Tudják, hogy mióta jelentkezem a nyelvművelő rovattal a Bukaresti Rádióban? Pontosan egy éve. Sosem felejtem, hogy a legelső részben a magázódás és a tegeződés kérdését feszegettem, pontosabban fogalmazva azt, hogy milyen formában kommunikáljak a hallgatókkal.
Végül előbbit választottam, azaz a magázódást, bár manapság egyre többen tegeződnek a különféle honlapokon, blogokon, elektronikus levelekben, sőt néha még az árajánlat-kérésekben is.
Őszintén bevallva néha nem egyszerű úgy megírni egy szöveget, hogy magam előtt látok egy-két nálam fiatalabb, esetleg velem egykorú, vagy kb. tíz-húsz évvel idősebb ismerőst, akiket a mindennapi életben tegezek, az írásos kommunikációban viszont magázok. Lehet, hogy néhányan közülük túl merevnek tartják ezt a szokásomat, de kitartok az eredeti elhatározásom mellett. Mert pont ez a lényeg: bármelyik formát is válasszuk, legyünk következetesek, ellenkező esetben összezavarjuk a hallgatót, az olvasót vagy a nézőt, attól függően, hogy pontosan ki a célközönség.
Míg például az angol nyelvben nem követelik meg a tegező és a magázó névmás választását, a magyarban viszonylag bonyolultabb helyzettel szembesülünk. Mondhatjuk azt is, hogy maga vagy maguk, illetve Ön és Önök. Egyébként a tiszteletadás megnevezésére használt magázás szó a maga visszaható névmásból ered. A 16. századi maga kegyelmed szókapcsolatból kiragadva lett belőle személyes névmás. Nagyon sokáig kizárólag a magasabb rangú magázta le az alacsonyabb rangút, ezzel is jelezve a rangbéli különbséget.
Az Ön névmást a 18. század végén kezdték használni, de valójában a 19. században terjedt el az udvariasabb magázás formájaként, amelyben nagy szerepe volt Széchenyi István grófnak. Tulajdonképpen az önbelőle, önmaga összetételek első tagja vált önállóvá.
Most pedig tartozom egy vallomással: bár szabály szerint a megszólított személyre vonatkozó névmásokat a szöveg belsejében általában kisbetűvel kezdjük, én mindig nagybetűvel kezdem az Ön és az Önök szavakat. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy a fokozott tisztelet kifejezésére nagybetűt is alkalmazhatunk, tehát mégsem járok el minden egyes alkalommal szabályellenesen.
Miután újra kiveséztem, sőt ki is bővítettem az egy évvel ezelőtti témát, nem hagyhatom szó nélkül a hét fontosabb eseményeit, napjait.
Október 31-én múlt 500 éve, hogy Luther Márton wittenbergi teológiaprofesszor közzétette 95 tézisét, amellyel megkezdődött a reformáció. Maga a reformáció szó kisbetűvel kezdődik, ugyanúgy, mint a reformáció kora és a reformáció kori kifejezések. Sőt a református egyház, a református gyülekezet és a református istentisztelet szókapcsolatokra is ugyanez a szabály érvényes.
Egy nappal később, november elsején volt mindenszentek vagy másik nevén mindenszentek napja, amelyet a gyakran látott írásmóddal ellentétben kisbetűkkel írunk. Olyan üdvözültek ünnepéről van szó, akiknek nincs külön emléknapjuk. Ma pedig a halottak napja van, amikor sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére.
Mivel szabály szerint kis kezdőbetűvel írjuk az ünnepek, a nevezetes napok, időszakok, illetve a történelmi események nevét, a halottak napja is kisbetűkkel íródik.