Tartós béke Oroszországgal csak az Egyesült Államok segítségével érhető el – jelentette ki Volodimir Zelenszkij.
Az Il Foglio című olasz lapnak adott interjúban, amelynek részleteit az ukrán média is közölte, az ukrán elnök elmondta: erős katonai támogatást és biztonsági garanciákat kért egy jövőbeni tűzszünethez Donald Trump amerikai elnöktől, mivel ez az egyetlen mód arra, hogy Oroszország ne tudja később újrakezdeni a 2022-ben kirobbantott háborút.
Zelenszkij szerint hiba volt, hogy az ország a Szovjetunió felbomlásakor, több mint 30 évvel ezelőtt lemondott a területén tárolt atomfegyverekről. Úgy vélte, hogy ez volt az alapja a Moszkva által Ukrajna ellen indított háborúnak.
Az 1994-es budapesti memorandumban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Oroszország erős biztonsági garanciákat adott három volt szovjet köztársaságnak, Ukrajnának, Fehéroroszországnak és Kazahsztánnak, cserébe azért, hogy a területükön lévő összes atomfegyverről lemondanak. Ez „ostoba és felelőtlen” engedmény volt – mondta Zelenszkij, aki szerint egyetlen konkrét biztonsági garancia létezik: a NATO.