Kedves hallgatóim, bevallom, szurkoltam Katalóniának. Szurkoltam már amikor meg sem voltam: amikor a Napóleon császár elleni függetlenségi háború idején egyesült végérvényesen Spanyolországgal; amikor 1939-ben Francisco Franco csapatai elfoglalták Barcelonát. (Közismert, hogy Katalónia a polgárháborúban a köztársaságpárti oldalhoz csatlakozott a fasiszta diktátor vezette jobboldali nacionalista erőkkel szemben.) De leginkább akkor, amikor 1977-től újra működhetett a katalán kormány, majd amikor az 1978-ban elfogadott spanyol alkotmány megteremtette a demokratikus politikai rendszert, és az országot tizenhét egyenlő jogokkal rendelkező autonóm közösségre osztotta, elismerve ezzel Spanyolország többnemzetiségi jellegét. Drukkoltam Katalóniának akkor is, amikor ? 2006-ban ? jócskán kiszélesítették autonómiájának körét.
Katalónia mint regionális közösség: igazi, hiteles európai példa http://www.shp.hu/hpc/web.php?a=commorakozigaz&o=1146826901 arra, hogy milyen jövő várhat a decentralizáció nyomán az autonóm nemzeti közösségekre megszerzett hatásköreik folytán. Példa számunkra is: ilyet, hasonlót akarunk!
Egy ideje azonban nem szurkolok Katalóniának, illetve nagyonis szurkolok: csak éppen nem azért, hogy függetlenné, Spanyolországból kiszakadva önálló állammá váljék. Úgy is mondhatnám: szurkolok a katalánok többségének, hogy felelőtlen fantaszták ne köthessenek ismét csomót a történelem fonalára, a demokratikus Európa ellenségeinek ne sikerülhessen szétverniük a reformfolyamatot.
Tudatában vagyok annak, hogy sokan, ellenkezőleg, a katalán függetlenségnek szurkoltak. Ráadásul olyasmire hivatkozva, hogy az a romániai magyaroknak jó, s nekünk is olyan ?bátor? vezetőkre volna szükségünk, amilyenek a katalán szakadárok. Pedig csak egy kicsit kellene gondolkozni, hogy felismerjük, milyen sokat ártott nekünk ez a mostani felfordulás. A függetlenség egészen más, mint az autonómia, de most még azok is, akik nem mosták össze ? készakarva vagy egyszerűen tudatlanságból ? a két fogalmat, könnyen gondolhatják azt, hogy az önrendelkezés jogát veszélyes megadni egy nemzeti kisebbségnek, hiszen az utána úgyis az elszakadást fogja követelni…
Az RMDSZ kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy autonómiát akar, nem pedig függetlenséget. (Nem mindig élt a legjobb módszerekkel, néha csúsztatott, talán félelemből, nehogy eltaszítsa radikálisabb szavazóit.) Amikor viszont Katalóniában felforrósodott a helyzet, az RMDSZ szövetségi elnöke kijelentette, hogy semmilyen hasonlóság nem létezik a spanyolországi katalánok és a romániai magyarok célkitűzései között. Ami természetesen igaz, hiszen a katalánok régen elérték azt, amire mi csak törekszünk keservesen, a mi helyzetünkben elszakadásról beszélni célunkkal ellentétes. Kíváncsi volnék, hányan teszik ezt szándékos diverziókeltés céljából, köztudott, hogy a harsány követelőzők ártanak a legtöbbet, gyakran tudatosan, okkult célok szolgálatában.
Figyeljünk jobban oda! Internetes felületeken, kommentekben, de kimondva-kimondatlanul nyilatkozatokban, újságcikkekben is felbukkan, hogy nekünk ugyanazt kell akarnunk, mint a katalánoknak, és ha a politikusaink nem képesek ezt megérteni és úgymond harcba indulni, akkor nem méltók a bizalmunkra.
A harchoz azonban elsősorban tényismeretre és észre van szükség. A következmények előrelátására. A jószándékú szurkolásnak nem csak erkölcsileg és indulatilag, de racionálisan is megalapozottnak kell lennie. Drukkolhatunk annak, hogy a Sepsi SK verje meg fociban négy-nullra a Real Madridot, de nagy tétben azért erre ne fogadjunk.
Kedves hallgatóim, bevallom, tapasztalataim alapján magam sem számítok sikerélményre. Szurkoltam Traian Basescu ellen kezdettől fogva ? az erdélyi magyarok mindannyiszor megszavazták ezt a velejéig romlott embert. Szurkoltam Klaus Iohannis ellen, aki nem csak korruptgyanús, de ráadásul korlátolt is ? oda segítettük, ahova a titkosszolgálatok tolták. Erdélyi véreim nagy része, tudjuk, kinek a hatására, örömmel fogadta Donald Trump győzelmét Amerikában, most vakarózik a világ, hogy miként szabadulhat meg ettől a dilettáns tökfilkótól. Szurkolok hevesen a sajtószabadságért ? a sajtó pedig egyre inkább olcsó propagandává züllik, és ezt sokan jónak tartják. Ha babonás lennék, azt mondanám, jobb lenne, ha nem szurkolnék senkinek és semminek, legfeljebb csendben, magamnak.
De úgysem tudnám megállni. Úgyhogy Katalóniának és Európának, a demokráciának és a köztársaságnak, a rációnak és a szabadságnak továbbra is hangosan szurkolni fogok, amíg csak lehet. Hátha mégis számít, bármilyen keveset is.