Törvényesíteni próbálták a törvénysértést

Paradoxonnak tűnhet, de miközben tömegek vonultak utcára úgymond a korrupció legalizálása ellen tüntetni, és a korrupcióellenes ügyészségbe vetett bizalom a 60 százalékot is meghaladja, a román állampolgárok elsöprő többsége nem bízik az igazságszolgáltatásban. Ennek nyilván több oka lehet, de bizonyára köztük van, hogy az igazságszolgáltatás intézményei nem működnek átláthatóan.

A terület ismerői szerint Romániának ezen a téren sem sikerült szakítani az 1989 előtti rendszerrel. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, élesen külön kellene választani egyfelől az ügyészek és a bírák, másfelől a titkosszolgálatok munkáját. Nálunk ez nemcsak nem történt meg, de a 2009-ben elfogadott és 2013-ban életbe lépett új büntetőperrentartás törvényesíteni próbált egy olyan gyakorlatot, amely szöges ellentétben áll nemcsak a civilizált világ és a jogállamiság normáival, hanem a hatályos román alkotmánnyal is. Most következő interjúnkban egy olyan embert kérdezünk minderről, aki nemcsak kiváló szakértője a területnek, hanem a bírói tanács egykori tagjaként belülről ismeri az igazságügyi rendszert.  Georgiana Iorgulescuval, a Jogi Forrásközpont (Centrul de Resurse Juridice) ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

***

Még januárban a Jogi Forrásközpont hivatalos tájékoztatást kért a Legfőbb Ügyészség és a Román Hírszerző Szolgálat között létrejött megállapodásról. Kaptak valamilyen választ?

Sajnos nem kaptunk, de látva azt, ahogy a hatóságok működnek Romániában, tudatában voltunk annak, hogy nem fogunk választ kapni a kérdéseinkre. De nem is az a lényeg, hogy a Jogi Forrásközpont választ kap-e egy petíciójára, ennél sokkal fontosabb, azt gondolom, hogy a közvélemény is kíváncsi volna a válaszra. Tudniillik elismerték, hogy létezett egy megállapodás a Román Hírszerző Szolgálat és a Korrupcióellenes Ügyészség vagy egészében a Legfőbb Ügyészség között. Ezt elismerte mind a Román Hírszerző Szolgált igazgatója, még tavaly, mind pedig Románia legfőbb ügyésze. Csak Laura-Codruţa Kövesi tagadja, hogy ilyesmi létezett a SRI és a DNA között. Elképzelhető, hogy közvetlenül a DNA-val valóban nem létezett megállapodás, de a DNA része a Legfőbb Ügyészségnek, és a Legfőbb Ügyészség nevében éppen ő írta alá a paktumot. Visszatérve, miután mindenki elismeri ezeket a dolgokat ? Kövesi asszonyt leszámítva ?, és miután a paktum már nem létezik ? ahogy a jelenlegi legfőbb ügyész, Augustin Lazăr fogalmazott ?, a legjobb az lenne, ha feloldanák a titkosítást, hogy a közvélemény tudomást szerezhessen róla. Mert a „gyógyuláshoz” nem elegendő csupán az, hogy tudjuk, valami rossz történt velünk, és már megszűnt a rossz; azt is tudnunk kell, hogy ami történt, hogyan történt.

De miért problémás ön szerint egy ilyen együttműködés?

