2023-ban először, az idén pedig másodszor a színhelye a Csíki Székely Múzeum az egyik legnagyobb hazai dizájn-eseménynek, a Transilvania Design Week, vagyis az Erdélyi Design Hét elnevezésű rendezvénysorozatnak.
Csütörtökön este a múzeum valamennyi emeleti termét megtöltő kiállítást nyitottak meg, a résztvevőknek pedig, már jó előre beküldött alkotásaikkal, az Új középkor fogalomkörében kellett alkotniuk.
A szervezők ezt nem maguk találták ki, hanem inkább úgy fogalmazhatnék, ők találták meg a neves olasz irodalomtudós, Umberto Eco munkáiban, aki többször is utalt arra, hogy miközben a középkorban a templomok jelentették a tudás- és információ közvetítést, eddig mai világunkban ez a szerep az álló- és mozgóképekkel teli, valós és virtuális környezetre hárul.
Valóban, amikor manapság itthon is a fogyasztói és digitalizált társadalomba élünk, amikor természetesnek tűnik, hogy a termékek milliói, csomagolásuk változatosságában itt keringenek körülöttünk, amikor még a virtuális térben is olyan cégek százai működnek, amelyek webdesign kifejezéssel illetik legfontosabb, honlapkészítő tevékenységüket, érdemes visszatekinteni, hogy a huszadik század elejétől nem a természetes, hanem a megtervezett formák milyen úton haladtak, miképpen érték el, hogy a funkció és forma, azaz a tárgyaknak a felhasználhatósága és látványa összhangba kerüljön, méghozzá úgy, hogy mindez egyedi jelleget is biztosítson számukra.
A dizájn történészek – mert ilyen mesterség is van – úgy találták, hogy a huszadik században az 1907-es év bírt a legnagyobb jelentőséggel a szakma történetében. Ekkor kezdett el dolgozni egy Peter Behrens nevű építész az egyik nagy németországi cégnél és számára nem csak bemutatótermet, hanem különböző termékeket is megtervezett: többek között teáskannákat, csészéket, lámpákat, fűtőtesteket. Ő volt az első modern értelemben vett dizájner.
Időközben a manapság már klasszikus avangárd művészeti áramlataknak nevezhető törekvések is egyre inkább rányomtak bélyegüket az ilyen típusú termékgyártásra. Később a Bauhaus alapelvei, a maguk lényeges egyszerűsítéseivel, különösképpen a második világháború utáni épület- és lakberendezési helyreállításokban törtek előre, amíg megint csak előtérbe nem került az a felfogás, miszerint az egyedi forma az igazi.
És közben még inkább nyilvánvalóvá vált, hogy mindig az adott kor technológiája, társadalmi és gazdasági háttere, mindennapi élete és kultúrája alakítja ki azokat a kereteket, amelyekben a dizájn halad előre.
A művészet és a különböző műszaki- valamint természettudományok összefonódásából kialakult szakma pedig egyre bonyolultabbá vált. Manapság a dizájn jóval több mint formatervezés, ez utóbbi voltaképpen nem más, mint a termékfejlesztések gyakorlati része, a dizájn viszont lehet környezettervezés, belsőépítészet, divattervezés, kézműves munka, plakátgrafika és sok-sok más olyan terület, ahol az esztétika és a felhasználhatóság, a funkció és a látvány jól elkülöníthetően, egyedi jellegzetességgel talál egymásra, olykor nem csupán a jelen, hanem a múlt elemeinek a felhasználásával is.
A mai fiatalok körében például jól ismert a “vintage”-nek nevezett stílus, amelyben letűnt korok jellegzetességei keverednek mai meglátásokkal, a “retro” megpróbál szüleink és nagyszüleink környezetébe visszavinni, de az sem ritka, amikor a gasztronómiai rendezvényeken egy-egy fogás azért kap díjat, mert jól “dízájnolt”, nem is beszélve a különböző könyvvásárokról, ahol a könyv “dízájnja” nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a kiadók valamelyik kedvence, tartalomtól függetlenül is, megkapja a “legszebb könyv” jelzőt, címet és rangot.
Nos, ha most valaki az erdélyi és romániai dizájn szakma feltérképezésére keres fogódzókat, akkor elegendő, ha április 25-ig megtekinti a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban a Transilvania Design Week megnevezés alatt kiállított tárgyakat és eljárásokat, vagy részt vesz valamelyik bemutatón, értekezleten, filmvetítésen, amelyek egymást követik.