Sekély vízben úszunk, pocsolyában evezünk ? ez volt a benyomásom Klaus Johannis román államfő székelyföldi látogatása kapcsán. A magyar politikai vezetők ? néppártiak, polgári pártiak, RMDSZ-esek ? szóvá tettek mindent, amiről már húsz éve beszélünk, de semmi esély sincs arra, hogy a többség részéről valaki is meghallgatná. Nyugodtan mondhatjuk a magunkét, mert nem történik semmi. Veszélytelen szónoklás.
Az autonómia, például, szóba sem jöhet egy egységes nemzetállamban. De ezen a helyzeten mit sem változtathatunk mi ? nem vagyunk annyian, hogy a többség akaratát megváltoztassuk. A többség akaratának megváltoztatásához, tehát, egyéb kell. Érdekeltté kell tenni őt abban, hogy a területi autonómiát engedélyezze ? mind a román vidékek, mind a magyarlakta vidékek számára. Valami előnye kell származzék belőle, mint Olaszországnak Dél-Tirol területi önállóságából, például ? ha már szóba hozták ezt Klaus Johannis székelyföldi látogatásakor.
Mert különben? az lesz, ami Csíkszeredában történt. Székely zászlót ajándékoztak Klaus Johannis román államfőnek. És mit kaptak tőle cserében? Hát egy háromszínű román zászlót. Ami a szomorú valóságra figyelmeztet: ezt kapjuk mindig, ha autonómiát várunk, ha a kapcsolatok javítása helyett az elszigetelődésre szavazunk. Mert számunkra az önállóság, sajnos, ezt jelenti. Tulajdonképpen haszontalan.
Pedig hasznos is lehetne! ? ha arra használnánk, hogy összefogjunk és rendbe tegyük ezt az országot, a többséggel együtt. Csak így lehetünk erősebbek ? és főleg: hatékonyabbak. Ha partnernek tekintenek bennünket, és összefognak velünk. Erre is született ötlet ez alkalommal. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester azt javasolta Klaus Johannis román államfőnek, hogy létesüljön stratégiai partnerség Románia és az erdélyi magyarok között. Jellemző, hogy a magyar politikusok egy romániai német politikustól várják ezt a csodát! Nem lenne jobb, ha a többség szószólóit, a román politikusokat próbálnák meg rávenni a stratégiai partnerség ? egyáltalán a partnerség! ? létrehozására? Csakhogy a többségi politikusok a nacionalizmusból ? vagyis az elkülönülésből ? élnek, ez a politikai tőkéjük! Akkor pedig hogyan tekinthetnének partnernek bennünket? Hát ez az, amin változtatni kellene, de sürgősen!
Mert különben maradunk a biztatással, hogy tanuljunk meg románul. S akkor minden jó lesz. Csakhogy a románoknak sem jó az, ami van, ami ebben az országban történik. És ez lenne a másik alapvető kérdés. Ennek a megkerülésével pedig ? ugyancsak ? sehová sem jutunk. Csupán tapicskolunk a pocsolyában. De ott aztán lelkesen!