A Nagy Egyesülés 99. évfordulójának előestéjén megszületett az első (bár mint tudjuk, már 1993 óta dédelgetett) centenáriumi döntés. A kormány elfogadta Mihai Buculei Gyulafehérváron megépítendő egyesülési emlékművének tervét.
Az évfordulóhoz méltóan grandiózus, 22 méter magas építmény amennyire egyszerű, annyira mély értelmű is. Mert a négy csúcsánál összehajló keresztből álló alkotás, melynek összetevői már első ránézésre is facebook logókra emlékeztetnek, mint oly sok minden a román nemzeti szimbólumtárban, szinte már megfejthetetlen.
Arra a kérdésre, hogy mit jelképezne a négy ölelkező kereszt, talán van válasz, de egyelőre fellelhetetlen. Felekezetekről nem lehet szó, mert azokból vagy jóval több van, vagy ha csak a románokat tekintjük, jóval kevesebb. Magukat az egyesült fejedelemségeket sem szimbolizálhatja, hiszen azokból három van. Besszarábia ugyanis Moldva ?szerves részének? számít. De ha Beszarábiát külön entitásnak vesszük, akkor Olténia, Bukovina, a Bánság, Máramaros, Dobrudzsa és a többi is szóba jöhetne. Tehát a keresztekből egy kisebb temetőt is össze lehetne komponálni A kereszteket esetleg nemzeti színekre lehetne festeni, de sajnos azokból is csak három van. Szóval a dolog sehogy sem stimmel. A négyes szám legfeljebb az égtájakat jelölhetné, de hát azoknak vajmi kevés nemzeti jellegük van, ha csak azt nem feltételezzük, hogy Románia a kelet, a nyugat, az észak és a dél kivételes találkozópontja, magyarán a világ közepe. Az persze tény, hogy ezrével vannak olyan rikítóan piros-sárga-kék patriótáink, akik a Föld köldökét is valahol a román Kárpátokban vélik fellelni. Talán a művész is közéjük tartozik?
S miért épp a keresztek? Tudjuk, hazánk külföldi használatra az illiberális Magyarországgal és a nem kevésbé elvetemedett Lengyelországgal ellentétben liberális köztársaság, tehát az állam és az egyház elválasztása nálunk alkotmányos alapelv. Amin mit sem változtat, hogy belföldi használatra még politikusaink is szinte már bigottul keresztények. Néha úgy tűnik, országunk ? bizonyos vonatkozásokban ? Bizáncban feneklett meg. De mégis. Amikor Franciaországban még II. János Pál pápa szobráról is bírósági döntés szerelteti le a keresztet, okos dolog-e a román nemzeti egységet keresztekbe zárni? Vajon nem keresztezi-e ez a döntés azt az európaiságot, melyet oly büszkén hangoztatunk? Vajon nem válik-e akadályává az európai magállamokhoz való tartozásunknak? Vagy ez is csak retorika? Tehát keresztet rá?
A kettős mérce és az ebből fakadó kettős beszéd persze valóban európai vonások. Éppen azok a magállamok gyakorolják a leglelkesebben, melyekhez tartozni akarunk. Azok ugyanis csak azt látják és hallják meg, ami érdekükben áll. A román homofóbia, bigott vallásosság, nacionalizmus a magállamokat a legkisebb mértékben sem irritálja, mert Románia semmilyen vonatkozásban nem sérti a nyugatiak sajátos érdekeit. Legfeljebb a kisebbségi érdekeket, de azokat is csak idehaza, mintegy magánhasználatra, az pedig a magállamokat a legkisebb mértékben sem érdekli. Ha a tagállamok megfelelnek Brüsszel igényeinek, odahaza tehetnek, amit akarnak, ?belügyeikbe? az Uniónak nincs beleszólása.
Legalábbis ezekben az esetekben, mert egyebekben nagyon is van. No, de hagyjuk?
Hogy mi motiválhatta a kormány tagjait, hogy ennek a ? számos román honfitársunk által is ötlettelennek, stílustalannak és következésként merőben értelmetlennek tartott ? monstrumnak a tervét elfogadják, csak sejteni lehet. S a sejtéseket leginkább a monumentum monumentalitását is messze meghaladó költségek motiválhatják. A műremek ugyanis írva és mondva 4 millió euróba kerül, ami hozzávetőleg 17.612 átlagnyugdíj összege. (Az utóbbi, mármint az átlagnyugdíj a nagy évfordulón sem igazán monumentális. Mindössze 1.022 sovány lej.) S a 4 milliónak több mint fele, 2,2 millió euró is a művész fentebb vázolt felemelő ötletét hivatott honorálni. Monumentálisnak ez is monumentális: 9.794 átlagnyugdíj összege.
Országunkban, melyben végre sikerült leküzdeni a korrupciót, a jelek szerint ma már kizárólag a hazafias műalkotóknak van jövőjük. Ez a pénz ugyanis egy átlagos fizetésből, azaz bruttó 3.131 lejből élő átlagos román állampolgár számára 266 és fél évig garantálhatná az átlagos életszínvonalat. Hogy az átlagon aluli, vagy éppenséggel mélységesen aluli jövedelmekből tengődő honfitársainkról ne is beszéljünk. Egy efféle nyomorult csaknem a magyar Honfoglalástól máig kihúzhatta volna belőle.
Igy aztán arról már nem szól a fáma, hogy a remekmű ?hogyan került kiválasztásra?, hogy volt-e egyáltalán valamiféle pályázat? Bizonyára volt. A 2,2 millió euró ugyanis kőkemény garancia lehetett arra, hogy mindenkit kielégítő, az évfordulóhoz minden vonatkozásban méltó, hazafias döntés születhessen.
A nemzet kimondhatatlan örömére. Amihez természetesen mi, magyarok is csatlakozhatunk. Elvégre sok mindennek örülhet az ember.
Főleg, ha oly kevés oka van rá.