismételten a modern világ egyik legfontosabb konfliktusforrására világít rá: a különböző nyelvek, kultúrák és vallások közti együttélés lehetőségfeltételeinek kidolgozatlanságára.
Az emberi közösségek államokba szerveződnek, s bár a mai államok közt gyakorlatilag egyetlen egy sincs, mely nyelvi, kulturális vagy vallási vonatkozásban teljesen homogén lenne, a többségi közösségek fenntartják a jogot arra, hogy a kisebbségekre ráerőszakolják saját nyelvüket, kultúrájukat, esetenként még a vallásukat is. Hogy miért? Erre a kérdésre a modernitás filozófusai, szociológusai, politikusai sok-sok könyvtárnyi választ hordtak össze. De érveiket nekem soha nem sikerült megértenem. Fogalmam sincs róla, hogy egy demokratikus, az egyéni és közösségi jogokra alapozott államban mi zavaró lehetne abban, hogy a szomszédom más nyelvet beszél, más kultúrában mozog otthonosabban, vagy más Istenhez imádkozik (ha imádkozik még egyáltalán). Az idegen beszéd aligha lehet zavaróbb, mint a gépkocsik hangja vagy a mindenütt ott harsogó zene. S az akár egymás mellett térdeplő zsidó, arab, keresztény hívő imái sem keresztezhetik egymást. Akkor mi az akadálya annak, hogy akár egymás közvetlen közelében imádkozzanak?
Egyetlen magyarázatot tudok találni. Ez azonban a tudós értekezésekből rendre kimarad. Az ok szerintem a nemzeti önzés és uralomvágy. Azt az egyént, aki nyilvánosan megaláz, megszégyenít vagy más módon bántalmaz másokat, szokásunk elítélni. Ha ugyanezt többségiek teszik kisebbségeikkel, az ellen legfeljebb csak az áldozatoknak van (ha egyáltalán lehet) kifogásuk. A megaláztatást, megszégyenítést a kisebbségi közösségek tagjainak jobbára zokszó nélkül kell elviselniük. A többség leplezetlen elégtételére?
Az efféle állapotok azonban nem tartanak a végtelenségig. Ha egy közösség vagy egyén úgy érzi, hogy nincs már mit veszítenie, vészes állapotok alakulhatnak ki. S a világ minden táján nap mint nap ki is alakulnak.
Az igazi kérdés tehát az, hogy a Rációra felesküdött Nyugat, mely így vagy úgy még ma is kezében tartja a világot, miért képtelen a tisztességes együttélés valamiféle normarendszerét kidolgozni? Illetve legalább a már meglévő normák betartását kikényszeríteni?
Mi lehet a magyarázata annak, hogy bár a Nyugat államai a gáttalan szabadságideológia következtében meredek demográfiai lejtőre kerültek, s kénytelenek társadalmaikat bevándorlókkal feltölteni, képtelenek felfogni, hogy ha a mai uralmi stratégiák érvényben maradnak, önmagukat hozzák kilátástalan helyzetbe. Hiszen előbb-utóbb maguk kerülhetnek kisebbségbe.
Akkor pedig mai helyzetüket csak erőszakra, a dél-afrikai apartheid vagy a hitlerizmus valamely változatára alapozva tarthatják fenn. S azt is csak ideig-óráig. S ha a kísérlet kudarcot vall, akkor majd számukra is eljövend a pokol?
Trump úgy véli, hogy intézkedése a gyűlölettel szemben a tolerancia hangjait fogja felerősíteni, azaz a tartós béke lehetőségét teremtheti meg. Hogy miként? Arra továbbra sincs válasz. Sőt szemmel látható, hogy a Közel-Keletet a gyűlölet és az intolerancia újabb hulláma önti el.
A görögök úgy vélték, hogy az istenek, ha valakit tönkre akarnak tenni, először az eszét veszik el. Minden jel arra vall, hogy a modern emberiség máris ebben a helyzetben leledzik.
Sajnos, korántsem véletlenül?