?Miközben halálos ideggázt vetett be, Assad gyámoltalan férfiak, nők és gyerekek életét oltotta ki. Hosszú és brutális halál volt ez sokak számára. Ez a rendkívül barbár támadás gyönyörűszép csecsemőket is meggyilkolt. Brutálisan. Isten egyetlen gyermekének sem szabad valaha is effélét elszenvednie.? Ezekkel a szavakkal indokolta az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Donald Trump a szíriai katonai repülőtér ellen indított rakétatámadást, melynek során a Földközi-tengeren tartózkodó amerikai romboló több mint félszáz nagy pusztítóerejű tomahawk-rakétát lőtt ki arra a szír támaszpontra, melyről Asszad bombázói ?rendszerint? felszálltak. Az elnök ? beszédében ? négyszer is hivatkozott Istenre. De amint azt düsseldorfi Reinischer Post újságírója is megjegyzi: ?Az amerikai elnökök mindig ezt teszik, amikor népüket valamely katonai akcióba szándékoznak belerángatni.?
Az ideggáz által mérgezett ?gyönyörűszép csecsemők? képe valóban vérlázító. A dolog szépséghibája pusztán az, hogy az elnöki beszéd semmivel nem tudta alátámasztani, hogy az ideggázt valóban Assad repülőgépei dobták a lázadókra. Az Assadot támogató oroszok azt állítják, hogy Assad bombái éppenséggel az amerikaiak által támogatott felkelők mérgesgáz lerakatát robbanthatták fel, az okozhatta a katasztrófát.
Állítás áll állítással szemben, bizonyítékot egyik fél sem tud felmutatni.
Ez a tény azonban az amerikai ellenzék demokratáit sem akadályozta meg abban, hogy ha visszafogottan is, de ne tapsolják meg azt a Trumpot, akit korábban érzéketlennek, bunkónak, brutálisnak, sőt bohócnak minősítettek.
Igen, a ?szép? szavak?
Ezekből persze Putyinnak is gazdag készlete van. Így aztán sem az amerikaiakat, sem az oroszokat nem riasztja vissza semmi attól, hogy további katonai eszközöket és haderőt irányítsanak a térségbe. A hét végén az oroszok is a földközi-tengeri flotta egyik legnagyobb hadihajóját küldték oda. S ha Assad nem változtat magatartásán ? fenyegetőzött Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ képviselője is ?, a támadások folytatódni fognak. S a kemény hangot Rex Tillerson Trump külügyminisztere is fenntartotta. Az oroszok is felmondták a vadászgépek mozgására vonatkozó tájékoztatási kötelezettséget. Ami mindkét fél számára a szó szoros értelmében életveszélyessé válhat.
Igaz, egyelőre mindkét fél az óvatos duhaj szerepét is eljátssza. Az amerikaiak a rakétatámadás előtt röviddel értesítették az oroszokat, lehetőséget teremtve arra, hogy idejében elvonuljanak. S az oroszok sem ragadtatták magukat válaszcsapásra. Egyik sem akar közvetlen háborús konfliktusba keveredni, de ahogy azt Michael Lüders, Németország legnevesebb Közel-Kelet-szakértője a Deutsche Welle riporterének adott interjújában elmondotta, a riadókészültség mindkét oldalon vörös fokozatú. Szíriában egyfajta szír statisztákkal vívott képviseleti háború folyik, maguk a szírek a tragédiának áldozat gyanánt is puszta ?mellékszereplői?, az igazi tét nem az ő sorsuk, hanem a nagyhatalmi játszmák kimenetele. Egyik oldalról az Egyesült Államok, az Európai Unió, Törökország és az Öböl-államok, másik részről pedig Oroszország, Irán és Kína állnak szemben egymással.
Könnyen előfordulhat, hogy a helyzet eszkalálódik, hiszen nem csak Assad kiszámíthatatlan, de az iráni vezetés, Putyin, a kínai kommunisták, sőt még maga Trump is. Vagy főként éppen ő. Trump ugyanis az oroszokkal való kiegyezés, az Iszlám Állam elleni összefogás, a más államok ügyeibe való be nem avatkozás jelszavaival kampányolt, s szinte egyik pillanatról a másikra döntött egy olyan katonai lépés mellett, melyre még Obama sem tudta rászánni magát.
