Kitüntetések után

?Olyan emberekről van szó, akik választott hivatásukat hittel végezték és végzik a mai napig. Akiknek életműve példaértékű. Mind a kilenc kitüntetett közvetlenül gyarapította Székelyföld szellemi és lelki gazdagságát. Talán hétköznapi munkájuk során, illetve a nehézségek közepette nem is érezték, milyen sokat tesznek, de közösségük, amelyet híven szolgáltak, felfigyelt kiemelkedő és példamutató tevékenységükre. Székelyföldnek sok ilyen értékorientált, a közösség egészét szolgáló személyiségre van szüksége? ?Zsigmond Barna Pál főkonzulnak ezt a mondatát jegyeztem le szerdán este Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán, amikor a diplomata átadta Áder János köztársasági elnök kitüntetéseit és közben arra gondoltam: az időnek és az életnek milyen változatos tartományait fogják át a becsülettel és odaadással végzett munkának ezek a jelképes elismerései. Hiszen a kitüntetettek között ott találni az erdélyi magyarság több nemzedékét, kezdve a kilencvenkét esztendős orvosprofesszortól egészen a fele annyi idős közintézmény vezetőig és szakmát, mesterséget, hivatást tekintve ugyanilyen látványos a szóródás, a művészetektől a néprajzon át egészen a természet- és műszaki tudományokig. Ami voltaképpen azt bizonyítja, hogy bármiféle borúlátó jóslatok ellenére az erdélyi magyarság mindennapi jelenléte és tevékenysége nem szűkült be, nem összpontosul csupán néhány területre, néhány jelkép fölötti vívódásra, hanem továbbra is a társadalom egészére kiterjed. És ezt egy pillanatra sem szabadna felednünk. A politika ugyanis hajlamosít arra, hogy mindent maga alá rendeljen, hogy a közéletben ne lásson mást, mint egy olyan kottát, amelyből bármelyik hangszer az ő hangszerelésének a visszhangja, vagy bármelyik muzsikus éppen az ő karmesteri pálcája szerint lép ki vagy be. Nap mint nap meggyőződhetünk róla, különösképpen mifelénk, itt Közép- és Kelet-Európában, hogy a politika igyekszik a lehető legnagyobb mértékben elfoglalni a médiát és a társadalmi kommunikációt, mintegy azt sugallva, én vagyok a legfontosabb, nélkülem nem tehettek egyetlen lépést sem, én fogalmazom meg a célokat és én adom hozzá az eszközöket. Az ilyen közös kitüntetések viszont azért is jók, mert ennek éppen az ellenkezőjét igazolják. Lámcsak, a mindennapok forgatagában olyan önálló egyéniségek bukkanak fel és alkotnak éveken vagy évtizedeken át, akik különösebb és nagyobb szólamok nélkül megtalálják azt az utat, amely önmaguk hívatásának a gyakorlása mellett egyben közösséget szolgáló és közösséget építő, értékmegtartó és értékteremtő cselekedetté válik. Mi lenne tehát a további teendő? Hogy ne csupán ünnepi alkalmakkor, hanem a mindennapokban is hallgassuk meg minél gyakrabban ezeket az embereket, ők és a hozzájuk hasonlók legyenek jelen jóval nagyobb mértékben a közéleti viták és megbeszélések fórumain, mert ők hozzák magukkal az erdélyi életnek az igazi, a közvetlen, ha úgy tetszik, a mindennapi, a földfelszíni ismeretét. Hogyha sikerülne ebbe az irányba elmozdítani a közéletet, akár valamennyien nyernénk. Akár kitüntetések nélkül is.