Érdekes módon, azaz tévesen, a jogi kodifikáción kívüli morális magatartásformákkal kapcsolatosan szokott az erkölcsi érzékünk felhorgadni ? ha valaki megcsalja házastársát az erkölcstelen és elítélendő, vagy legalábbis pletykálható és vegzálható, de aki lop, csal, erőszakos cselekedetet hajt végre, más módon félrevezet, stb. az ?csak? törvénytelenséget követ el, persze ?csak? akkor, ha rajtakapják, ha leleplezik ? márpedig az utóbbi magtartások még erkölcstelenebbek, mint a hűtlenség. És ami ettől fontosabb, ha nem hiszünk az erkölcsi jogok hitelességében, hogyan is bírálhatnánk akármilyen törvényt? Milyen alapon mondhatnánk, hogy egyes cselekedetek, vagy eljárások, ugyan lehetnek jogszerűek, törvényesek, de nem morálisak, ezért módosítani a törvénykezésen kell, és nem a morális renden ? mégha ez utóbbi mindenkor többféle, azaz eltérő értékrendszerek alapján épül is fel. Egyetlen bíróság sem állhat csupán a törvényesség oldalán, minden döntésében össze kell vetnie a törvény betűjét a morális rend követelményeivel, ez maga a bírói mérlegelés egyik alapvető tétje, még akkor is, ha ezt a tényt igyekszik, intézményes hatalmánál fogva, elrejteni. Ebben az értelemben a bírói döntések egyben a törvénykezés kritikáját is adják ? ez különösen érvényes az angolszász rendszerekre, ahol a precedensjog érvényes ? hiszen a végzés mindenkor egy bizonyos mértékben a törvénykezés hiányosságainak, visszásságainak, és bizonytalanságainak, stb., a meglétét tárja fel, legalábbis az adott esetre vonatkoztatva.
Amikor a köz iránt érdeklődő egyénként, vagy mondjuk újságíróként értetlenkedünk az fölött, ami a korrupció ellenes fellépések alkalmával történik ? az utóbbi időben nagyszámú, olyan cikket, tárcát, és/vagy búlvárszöveget, stb. olvashattunk, amelyben értetlenségüknek, tájékozatlanságuknak, stb., adnak hangot a szerzők (többek között itt és itt, meg itt), valójában a jogi kultúra teljes hiányáról számolnak be ?, akkor a megértéshez, azt kell mindenekelőtt megvizsgálnunk, hogy mi az alapja az értetlenségnek. Van-e morális (percipiálható, nyilvánosan is érzékelhető) szövete a társadalmunknak, vannak-e olyan elvek, (pontosabban létezik-e a társadalmi konszenzusok rendszere, ?társadalmi szerződés?), amelyek az elfogadható bánásmódra vonatkoznak, de a jogalkotás alapjául is szolgálnak? Van-e egyáltalán morális közösség, vannak-e közerkölcsök (minima moralia, átlátható és közösen elfogadott normarendszer), melyek érdekében törvénykezni és jogkövető magatartást követelni lehet(ne)?
Csak akkor mehetünk tovább, gondolatilag, a nyilvánosságban egyre gyakrabban fölmerülő (i)gazságszolgáltatási ügyek megítélése fele, ha alapból elfogadjuk: a romániai társadalomnak (beleértve a rommagyart is) van ilyen erkölcsi szövete, hogy az állampolgárok halmaza egyben morális közösség (nomosztermelő ? szabályozó és önszabályozó, stb. ? egység), melynek alapja a jog előtti egyenlőségtől a hatalmi ágak szétválasztásán, a politikai osztály integritásáig, és a jogállamiság eszméjének való általános megfelelésig tart. Ha ezt megkérdőjelezzük, akkor fölösleges minden vita a korrupcióellenes föllépéssel, de általában az (i)gazságszolgáltatás helyes és elfogadható, ha úgy tetszik ?igazságos? és pártatlan működésével kapcsolatban. Ehhez pedig elengedhetetlen a jogi kultúra, és ismeretek minimumának megléte, ismerete: aki előszeretettel papol az ártatlanság vélelméről, de képtelen különbséget tenni a gyanúsított, vádlott, elítélt kategóriái között (A rommagyar nyilvánosság és politikum hangadói, úgy tesznek, mintha az elítéltekre is vonatkoztatható lenne az ártatlanság vélelme, és ki nem ejtik szájukon a gyanúsított, vádlott, stb. szavakat, ha a politikai elit tagjairól van szó. Csak példaként, Nagy Zsolt és társai ? az ítélet igazságosságától, és erkölcsösségétől függetlenül ? elítéltek, Markó Attila a Mikó-ügyben elítélt, másik esetben viszont csak gyanúsított, Máthé András elítélt, Borboly Csaba vádlott, de Ráduly Róbert csak gyanúsított, stb. ), aki nem veszi észre, hogy a korrupció, nemcsak jogellenes, hanem erkölcstelen is, túl azon, hogy mindnyájunkat anyagi értelemben is megkárosít, stb., lényegében, képtelen az (i)gazságszolgáltatás működését megítélni. Félreértés ne essék, azért még lehet (sőt talán még hangosabban is mondja, mint mások), benyomások, előítéletek, egyéb téren keletkezett sztereotípiák, és előképzetek kapcsán kialakított, stb., ?magánvéleménye,? csak megalapozott, illetve mérvadó véleménye nem lehet.