Nem problémás, hanem törvénytelen! Éspedig azért, mert az állam két eltérő entitásáról van szó, amelyiknek más-más a feladata. Büntetőeljárást Romániában csakis az ügyészség folytathat, együttműködésben a nyomozóhatósággal ? vagyis az ügyész és a rendőr. Egyedül őket hatalmazza fel erre a büntetőtörvény. És ez nem csak Romániában van így, hanem minden egyes civilizált országban. Igaz, hogy 1989 előtt az ügyészek vállvetve nyomoztak a Securitate embereivel, a hírhedt VI. Vizsgálati Igazgatósággal… Reménykedtem abban, hogy elmúltak azok az idők, amikor a hírszerzés bűnüldözési tevékenységet folytat, csakhogy kiderült, hogy ez egyáltalán nincs így. A bűnvádi vizsgálatot az ügyésznek kell végeznie, mert csak akkor van biztosítva a védelemhez való jogunk a büntető eljárás és a per során, ha velünk szemben az ügyész és a rendőr áll. Nem tudunk védekezni, ha a Román Hírszerző Szolgálat vagy más titkosszolgálat végzi a vizsgálatokat, mert az ő tevékenységük titkosított.

A Legfőbb Ügyészség azt állítja, hogy a SRI tisztjei nem folytattak semmiféle olyan tevékenységet, ami a bűnvádi eljárás részének minősülne.

Nos, ez szerintem hazugság, és azt is megmondom, miért az. Abban a pillanatban, amikor a bíróság engedélyt ad a gyanúsított megfigyelésére, aki azt végrehajtja, az gyakorlatilag bizonyítékot gyűjt. Ezt a tevékenységet a büntetőjogi eljárásról szóló törvénykönyv is bizonyítékgyűjtési eljárásként írja le. Mert nemcsak az számít, hogyan zajlik a per, hanem az is, hogy ki és hogyan gyűjti össze a vád bizonyítékait. A Román Hírszerző Szolgálat egy adminisztratív szerv, amely a nemzetbiztonsággal foglalkozik és információkat gyűjt. Tehát nem bizonyítékokat! Nekik semmi keresnivalójuk a büntetőperes eljárásokban. Csakhogy amikor végrehajtanak egy megfigyelési megbízást, azzal tulajdonképpen a bizonyítékgyűjtés terepére lépnek. A megfigyelés során szerzett információk bizonyítékok, ezek összegyűjtése pedig a rendőrség és az ügyészség dolga lenne, nem pedig a SRI-é. 27 évvel a rendszerváltás után ideje volna megérteni, hogy a hírszerzés információkat gyűjt a nemzetbiztonságra leselkedő veszélyekről, és nem bizonyítékokat. Ezért nem tudok egyetérteni a legfőbb ügyésszel, amikor azt mondja, hogy a SRI nem végzett bűnüldözési tevékenységet. A bizonyítékok begyűjtése, a bizonyítási eljárás a bűnüldözés része. Ezt nem én mondom, hanem az Alkotmánybíróság, amely tavaly megállapította, hogy a titkosszolgálatoknak semmi keresnivalójuk a bűnüldözésben.

Miért volt szükség az Alkotmánybíróság döntésére? Azelőtt tényleg nem tudták, mi számít bizonyítási eljárásnak, és mi nem?

Ez az a pont, ahol értetlenül állok a bírák engedékenysége láttán. A bíráknak nagyon figyelmeseknek kellett volna lenniük, hogy ki hajtja végre a megfigyelési engedélyeket, ki készíti a lehallgatási jegyzőkönyveket, amelyeknek nyomán embereket ítélnek el, és így tovább. Ha mindezeket az ügyész és a nyomozóhatóság végzi, akkor rendben van, ha mások végzik, nincs rendben. Persze az is igaz, hogy a büntetőeljárási törvénykönyvben volt egy szerencsétlen megfogalmazás, amely szerint az ügyész, a nyomozó és más hatóságok hajthatták végre a megfigyelést. E cikkely kapcsán az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a büntetőperes eljárásban nem lehetnek értelmezhető szövegek, a törvénynek nagyon világos rendelkezéseket kell tartalmaznia. Mivel a jog nem állíthat szembe téged, állampolgárt, akit lehallgatnak, egy olyan entitással, amelyet nem ismersz. Az Alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy a titkosszolgálatok semmi szín alatt nem végezhetik ezt a tevékenységet, mert más a feladatuk, és nem állnak az ügyész irányítása alatt. Mert ez az alapvetés a büntetőjogban: bizonyítékot csak olyan valaki állíthat elő, személy vagy hatóság, aki/amely az ügyész közvetlen irányítása alatt áll. A titkosszolgálatok pedig nincsenek alárendelve az ügyésznek, mert más az alkotmányos szerepük. A kérdésére visszatérve, azt gondolom, hogy a bíráknak nem lett volna feltétlenül szükségük az Alkotmánybíróság említett határozatára. Másfelől azonban, amikor a Legfelsőbb Védelmi Tanács ilyen-olyan dolgokkal megbízta a SRI-t, hozzátett a törvényhez. Ezért nekem elsősorban a CSAT-val van bajom, amely nem törvényhozó szerv, tehát elvileg nem egészíthetne ki jogszabályokat, függetlenül attól, hogy a nemzetbiztonsági törvényről beszélünk, vagy a SRI és más titkosszolgálatok működési törvényéről. A védelmi tanács többletjogosítványokat adott ezeknek a szolgálatoknak.

