Ellenzéki pártok bírálták Áder Jánost, miután az államfő hétfőn elrendelte a felsőoktatási törvény módosításának kihirdetését. Az MSZP szerint Áder János bebizonyította, hogy alkalmatlan államfőnek, mert nem képes felismerni a nemzet érdekét, és nem tudja kifejezni a nemzet egységét. Az LMP szerint a köztársasági elnök az ország és a Fidesz érdeke közül ismét az utóbbit választotta, amikor még megfontolásra sem küldte vissza a „lex CEU”-t az Országgyűlésnek. A pártnak ennek ellenére meggyőződése, hogy a törvény alaptörvény-ellenes. Az Együtt közleményében úgy fogalmaztak: a köztársasági elnök a „lex CEU” aláírásával bebizonyította, nem képes arra, hogy fontos alkotmányossági kérdésekben ne a Fidesz álláspontját érvényesítse. Kósa Lajos a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint a CEU ügye mellékhadszíntér a kormány és Soros György üzletember vitájában. A végső vita mégiscsak a migrációs kérdés, mert látszik, hogy ebben feszül egymásnak a magyar kormány és a Soros György által irányított „birodalom” – fogalmazott Kósa Lajos. A CEU-t „nem akarjuk bezárni, nem is tudjuk, egy amerikai szervezetre a magyar államnak nincsen joghatósága” – hangsúlyozta. Az egyetemről, „ha szándék van, lehet megegyezni”, csupán annyit kell tudomásul venni, hogy eddig ez a konstrukció minden szabályozáson kívül működött”, de Magyarországon a szabályokat Soros Györgynek is be kell tartania.
Magyarországon készülnek a Duna áradására
Továbbra is emelkedik a Morva és a Duna vízszintje Nyugat-Szlovákiában. Pozsonyban pedig ma délután tetőzhet. A Duna reggel Pozsonyban 866…
Tovább...Belgium külügyminisztere szerint Magyarország provokál
A belga kormány hétfőn határozottan elutasította Magyarország azon tervét, hogy az Európai Bíróság által júniusban kiszabott 200 millió eurós bírság…
Tovább...Nemzet színészét választottak Magyarországon
Hegedűs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, egyetemi docenst, érdemes és kiváló művészt választották a nemzet színészének -…
Tovább...Budapest mindent megtesz azért, hogy Románia még idén beléphessen a schengeni övezetbe
A budapesti kormány mindent megtesz azért, hogy Románia még idén, a magyar európai uniós elnökség időszaka alatt csatlakozhasson a belső…
Tovább...