Március 15 az egyik legszebb közösségi ünnepünk, a szabadság tavasza egybeesik a természet éledésével, örömet, reményt kelt az emberben. Mint idén is sok helyen megtapasztalhattuk, ezen a napon emlékünnepséget tartanak a magyar forradalom és szabadságharc eseményeihez és személyiségeihez kötődő köztéri emlékműveknél.
Nemrégiben felkereshettem egy ilyen emlékhelyet a vajdasági Dél-Bánátban fekvő, mintegy ezer lakost számláló Magyarittabé faluban. A szobor sorsa a mi marosvásárhelyi Kossuth-szobrunk sorsára emlékeztet. Fordulatokban gazdag történetét Tóth Lívia, a szabadkai Hét Nap hetilap főszerkesztője foglalta össze a Vértelen vértanúk című kötetben megjelent esszéjében. A szobrot, Horvay János alkotását 1904-ben állították és avatták fel Kossuth halálának 10. évfordulóján: „Az első világháború végén egy csoport civil ruhás katona fegyverrel jött a faluba, és egyikük 1919. február 25-én a szobrot bal felől, a mellkasán átlőtte. Ez azonban nem volt elég nekik, le is lökték a talapzatról. Két nap után valakik eltüntették, és a kis magyar közösség közös, féltve őrzött titka volt, hogy a szobor a református templomban várja a békésebb időket. 1919 és 1941 között nemzetiszín zászlóba csavarva a templom karzati lépcsője alatt bújtatták.”
Találtam az Újvidéken megjelenő Magyar Szó napilap 1972. március 5-i számában egy kis publicisztikát, amelyben a szerző a kor politikai mantráit ismételve megjegyzi: „Kossuth, tudjuk, nem volt egész életén át igazságos a nemzetiségekhez, lehet, fiatalabb korának politikai baklövéseivel rászolgált erre a golyóra, amelynek fájdalmát érezhette öreg szívében is, ott Turinban.” A szobornak a templomban való elrejtése kapcsán pedig némi malíciával állapítja meg: „Itt bújt meg Kossuth szobor mivoltában, mintegy igazolva azt a hiedelmet, hogy kinek milyen az élete, olyan a halála utáni sorsa, s Kossuthról mindannyian tudjuk, hogy élete nagy részét bujdokolva töltötte el.”
A második világháború idején – vagy ahogy mifelénk, a Székelyföldön mondják: a kicsi magyar világban – a szobrot előszedték rejtekéből, újból felállították eredeti helyén, s valamily módon az új jugoszláv hatalom is megtűrte jelenlétét. A korábban idézett publicisztikai írás ennek okát így írja le: „Élő tanúk állítása szerint a háború végén egy csoport partizán állt meg előtte tanakodni. – Hát ez meg ki? – kérdezte a parancsnokuk. – Kossuth Lajos, a magyar szabadságharcos – válaszolta egy katona. – Akkor maradhat – hangzott az ítélet.”
Tóth Lívia így folytatja a fordulatokban gazdag történetet: „Egészen 2015-ig békében zajlottak az istentisztelettel és politikai beszédekkel egybekötött alkalmi rendezvények. Az ünnepség abban az évben sem maradt el, de április első napjaiban, a húsvétra való várakozás legszentebb időszakában, nagycsütörtök éjjelén Kossuth Lajos szobra eltűnt. Lefeszítették a talapzatáról és ellopták. Az arra járók reggel csak azt látták, hogy a pár héttel korábban elhelyezett, lassan hervadásnak induló, árván maradt koszorúk nemzetiszín szalagjait lengeti a szél. A rendőrség elvégezte a helyszínelést, de sem a szobrot, sem a tolvajokat nem találták meg. Az eset nagy felháborodást keltett, a falubeiek végtelenül elkeseredtek, hiszen 111 éven keresztül, a legnehezebb időkben is sikerült megőrizniük a szobrot, aztán valakik – talán színesfémtolvajok – ezzel a galád tettel meggyalázták az emlékhelyet és megsértették a magyarságot. Ez a szobor ugyanis a szórványban élő magyarság megmaradását és összetartó erejét is jelképezte.” A szerző örömteli fordulatról is beszámol: „A tenni akarás és az összefogás eredményeként, határon átnyúló együttműködéssel, a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával hamarosan elkészült az új Kossuth-szobor, amely az eredetinek hű (rekonstruált) mása – a magyarországi Soltvadkerten álló, ugyancsak Horvay János által jegyzett alkotásról mintázták. Időközben rendezték az emlékhely környezetét, restaurálták a talapzatot és a körülötte lévő kerítést. 2016. március 15-én, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulóján avatták fel. Ez volt az egyik legtömegesebb megemlékezés a mintegy ezer lakosú bánáti faluban.”
Kovács Csaba református lelkész 2023-ban foglalta el új szolgálati helyét Magyarittabén, a hétszázfős gyülekezet pásztoraként. Tőle tudom, hogy a Kossuth-szobor az ittabéi magyarság fontos gyülekezőhelye, a március 15-i ünnepi megemlékezések színhelye.