Most a Romániai Bírák Egyesülete is ellenzi a hírszerzés és az ügyészség közötti együttműködést, de miért tartott olyan sokáig, amíg a bírák feleszméltek? Hiszen ez az egész vita, ahogyan ön is utalt rá, a Legfelsőbb Védelmi Tanács döntéseire vezethető vissza, de ezek a döntések 2005-ben vagy 2005-től kezdődően jelentek meg.

Úgy tűnik, hogy 2005-nél régebbi határozatok is vannak, vagy legalábbis egyesek azt mondják. De látja, nem tudhatjuk biztosan, mert nincs betekintésünk ezekbe az iratokba. A helyzet évről évre rosszabbodott, a leginkább azzal, hogy életbe lépett az új büntetőeljárási törvénykönyv, amelyet én sokkal szigorúbbnak érzek az alapvető jogok és szabadságok, a védelemhez való jogot illetően, mint az 1969-es kommunista törvénykönyv volt. Erre a jogszabályra 2013-ig kellett várni, illetve beletelt egy kis időbe, amíg a hatásai kezdtek megnyilvánulni. Ebbe a törvénybe beleírták feketével fehéren, hogy „más szervek is” végrehajthatják a megfigyeléseket. Ezt nyilvánította az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek. 2013-ig nem létezett ilyen előírás, de a SRI addig is folytatott ilyen tevékenységet. Valószínű, hogy ekkor csupán a törvényesség útjára akartak lépni, kihasználva az új büntetőeljárási törvénykönyvet. Mivel ez 2013-ban lépett életbe, és időbe telt, amíg kifejtette a hatását, amíg az új törvény alapján dossziék készültek, amíg tavaly, 2016-ban óvást emeltek az Alkotmánybíróságon. Tudnia kell, hogy mi is kértük a védelmi tanácsot, hogy mondja meg, milyen törvényes előírás alapján ügyködik a Román Hírszerző Szolgálat, és ha vannak erre vonatkozó CSAT-döntések, azokat közöljék velünk. Körülbelül egy időben küldtük el a kérésünket a Romániai Bírák Egyesületével.

Az utóbbi két hétben a SRI-t felügyelő parlamenti bizottság több meghallgatást is tartott, és ezek nyomán kiderült egy s más, például, hogy a SRI-nek vannak kihelyezett ügynökei az adóhatóságnál, akiket most visszahív. Mit mond önnek, hogy ezt az információt nyilvánosságra hozták?

