Hol az az erdélyi magyar, sőt romániai román, aki ? a mi balkáni világunkban ? ne szeretne européer lenni? Csakhogy, úgy tűnik, mi, européerek, mind nagyobb bajban vagyunk. Az az Európa, melyre érzületeinket alapozhatnók, meglehetősen különösen viselkedik. Kiderült, hogy Ausztriában a (nem is teljesen alaptalanul) nacionalistának (azaz antidemokratikusnak) bélyegzett Szabadságpártot ellenfelei közönséges választási csalásokkal tartották távol a hatalomtól. Ezt nem én mondom, hanem ? nagyszámú fellebbezés nyomán ? közvetve ugyan, de az osztrák demokrácia legfőbb őre, az Alkotmánybíróság mondta ki.
Persze, az osztrák Alkotmánybíróság megbízhatóságáért sem tehetjük tűzbe a kezünket. Legalábbis gondolkodás nélkül. Az osztrákok ugyanis, akik az Anschluss évében szinte már összenemzeti lelkesedéssel ölelték keblükre honfitársukat, a már akkor sem kifejezetten emberbarát Adolf Hitlert, a háború után úgy rázták le magukról a lelkesen vállalt fasizmust, mint a kutya a vizet. Az echt osztrák Hitler németté lett (a németek máig mea culpáznak is miatta), a nem kevésbé echt német Mozart viszont osztrákká nemesedett. Azaz az osztrákok sem válogatnak túlságosan az eszközökben. Ami bennünket szebb színben mutat, az tény, ami nem, az rágalom. A dolog nem szorul részletezésre. Hazunnan, főként mi, székelyek (de nem csak) tökéletesen ismerhetjük az eljárásrendet. A Székelyföld nem is létezik. De ha a hatalom úgy érzi, hogy a székelyeket valami miatt meg kéne leckéztetni, azonnal életbe lép. Ahogyan a román himnusz is a román Korvin Mátyásról dalol (romanul Matei), de Kolozsváron a román Mátyás szobrát időről időre ? lelkes, és le soha nem leplezett ? románok becstelenítik meg. Funari felirat ide meg oda. Úgy tűnik a skizofrénia európai szabály.
De akkor is.
Hogy Ausztriában éppen a ? Szabadságpártot menetrendszerűen antidemokratikusnak bélyegző, s az EU vezetői által nyíltan felkarolt ? européerek vetemedjenek választási csalásokra, ismétlem: az európai demokrácia nemes eszményeinek jegyében, az már valóban több a soknál.
Az osztrák szélsőjobb ugyanis immár a demokratikus értékeket elfogadva törekszik a hatalomra. Ha sikerült volna megszereznie, sem valószínű, hogy valamiféle fasizmust léptethetett volna életbe. A hatalom birtokában magának is idomulnia kellett volna az alapvető európai értékekhez.
Hogy ezeket az értékeket éppen maguk az osztrák européerek tagadják meg, valóban megdöbbentő.
Az elnökválasztás utolsó fordulóját újra kell játszani, de bármi legyen is eredmény, az ?antinacionalista? zöldek (s a velük rokonszenvező, az államhatalmat máig birtokló szocialisták), a bélyeget aligha moshatják le magukról.
Mert az, hogy az Alkotmánybíróság tagjai mind egy szálig elvetemült profasiszták lehetnének, még az osztrák skizofrénia ismertében sem valószínűsíthető. Ezeket a ? nagy valószínűséggel mégiscsak szakembereket ? ugyanis éppen a korábbi szocialista- és (alapvetően liberális) jobboldali kormányzatok delegálták stallumaikba.
Inkább feltételezhetjük, hogy a szakmai tisztesség szólalt meg bennük. Nyugat-európában hellyel-közzel még effélék is lehetségesek.
Az osztrák történet csak tovább növelheti azt a borúlátást, mely a tárgyilagos megfigyelőt az európai történések láttán hatalmába keríti. Mi ugyanis ? a román nacionál-kommunizmus hatalomátmentési technikáinak láttán ? kizárólag Európában reménykedhettünk.
Ez a reményünk is köddé válhat.