Kelemen Hunor kijelentését hallva a ?mély államról? ? igen, államról van szó, mély államról, nem pedig mély álomról ? először mosolyoghatnékom támadt. A ?láthatatlan hatalom? ? melynek létére ugyancsak Kelemen Hunor figyelmeztetett ? zavartalanul működik szép hazánkban, már 1919 óta. Még I. C. Brătianu kormányzása alatt indult be ? azóta sem állt le. I. C. Brătianu liberális párti miniszterelnök nem volt hajlandó aláírni a nemzeti kisebbségek védelméről szóló egyezményt. Inkább lemondott. Aztán újra kormányra került és titokban ? suttyomban ? megtett mindent azért, hogy ennek ? a Románia által végül is aláírt egyezménynek ? egyetlen pontja se valósuljon meg. Hanem az egyezményben előírtakkal ellentétes dolgok lépjenek életbe.
E tekintetben jó munkatársra talált Constantin Angelescu személyében, aki hol tanügyminiszter volt, hol vallásügyi miniszter, vagy közmunkaügyi vagy pedig művelődési. És minden téren jó munkát végzett. A két háború közötti 22 esztendőben a román állam csak két évben adott anyagi támogatást közpénzből a véletlenül megmaradt néhány magyar iskolának. Az 1936?1937-es tanévben például a Romániában élő 18o ezer magyar gyermek közül csak 4527 tanult magyar nyelven. Erdélyben az állami iskolák rendre mind román tannyelvűekké váltak. Csík megyében például már egyetlen állami iskolában sem tanítottak magyar nyelven. A magyarok által lakott területekre román tanítókat hoztak, akik, hogy oda jöjjenek, 5o százalékkal magasabb bért kaptak. Ha pedig le is telepedtek Székelyföldön vagy a nyugati határ mentén lévő településeken, akkor 1o hektár földet kaptak, hogy jól érezzék magukat. Csak a magániskolák és a felekezeti iskolák működhettek magyarul. Se ott is a román földrajzot és történelmet románul kellett, hogy tanulják. A magyar magániskolák és egyházi iskolák tanárait állandóan vizsgára citálták ? állandóan bizonyítaniuk kellett, hogy tudnak románul. És a magyar nyelvű magán vagy egyházi iskolák nem tarthattak érettségit. Növendékeik román tanári komisszió előtt vizsgáztak ? s elképzelhető, hogy milyen sikerrel.
A diszkrimináció egyházi vonalon is csodálatosan működött. 1934-ben a román papok ? ortodoxok, görögkatolikusok ? 315o lej állami fizetést kaptak. A katolikusok 3ooo lejt, a lutheránusok 295o lejt. Ez még nem olyan nagy diszkrimináció. De a reformátusok már csak 17oo lejt kaptak, az unitáriusok pedig mindössze 125o lejt. S mindez a két világháború közötti Romániában történt, amely a Gyulafehérvári Nyilatkozat alapján egyesült Erdéllyel, és 1919-ben aláírta a nemzeti kisebbségek védelméről szóló nemzetközi egyezményt. Azóta is aláírt még ilyen egyezményeket ? úgyhogy várható, hogy az említett gyönyörűségek a mély állam és a láthatatlan hatalom működéseként visszatérnek. Ezért rettegek, én, legalábbis, minden történelmi ünneptől, és minden hazug módon aláírt nemzetközi egyezménytől.