Személy szerint nem bízom abban, hogy a parlamenti bizottság tényleg ellenőrzést gyakorol a SRI fölött, ahogy az előző törvényhozási ciklusokban sem gyakorolt. Kiáll az ellenőrző bizottság elnöke, Ţuţuianu szenátor, és elismeri, hogy valóban léteztek közös ügyész-hírszerző csoportok; hogy tényleg történtek bizonyos dolgok, de most már nem történnek… Ez ugyanaz, amit Augustin Lazăr legfőbb ügyész is mondott. A bizottsági elnök sem ment tovább, és nem árulta el, hogy milyen jogalapja volt a titkosszolgálatok eljárásának. Ugyanis ezt várja tőle mindenki: hogy megmondja, létezett jogalap. Azonban ezt senki nem akarja vállalni. Tehát Adrian Ţuţuianu nem győzött meg egy csöppet sem. Sőt, mintha azt mondta volna, hogy több paktum is létezik, gyakorlatilag az összes állami intézménnyel. Mit értsek ebből? Ha az adóhatósággal kötött megállapodás alapján a SRI beépítette oda az ügynökeit, vajon beépítette minden olyan intézménybe, amellyel megállapodást kötött? Emlékeztetnék, hogy a volt igazságügyi miniszter, Robert Cazanciuc egyik volt személyi tanácsadója is a SRI-től jött. Most értsem úgy, hogy őt is kihelyezték? Eszerint valószínűleg az igazságügyi minisztériummal is létezett megállapodás… Valóságos tébolyda, amiből nem tudunk kikászálódni, mert van egy nagyszerű parlamenti bizottságunk, amely nem áll elő a paktumokkal: „Nézzétek, kedves állampolgárok, ez történt Romániában! Többé nem fordul elő”.

Az adóhatósággal ráadásul nem is létezett megállapodás, legalábbis aszerint, amit a bizottsági elnök mondott.

És akkor hogyan helyezték ki őket?! A közvéleménynek azt kell feltétlenül tudnia ezzel kapcsolatban, hogy a titkosszolgálatokban katonák dolgoznak. Szeretném tudni én is, hogyan helyeznek ki egy katonát egy polgári intézménybe.

Elképzelhetőnek tartja, hogy az adóhatósághoz kihelyezett tisztek kizárólag az ottani főnökök parancsainak engedelmeskedtek?

Minden bizonnyal a katonai főnökeiknek engedelmeskedtek. Létezik egy hierarchia, katonai struktúrák és katonai egységek vannak.

Közleményében a SRI azt állítja, hogy a kihelyezett tisztek csakis az adóhatóság vezetőire hallgattak.

Gondolhatunk erről bármit mindaddig, amíg nem látjuk a dokumentumokat, amelyeknek alapján innen oda helyezték ezeket az embereket. Amíg a dokumentumok titkosítását nem oldják fel, és a publikum számára nem hozzáférhetőek, azt képzelhetünk, amit csak akarunk, hogy erre hallgattak, vagy amarra. A határozott véleményem az, hogy egy katona a parancsnokaira hallgat, és kevéssé valószínű, hogy civileknek engedelmeskedik. De a legszebb az egészben az, hogy ha nem működik megfelelően valamelyik intézmény, kiküldjük oda a SRI-t. Mi lesz ebből? Átveszi a SRI az összes állami intézményt, amelyiknek nincsenek emberei, és emiatt rosszul működik? Érti, hogy micsoda képtelenségről beszélünk? Ha ez demokrácia, akkor én nagyon nem vagyok tisztában a szó jelentésével.

Visszatérve az igazságszolgáltatásra: elmondaná a laikusoknak, mi a baj azzal, ha teszem azt egy bíró fedett ügynök?

Hát az, hogy azt jelentené, hogy nincs hozzáférésünk egy független bírósághoz, ahogy azt az Emberi Jogok Európai Bírósága megfogalmazta. Ahhoz, hogy tisztességes perben részesüljön valaki, alapvető, hogy a bíró, aki előtt az illető megjelenik, független legyen. Függetlennek lenni pedig minimum annyit jelent, hogy az illető bíró nem tartozik egyetlen más szervhez sem, csakis a bírói hatalomhoz. Ha valaki a titkosszolgálat fedett ügynöke, akkor a végrehajtó hatalom része, és akkor nem lehet független, és nem tartozhat a bírói hatalomhoz. Ha pedig ez így van, az állampolgár számára nem biztosított a független bíróság, az igazságos és korrekt ítélet. A bíró függetlensége a jogállamiság alapja. Ha ez nincs meg, minden egyéb hiábavaló.

