Mesés napunk van ma. 1967 óta április másodikán, Hans Christian Andersen dán meseíró születésnapján tartják világszerte a Gyermekkönyvek nemzetközi napját. A Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa által szervezett ünnep célja, hogy a gyermekekkel megszerettessék az olvasást, a könyveket.
A digitalizált világban egyre fontosabbá vált ennek a napnak az üzenete. Azokkal a gyerekekkel is meg kell ismertetni az olvasás szépségeit, akik a számítógép előtt töltik idejük nagy részét, akik szülei nem érnek rá mesét mondani, mesét olvasni, mert látástól vakulásig dolgoznak úgymond gyermekeikért, hogy semmi ne hiányozzon, mindent meg tudjanak venni nekik. És közben azt vonják meg tőlük, ami a legfontosabb, a képzelet világának feltárását. Azt az alapigazságot tagadják meg, hogy a könyvek nemcsak szórakoztatnak, de tanítanak is.
Minden évben más-más ország vállalja az eseménysorozat szponzorálását, az adott ország fogalmazza meg a nap jelmondatát, felkér egy neves írót, hogy ez alkalomból küldjön üzenetet a világ gyermekeinek, s egy képzőművészt, hogy tervezzen plakátot.
Idén a holland szerzőt Rian Vissert kérték fel a jelmondat kiválasztására, a világnap plakátjának elkészítését pedig Janneke Ipenburgra bízták.
Rian Visser Képek nyelve című versének utolsó mondatát ajánlotta a Nemzetközi Gyermekkönyv-nap mottójaként: „Rajzold le versemet, érezd magad teljességgel szabadnak, mert noha én írtam e verset, minden szava érted, rólad szól.”
Magyarország jó negyed százada szervezte a világnap központi rendezvényeit. Akkor az üzenetet a világ gyermekeinek Janikovszky Éva írta: „ Otthon nálunk mindenki olvasott. Anyám is, apám is, nagyszüleim is. Ahogy elnéztem az arcukat, amint a könyv fölé hajolva hol elmosolyodnak, hol elkomorodnak, hol meg feszült izgalommal lapoznak egyet, azon gondolkoztam: hol járnak? Meg se hallják, ha szólok hozzájuk, s ha végre rám figyelnek, mintha visszajöttek volna valahonnan. Miért nem visznek engem is magukkal?
Mi van a könyvekben, mi az a titok, amit nem osztanak meg velem?
Aztán megtanultam olvasni. És megtudtam, mi a könyvek titka. Az, hogy minden bennük van. Nemcsak a tündérek, a manók, királykisasszonyok, a gonosz boszorkányok, hanem én is meg te is, örömeinkkel, gondjainkkal, vágyainkkal, bánatunkkal, benne van a jó meg a rossz, az igaz és a hamis, a természet, a világmindenség; ez mind, mind elfér a könyvekben.”
De nem lenne ilyen mesés napunk nekünk magyaroknak, ha nem ma volna a XXI. század legnagyobb magyar mesemondójának, Csukás Istvánnak a születésnapja. Legismertebb figurái például Mirr-Murr, Pom Pom, vagy Süsü, a sárkány belakták sokunk gyermekkorát, elvezettek a megtermékenyítő képzelet földjére. Csukás István írta: „A mese mindennek az origója. Gyakorlatilag ebből származik minden irodalmi műfaj. Az is, amikor az ősember a szikla falába karcolta a barlangrajzokat. Ezzel elmesélte, hogyan ejtette el a vadat. Mert amit ábrázolni tudok, amit el tudok mesélni, azt birtokba is veszem. Az ősi gesztus, birtokba venni a világot, a gyerekekben változatlanul él. Ebben segít a mese. Ezt a vágyat beteljesíteni.”
Azt is vallotta: „A mese örök. A mese pedig azért örök, mert a közönsége is örök. Amíg gyerekek vannak, addig mese is lesz, és a gyerekek sem változnak lényegesen, alapállásuk örök.”
S amíg a mese örök, hinni tudunk Hans Christian Andersennek: „Maga az élet a legcsodálatosabb tündérmese.”