Arról nem is beszélve, hogy az amerikai lépés még az amerikai nézetek iránt meglehetősen elnéző Süddeutsche Zeitung szerint is a nemzetközi jogba ütközik. Az Amerikai Egyesült Államoknak ugyanis csak akkor lett volna joga beavatkozni, ha magát Amerikát, egy NATO-államot, vagy azok állampolgárait fenyegette volna közvetlen veszély. Egyik eset sem állt fenn. Ennek hiányában azonban ENSZ jóváhagyás nélkül ? az orosz érvelésnek megfelelően ? jogilag pusztán egy idegen állam elleni agresszióról lehet szó. Ez utóbbit ugyan Amerika ugyanúgy megengedheti magának, mint Oroszország vagy korábban Kína. A probléma csak az, hogy a nemzetközi jog sorozatos megsértései a globális háborús konfliktusok felé vezető utat egyengethetik.
S valóban nem babra megy a játék. Észak-Korea kapcsán egy újabb konfliktusgóc is körvonalazódik. S Kína abban is érdekelt. Annál is inkább, mert az amerikaiak Dél-Koreába olyan ?rakétaelhárítórendszert? szándékoznak telepíteni, melynek radarjai 2000 kilométerre ?beláthatnak? Kínába, sőt amely de facto a kínai stratégiai rakétaarzenált fenyegetheti. A kínaiakat mindez joggal hozza dühbe. Arról nem is beszélve, hogy az amerikaiak Kínát is közvetlenül megfenyegették, hogy ha nem állíttatja le az észak-koreai rakétaprogramot, Észak-Koreának is amerikai retorzióktól kell tartania.
A Csendes-óceán nyugati partvidékén tehát egyrészt az észak-koreaiak folytatják ? ENSZ-határozatok által tiltott ? rakétakísérleteiket, másrészt az amerikai katonai vezetés rendel a térségbe újabb repülőgépanyahajókat, s fenyegetőzik közvetlen és ? a biztosra vehető kínai vétó miatt ? ismét egyoldalú katonai akcióval. Nem zárható ki, hogy a szíriai akció egy kalap alatt azt is jelezni szerette volna, hogy Amerika ? állítólagos ? érdekei védelmében semmitől, még az orosz atomarzenáltól sem retten vissza.
Hogy az orosz határokra telepített NATO erőkről ne is beszéljünk?
Az persze tény, hogy ebben a pillanatban, a következő 24 órában, hétben, hónapban, évben, talán évtizedben sem fenyeget közvetlen világháborús veszély. A felek pusztán egymás eltökéltségét, képességeit, felelősségérzetét, illetve felelőtlenségét tesztelik.
Mindez azonban aligha nyugtathat meg bennünket. Az Első- és a Második Világháború előtt is ugyanez történt. S ami még tragikusabb, az egész világrendszer válságos állapotban van. Mindegyik fél úgy érezheti, hogy úgymond ?sarokba szorították?, s helyzetén csak mások kárára változtathat.
A Közel- és Távol-Keleten, illetve Európa keleti államaiban zajló fejlemények gyanúsan egybevágnak. Igaz ugyan, hogy az Amerikai Egyesült Államok hadserege e pillanatban legyőzhetetlennek tűnik, de ha Kína és adott esetben India, illetve Brazília gazdasági potenciálja Oroszország katonai képességeivel egyesül, az esélyek úgymond kiegyenlítődhetnek, s akkor már az újabb világháború sem látszik kifejezetten kizártnak.
A Második Világháború előtt Németország is a világ leghatalmasabb hadseregével rendelkezett, s idővel mégis belebukott?
Ami azonban engem ebben a pillanatban is mélyen lehangol, az Trump beszédének stílusa. Az alkalomhoz sehogy sem illő émelyítő giccs. Igaz, még ez is elviselhető volna, hiszen eddig is sejthettük, hogy Trump egy gátlástalan szélhámos, aki hatalma megszerzéséért (újabban megtartásáért) bármire képes. Persze, hogy nem túlságosan sokáig, gyanítom én is?
Csak az a taps. Csak azt tudnám feledni.