Aki végignézte a német Phoenix tévé Bundestag-beli vitákra vonatkozó helyszíni tudósításait, annak gyakorta déja vue-élményben lehetett része. A vita során szinte már az Európai Parlament magyar kormány ellen inszcenírozott vitanapjának legfontosabb vádjai köszönhettek vissza.
A téma ugyanis a menedékkérők jogainak ?drasztikus korlátozása? volt. A kormányzat által előterjesztett törvénycikkeknek a törvénycsomag címében is megfogalmazott célja ?a menekültstátusra nem jogosult menedékkérők kiutasításának megkönnyítése? volt. A kiutasított menedékkérőktől ugyanis az új törvénycikkek megvonhatják a jogot, hogy a befogadóállomásokat (német kifejezéssel az ?elsődleges felvételi létesítményeket?) elhagyhassák. Azokat, akik nem kapták meg a tartózkodási engedélyt és nem hagyják el önként az országot, vagy hamis személyazonossági adatokat adtak meg, mozgásszabadságukban korlátozni lehet. Sőt, azoknak a menedékkérőknek, akik már eleve nem teljesítik a menedékjogra vonatkozó feltételeket, a menekültjogi eljárás befejezéséig szintén a felvevőállomásokon kell bevárniuk a gyorsított eljárás végeredményét (sic!).
Az már tényleg magától értetődő, hogy azoknak, akik merényleteket vagy egyéb súlyos bűntetteket követtek el vagy szándékoztak elkövetni, olyan GPS-es lábbilincseket kell viselniük, melyek minden pillanatban tájékoztatást nyújthatnak pontos hollétükről.
Ami valóban megdöbbentő mégis az, hogy a Szövetségi Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal szakemberei indoklás nélkül átnézhetik bármely menedékkérő (ez esetben nem csupán a kiutasítottak) mobiltelefonját, tabletjét vagy laptopját. Magyarán a szóban forgó emberi lények életének bármely, akár legintimebb mozzanatához is akadálytalanul hozzáférhetnek.
A dolog persze érthető, hiszen a német hatóságoknak több százezer menedékkérő hollétéről és identitásáról fogalmuk sem lehet. A ?menekültek? 70 százaléka nem rendelkezik személyazonossági okmányokkal, azért aztán azt állít magáról, amit éppen akar, azaz amit személyes (s nem mindig éppen veszélytelen) céljai szempontjából hasznosnak ítél. De Maizi?re belügyminiszter joggal szögezte le: ?Egy jogállamban elfogadhatatlan, hogy a menedékkérők tetszés szerint és teljesen büntetlenül eltérő neveket és állampolgárságokat jelentsenek be, minden használható felvilágosítást megtagadjanak, és abban reménykedjenek, hogy a menedékkérelem elutasítását útlevélpótló okiratok beszerzésével is meghiúsíthatják.? Ilyen körülmények közt a hatóságoknak az igazság kiderítésére tényleg nincs semmi más lehetőségük, mint a menekültek, illetve bevándorlók emberi jogainak ?megsértése?. Ez a képtelen helyzet azonban nem magától jött létre. Ahhoz, hogy a hatóságoknak ne lehessen más választásuk, az kellett, hogy a német kormányzat ? jelesen Angela Merkel német kancellár ? a Willkommenskultur jegyében nyilvánosan kijelentse: Németország határai minden előzetes ellenőrzés nélkül nyitva állnak a menekültek (szövegszerűen a szír, de gyakorlatilag ? mint tudjuk ? bármely más, akár biztonságosnak tekinthető országból érkező, de önmagát menekültnek nyilvánító nem-európai állampolgár) előtt. A mai német állam (a választási kampány szorításában) azért kényszerül (a Willkommenskulturtól jókora távolságra) ténylegesen is megsérteni az emberi jogokat, mert korábban a német állam feje a német állam törvényeit és a nemzetközi előírásokat sértette meg.
Így aztán magától értetődő, hogy a Pro Asyl, az Amnesty International és számos más emberjogi szervezet képviselői a német alaptörvény megsértéséről beszélhetnek, s úgy vélhetik, hogy ? amint azt a német Caritas elnöke, Peter Neher is leszögezte ? a szóban forgó ? Angela Merkel kormánya által előterjesztett és a kormányzó CDU és SDP képviselői által megszavazott ? rendelkezések az identitás eltagadásának vádját a menedékkérők közösségének egészére kiterjesztik, sőt mások szerint Németországot befogadó államból kiutasító állammá alakítják át. Még a Linke nevű baloldali pártalakulat belpolitikai szakértőjének, Ulla Jelpkének állítása sem teljesen légből kapott, miszerint a törvénycsomag ?menekültellenes disznóságok gyűjteménye?. ?Visszataszító? és ?botrányos?.
Hogy a német állam az elméleti és gyakorlati zűrzavar micsoda komitragédiájába kormányozta önmagát, azt mi sem szemléltethetné jobban, mint hogy a szóban forgó emberjogi szervezetek és politikai formációk egyike sem Angela Merkelen kéri számon a felelősséget. Nem teheti, hiszen Angela Merkel éppen az ő szájuk íze szerint, jogállam-felfogásukat és ideológiai elfogultságaikat követve sértette meg a német törvényeket és a nemzetközi előírásokat. Azaz: hajszolta bele önmagát és országát a jelenlegi zsákutcába. S most, ha csak nem akarja a szélsőjobbnak átjátszani a hatalmat, bizonyos dolgokban engednie kell.
Úgy tűnik, Orbán Viktoron el lehet verni a port, Angela Merkelen nemigen.
Pedig az, ami történik, nem annyira visszataszító és botrányos, mint amennyire veszedelmes. Ezekkel a törvényekkel ugyanis Németország nem csupán az európai kultúra ellenségeit fordíthatja még inkább maga ellen, sajnos előbb-utóbb azokat a százezreket is, akik valóban menekültekként ? a német demokráciába, méltányosság-érzetbe és emberszeretetbe vetett hittel ? lépték át a német határt, s akik ezt akkor is megtették volna, ha a nemzetközi jog előírásait és a német állam törvényeit magától értetődő módon be kellett volna tartaniuk. A német állam ez idő szerint elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy a korábbi vagy leendő muszlim vallású és kultúrájú állampolgárok milliót fordítsa maga ellen. Szerfelett kockázatos játszma, melybe Németország, s vele az Európai Unió rokkanhat bele.
Úgy tűnik, a hatalom megtartásáért nem csak Orbán Viktornak (ma ettől vádtól visszhangzik egész Európa), de Angela Merkelnek és társainak sem lehet semmi eléggé drága.