Fifik vagyunk? ? azt kérdezzük Gergely Tamás Stockholmban élő magyar író új könyvét olvasva. A könyv címe: FIFI. Egy illatcsepp története. Hát erről van szó! A mai ember bárminek elképzeli magát ? de hogy illatcsepp lenne, az eszébe sem jut. Pedig ez kellene, hogy eszébe jusson! Fifi a vörös áfonya illatcseppje. A természetre és a természetességre ? annak szépségére figyelmeztet. És gyakori hiányára! ?Ilyen kis illatcsepp lennék ? olvassuk a könyv hátsó borítóján. ? Elég, ha a szemünk behunyjuk, máris szállunk, szállunk??
Bár ilyen könnyen menne! De már az elején megtudhatjuk: ?Minden félelmetes, aminek nem látni a végét, sőt, még az elejét sem.? Hamar odakerülünk a Szakadék szélére. És a könyvből megtudhatjuk, hogy nem a szakadékkal van a baj, hanem velünk. Mert a Szakadék falát alkotó Gránit ?amilyen súlyos, olyan állhatatos ? és meleg a lelke.? Mi viszont ? az állandó rettegésben ? el sem tudjuk képzelni ezt. Sokkal veszélyesebb a tanácstalanság: a ?Talán alaktalan szörny ? jön rá Fifi, még idejében. ? A legostobább kérdés: Jó irányban haladunk? Talán??
Ismerős szövegek, ismerős helyzet ? a politikusok ténykedése miatt mindannyian a Talán birodalmába kerültünk. De a könyv ? hálistennek ? erre nem tér ki. Nem alacsonyodik le? Ennél fontosabb dolgokat taglal ? és teszi az anekdota és a fabula segítségével. Gergely Tamás hőse, a kis Fifi ? a bennünk élő gyermek ? mindig meglátja az érzést és figyelembe veszi a szándékot. Ezek az alapvető dolgok! Amikor baj van, Fifi ? akárcsak mi, mindannyian ? ?hogy ne csüggedjen, emlékeibe kapaszkodik.?
A könyvben minden jelenségnek tulajdonneve van ? ebből is láthatjuk, hogy életünkben minden megszemélyesül, és személyessé válik, ha akarjuk, ha nem. Ezt az írói szándékot, nézőpontot erőteljesen aláhúzzák Damó István ? az ugyancsak brassói származású és külföldön élő művész – képei. Én nem nevezném illusztrációknak. Csodálatos színes rajzok. Azokat látva megtudhatjuk, hogy Fifi egy kislány, aki a szöveg kiegészítéseképpen különböző helyzetekben jelenik meg – hol támad, hol pedig védekezik. Belekapaszkodik az örvénybe, megöleli, táncol vele ? és nem lesz semmi baja tőle. Mert nemcsak retteg, hanem állandóan figyel ? és felfogja azt! -, hogy mi történik. Madár hátán repül. Bámul. Gondolkodik. Fél. Csodálkozik. Zuhan. Rettegve kapaszkodik. Darazsakat táplál? Damó képei epikusan kiegészítik az anekdotikus szöveget. Tesztelni kellene, hogyan hatnak e rajzok a gyermekekre! Szerintem, még jobban, mint a felnőttekre. Mert a felnőttek már ? elszürkültek.
Öröm egy ilyen könyvet olvasni, nézni. Csakhogy hozzájutunk-e egyáltalán? Magyarországon jelent meg. Szép hazánkban pedig még mindig, de meddig? – nem terjesztik.