A sajtónak az úgynevezett politikai korrektség jegyében évtizedeken át tartózkodnia kellett attól, hogy a bűnözők etnikai (korlátozottabb mértékben nyelvi-kulturális) hovatartozását vagy akár állampolgárságát nyilvántartsa, még inkább, hogy nyilvánosságra hozza.
A helyzet az úgynevezett menekültválság elmélyülése óta változni kezdett. Manapság már a németországi bűnügyi statisztikák is hozzáférhetőek. Persze ma sem a mainstream sajtóban, hanem különféle honlapokon. Ezek nyomán ma már tudomást szerezhetünk a ? német rendőrök által családiasan ?nafrikans? gyanánt emlegetett ? észak-afrikai bevándorlók zsebtolvajlásairól, betöréseiről, szexuális bűntetteiről. S az sem maradhat rejtély, hogy miközben a német lakosság alig 2-3 százaléka ?nafrikan?, a bebörtönzöttek közt máris a tekintélyes 33 százalékot képviselik.
S ez persze nem csak Németországra, sőt nem is pusztán a frissen érkezettekre jellemző. Európa minden észak-afrikaiak által is lakott országában ugyanez, vagy ennél is rosszabb a helyzet. Ez a tényállás mindazonáltal paradox, hiszen magukban az érintett észak-afrikai államokban a bűnözés ? legalábbis a polgárháborús állapotokat megelőzően ? korántsem volt gyakoribb, mint Európa államainak zömében. Sőt!
Mi lehet a magyarázata annak, hogy a hozzánk érkezettek mégis gyakrabban ?esnek áldozatul? a bűn csábításának?
Az egyik magyarázat természetesen az lehet, hogy országaikból épp azért kellett elmenekülniük, mert a ? jobbára a Nyugat által kiprovokált polgárháborúk következtében ? éppen az a rend omlott össze, melyhez az adott társadalmak tagjainak ? részint morális megfontolásokból, részint a törvény szigorától való félelem miatt ? alkalmazkodniuk kellett. Érthető hát, hogy az európai állampolgári szabadság, sőt a szabadosság világa gyakran maradék gátlásaik alól is feloldozhatta őket.
A jelenség a tudomány számára sem ismeretlen. Igaz, korábban az ? a valóban megalapozott, de az újabb keletű kísérletek fényében egyoldalúnak bizonyult ? vélemény volt az uralkodó, hogy a hosszabb-rövidebb külföldi utazások ?szárnyakat adnak a gondolkodásnak és kreativitásnak?. Az idegen világokkal való megismerkedés a személyiséget gazdagabbá, belátóbbá teszi. A Columbia Egyetem Adam Galinsky által irányított kutatócsoportjának kísérletei azonban (melyekről a Spektrum című német internetes újság számol be) azt bizonyították, hogy az eltérő világfelfogásokkal való közvetlen érintkezés idővel bizonyos mértékig erkölcsi irányzékunkat is megzavarhatja. Az egyik ilyen kísérletben 2200 egyetemistát kértek arra, hogy tabletjeiken oldjanak meg néhány számítógépes feladatot. Azt nem árulták el, hogy van köztük egy nyilvánvalóan megoldhatatlan is. A kísérleti alanyoknak pusztán azt kellett közölniük, hogy mely feladatokat sikerült megoldaniuk. A világjárt alanyok közt ? a külföldön még nem jártak kontrollcsoportjával ellentétben ? szignifikánsan nagyobb volt azoknak a száma, akik a megoldhatatlan feladatról is azt állították, hogy sikerült megoldaniuk, bár számukra is nyilvánvaló volt, hogy az megoldhatatlan. A másik öt kísérlet is azonos eredményre vezetett. Azt pedig, hogy a jelenség a meglátogatott társadalmak erkölcsi fogyatékosságaira lenne visszavezethető, a szakembereknek egyértelműen sikerült kizárniuk.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy az idegen világképekkel való találkozás pozitív hatásaira vonatkozó hipotézist mindenestől el kellene vetni. Azt már korábban is kísérletek hosszú sora bizonyította, hogy az eltérő nyelvi-kulturális közösségek közti együttélés, egymás nyelvének és kultúrájának kisgyerekkorban való spontán elsajátítása tényleg nagymértékben növeli az intelligenciát, fokozza a kreativitást. Ez azonban érthető, hiszen ez esetben az egyének nem csupán az eltérő nyelvek és kultúrák ? első látásra önkényesnek tűnő ? másságát érzékelik, hanem a bennük kifejeződő világképek belső logikáját, szerves egységét is képesek átlátni. Ez esetben tehát az eltérő világképek mintegy kiegészítik egymást, anélkül tágíthatják ki a szellemi horizontot, hogy az erkölcsi ítélő erőt és tisztességérzetet (a viszonylagosság felismerése miatt) károsítanák. A helyzet persze ez esetben is bonyolultabb, hiszen a pozitív hatások itt is pusztán a dominanciamentes együttélés esetén (például Svájcban) mutathatók ki egyértelműen.
Nos, a migránsok esetében, sajnos, nem erről van szó. Ők az eltérő nyelveket és kultúrákat már szülőhazájukban ?ellenségesnek? tapasztalták, hiszen végső fokon idegenek verték szét ? korábban működőképesnek bizonyult ? társadalmaikat. Az idegenek ellen csakis a közösségi lét testmelegét és koherenciáját kínáló vallási képzetekben lelhettek menedéket. De mert a szóban forgó vallási képzetekben foglalt erkölcsi elvárásokat a ?befogadó? társadalmak érvénytelenítik, az új erkölcsrendet pedig a kívülálló pozíciójából az erkölcstelenség elrettentő példái gyanánt regisztrálják, a ?befogadó? társadalmakkal szemben minden erkölcsi gátlást levetkőzhetnek. Ezt annál inkább megtehetik, mert a többség a ?sikeres integráció? érdekében kénytelen fokozott engedékenységgel magához édesgetni őket. De mert egy adott ponton túl maga sem zárkózhat el a keményebb intézkedésektől, a ?befogadók? iránti ellenérzések csak fokozódhatnak.
Sajnos, a befogadó állam nyelvének és kultúrájának alaposabb elsajátítása sem jelenthet kiutat. Az ellenérzéseket ugyanis a kulturális öröklődés jelentős részben a későbbi generációkra is átörökítheti. S ez még nem minden. Francia és angol tanulmányok egész sora bizonyítja, hogy az erkölcsi gátlások fellazulása és az idegenek körében erőteljesebben érvényesülő galeri-szellem a többségi társadalmak alsó rétegeinek fiataljait is könnyen bűvkörébe vonhatja.
Minden jel arra vall tehát, hogy Angela Merkel, a tervgazdaság körülményei közt szocializálódott atomfizikus az ? alapvetően gazdasági megfontolásokra alapozott ?Willkommenskulturt a kérdéskör bonyolultságának mélyebb ismerete nélkül hirdette meg. Pusztán az Amerikai Egyesült Államok úgynevezett példáját, illetve a társadalomtervezés szocialista gyakorlatát vélte követni.
A német állampolgár csapdahelyzetbe került. Egyetlen kiútnak az ?ugyanabból több? gyakorlatát, azaz a mézesmadzag-asszimiláció erőltetését, s implicite Angela Merkel újraválasztását látja.
Kétséges esélyekkel.