Kedden a Kollokvium előadásain szemet szúrt a párbeszéd hiánya. Erre hívta fel a figyelmet ? már délután – az olvasószínházi előadás. Dézsi Szilárd rendezésében felolvasták Závoda Péter JE SUIS AMPHITRION című darabját. A darab ? szinte kivétel nélkül ? monológokból áll. Dialógus csak apró technikai kérdések esetén észlelhető ? vagyis a párbeszéd a fontoskodás velejárója. Ilyen lenne a mai világ? Cselekvés helyett állandóan okoskodás észlelhető ? vagyis magánbeszéd? Hadd, ne folytassuk! Mert a tévében találjuk magunkat?
Cselekvés helyett okoskodás volt észlelhető a délutáni előadáson is, ?a harcmezőn, ahol az etnikai kérdés, az elmezavar és az orvosi etika mérkőzik meg egymással? ? idézném a műsorfüzetből, mert nagyon talál arra, amit láttunk. Az etnikai kérdés egy cigány asszony kezelése kapcsán merül fel. A fiatal orvos kezelni akarja, a főorvos pedig ki akarja pakolni a nőt a kórházból, hogy ne pazaroljanak rá több közpénzt. Ezek lennének az alternatívák? S a fő gond, hogy kék-e a narancs? ? miként a cigány asszony látja ? vagy pedig sárga? A bukaresti roma színtársulat megosztja velünk ezt a gondot.
Este a MIZANTRÓPOT láthattuk, Novák Eszter előadását. Fenntartom ? a váradi előadást követő beszélgetésen hangoztatott ? álláspontomat, mely szerint a plakáton és a műsorfüzetben fel kellene tüntetni, hogy Moli?re után. Mert Novák Eszter valódi színpadi világot teremtett. ? Le a kalappal! ? Csakhogy ez a színpadi világ mindenekelőtt, és teljes mértékben, mai. Ami nagyon jó. De nem biztos, hogy holnapi is. Már pedig egy klasszikus mű minden korban ? Moli?re korában, a múltban, de ma is és holnap is mai. A mi mai világunk viszont, helyenként legalábbis, primitivebb annál, mint amit Moli?re alkotott. Az előadás tehát csak a nyomába jöhet annak.