Jelen pillanatban, ha jól értem, ön nem zárja ki, hogy a bírák és ügyészek között fedett ügynökök legyenek?

A Védelmi Tanács azt mondta, hogy ellenőrizte, és nincsenek. Kikértük a tanács döntését, mert kell lennie egy dokumentumszerű döntésnek, egy adminisztratív iratnak. Kértük, hogy bocsássák a rendelkezésünkre azt a határozatot, amelyben feketével fehéren az áll, hogy nem létezik egyetlen bíró vagy ügyész sem, aki együttműködői, informátori vagy egyéb kapcsolatban van a titkosszolgálatokkal. A válasz negatív volt, nem kaptuk meg a szóban forgó iratot, sem mi, sem a bírák egyesülete. Nem tudom, mi lehet annyira titkos. Rákérdeztünk a módszertanra, amelynek alapján a bírói kart átvilágították, de választ arra sem kaptunk. Ameddig nem válaszolnak, és a dokumentumok titkosak maradnak, bármit feltételezhetünk: az átláthatóság teljes hiánya és a kizárólag titkosított dokumentumokkal operáló ügymenet arra utal, hogy a háttérben bármi meghúzódhat.

Hogyan lehetne eloszlatni a gyanakvást, hogy az igazságszolgáltatásban fedett ügynökök vannak; hogy nem tudni, ténylegesen ellenőrzik-e a bírák és ügyészek nyilatkozatait erre vonatkozóan; hogy bizonyos ügyészeket és bírákat két helyről irányítanak?

Azt hiszem, ezt soha nem tudjuk meg, mert ha vannak fedett ügynökök, az törvényt sért, és senki nem áll ki, hogy bevallja. A bírák és ügyészek jogállásáról rendelkező törvény egyértelműen tiltja az ilyesmit. Emellett ott van az is, hogy a titkosszolgálatok titkosított dokumentumokkal dolgoznak. Egyébként ez is a ’89 előtti időszak öröksége: hogy abszolút mindent titkosítani kell. Tehát szerintem az igazat soha nem tudjuk meg. Persze a „gyógyuláshoz” az kell, hogy a bíróságok ténylegesen függetlenek legyenek; hogy kifogástalan legyen azoknak a viselkedése, akik elé adott esetben oda kell állnunk. Ha ez bekövetkezik, ha a dolgok valamiképpen rendeződnek, megnyugszunk majd. De azt, hogy valaki fedett ügynök volt, soha nem fogjuk megtudni.

Ez a szanálási folyamat inkább a bírói karon vagy inkább a parlamenten múlhat Ön szerint? Azon a parlamenten, amelynek ellenőriznie kellene a titkosszolgálatokat, legalábbis elméletileg.

Szerintem mindenkinek tennie kell a dolgát. A bírák legyen bírák, gondoljanak arra, hogy miért akartak azzá lenni, és végezzék a dolgukat lojálisan és tisztességgel. Ami a parlamenti bizottságok tagjait illeti, ha már ezt a munkát választották ? kivéve persze, ha nem odatette őket valaki ?, akkor a megbízatásukat átláthatóan gyakorolják és főleg ténylegesen. Eddig nem ez történt a parlamentben.

A jelenlegi parlamenti bizottság képes lesz változtatni ezen?

Nem, nem hiszem, hogy képes lenne. Úgy érzem, hogy csupán nyugtató üzenetekre futja tőle, hogy ha történtek is visszaélések a múltban, nem fog többé előfordulni. Így állunk.