Márton Áronra emlékezve

Kedves hallgatóim, augusztus végén Márton Áron püspök születésének 120. évfordulójára emlékezik egész Erdély és bármiféle túlzás nélkül állíthatom ezt, hiszen az egyházi elöljáró életművét, tevékenységét nem csupán saját, katolikus egyháza, hanem valamennyi vallási közösség és valamennyi erdélyi nép elismeri, tiszteli és becsüli. A szülőfalu, Csíkszentdomokos és az ott működő Márton Áron múzeum már holnap nagyszabású tudományos ülésszakkal tiszteleg az augusztus 28-i születésnap előtt, az eseményen nem csupán egyházi elöljárók, hanem munkásságának legrangosabb kutatói is részt vesznek, hogy megosszák gondolataikat az előreláthatólag többszáz főnyi közönséggel. A megemlékezéseknek azonban van egy másik, érdekes vonatkozása, amelyek Gyergyószárhegyhez és a képzőművészethez kapcsolódnak. Kevesen tudják ugyanis, hogy Márton Áron püspök nélkül nem jöhetett volna létre Románia legnagyobb művésztelepe és egyik legtöbb művet számláló kortárs képzőművészeti gyűjteménye. Amikor mintegy fél évvel ezelőtt monográfiát készítettem az alkotótábor egyik alapítójáról, a nyolcvan esztendős Gaál Andrásról, akkor ő a következőket mondotta és hadd idézzem:?A történet 1972-1973-ra nyúlik vissza, akkor voltam életem első művésztelepén Hajdúböszörményben. Nagyon lelkesen jöttem haza azzal, hogy miért ne lehetne nálunk is valami hasonlót létrehozni. Akkoriban a Hargita újságnak is dolgoztam, mint illusztrátor, és a főszerkesztő Albert Antalnak elmondtam az ötletemet. Megígérte, hogy segít megfogalmazni egy kérést Bukarestbe, az ügy anyagi és erkölcsi támogatására. Ezt a beszélgetést hallotta meg az újságíró Zöld Lajos. Félrehívott engem és azt mondta, van neki egy jobb ötlete, városban nem jó ilyesmit működtetni. Hamarosan kimentünk Szárhegyre és megmutatta a romos ferences kolostort.. A látvány mellbevágott, az épületbe nem az ajtón, hanem egy hatalmas repedésen másztunk be, az ebédlőben a plafon feltámasztva egy gerendával, egyik cellában egy asztal, egy priccs, egy háromlábú szék. Megdöbbentett a látvány és főleg, hogy Zöld Lajos itt akar művésztelepet, amikor ott a tábla, hogy Életveszély! Rögtön azt mondtam neki, te tiszta őrült vagy, itt lehetetlen létezni. Lajos akkor azt válaszolta, te csak foglalkozz a művészekkel, a többit bízd rám. Ez 1974 áprilisában történt. Lajos hamar intézkedett Varró András helyi plébánoson keresztül, hogy Márton Áron püspök úr fogadjon minket Gyulafehérváron. Én voltam a sofőr, amikor négyen tárgyalni indultunk a püspökségre, vagyis Lajos, a plébános, Márton Árpád és én. Rövid, de emlékezetes beszélgetés bontakozott ki, a püspök úr azt mondta, sokan kérték már a kolostort, de a művészeknek szívesen odaadja, én akkor 25 évre kértem. A szerződést Csíksomlyón fogalmazta meg Écsi János atya, akkori ferences tartományi főnök. Csak ezután hoztuk a Megyei Kultúrbizottság tudomására az egész művésztelep ügyet, addig minden titokban ment.?  Ezek voltak Gaál András szavai és hadd tegyem hozzá a folytatást. A Gyergyószárhegyi Alkotótábor művészei Márton Áront, püspökké szentelésének 40. évfordulóján, 1979-ben, több műalkotással is megajándékozták. Ezek a püspök 1980-ban bekövetkezett halála után is, mindmáig, egykori lakosztályában maradtak. Ezt a hagyatékot állítják ki ma este Gyergyószárhegyen és melléje több, Erdély nagy művésze készítette Márton Áron portrét valamint a táboralapítással kapcsolatos levéltári dokumentumok másolatát. A hét végét nyugodtan nevezhetjük erdélyi Márton Áron napoknak, amelyeken érdemes akár lélekben is részt venni.