Kisfiúként nem értettem, miért áll vigyázzba édesapám, amikor egy nagy világversenyen felhangzott az a himnusz, noha csak mi hárman voltunk odahaza. Sokáig nem értettem, miért mondja azt édesanyám, hogy a legszebb református fohászunk az énekeskönyv 52. éneke, amikor azt ki is hagyták az énekeskönyvből. Mert azt ha hangosan tilos is énekelni, a lélekből szól – válaszolta firtatásomra.
Ma, amikor minden ünnepen elhangozhat a magyar himnusz, ugyanazt érzem: a lélek hangján szólal meg.
Ma Kölcsey Ferenc Himnusza 202 éves. Ezen a napon, 1823. január 22-én érezte befejezettnek költeményét, s datálta azt.
Kölcsey úgy halt meg 1838-ban, hogy egy percig sem érezte: költeménye egyszer minden magyar által ismert nemzeti himnusz lesz. A klasszicista költő sem tartotta sikeres versének a Himnuszt, nem is sejtette, hogy a nemzeti romantika mestermunkáját alkotta meg benne.
A Szépliteraturai Ajándék című folyóirat 1821-ben megjelent számát Kölcsey Ferenc szatmárcsekei otthonában, magánytól körülfogva olvasta. A lap négy verset közölt egy akkor még ismeretlen XVI. századbeli magyar költő, Balassi Bálint istenes énekeiből. Az Oh szegény megromlott s elfogyott magyar nép… kezdetű költemény ihlető erővel hatott rá. Elhívásként érezte a vers záró sorait:
„Ó, kedves nemzetem, hazám, édes felem,
Kivel szerelmetes mind tavaszom, telem,
Keseregj, sírj, kiálts Istenedhez velem;
Nálad, hogy szeretlek, legyen e vers jelem!”
A versről mára kiderült, hogy nem Balassi szerzeménye, azt tanítványa, Rimay János írta. Kölcsey azzal a tudattal ült le a Himnusz megírásához, hogy a végvári vitéz Balassi felhívásához csatlakozik, amikor Istent kéri, hogy a vérzivataros századok, megannyi balsors és baljós előjelei ellenére árassza ki kegyelmét, hisz egyedül csak ő mentheti meg a nemzethaláltól a magyart.
A verset valamikor 1822 végén kezdhette írni, a Himnusz mai születésnapja a végleges verzió letisztázásának az évfordulója. Megjelenéséig öt évet kellett várni. Mivel Kölcsey nem tartotta sikerült versnek a Himnuszt, nem a saját lapjában, a Minervában közölte – amelynek kiadói igényei közt az szerepelt, hogy „aki nem nekünk valót ír, tömje vagy a zsebjébe vagy a Tudományos Gyűjteménybe, vagy az Aurórába és Zsebkönyvbe” – hanem Kisfaludy Károly Aurórájában.
A Kölcsey halála után kibontakozó kultusz járult hozzá, hogy a Himnuszt egyre többen idézték. Ennek ellenére, amikor 1843-ban Bartay Endre, a Nemzeti Színház igazgatója kitalálta, hogy az osztrák Gotterhalte vagy a brit God save the King mintájára a magyaroknak is legyen néphimnusza, nem Kölcsey művére gondolt. A Nemzeti Színház Vörösmarty Mihály Szózatának megzenésítésére írt ki pályázatot. Egy évvel azután, 1844. február 29-én új pályadíjat tűzött ki a Nemzeti Színház Kölcsey Ferenc Himnuszára.
Különleges helyet foglal el a világ himnuszai között a magyar: világi hatalom előtt nem késztet főhajtásra, és nem is gyújtó hangú induló, felbujtó hangú harci dal más népek ellen, hanem egy nép mélyből jövő segélykiáltása.
Isten jókedvébe ajánlja a magyart, akit Tündérkertjébe vezetett, s aki védte a földi édent élete árával is.
Szimbolikus az is, hogy a Himnusz születésnapja a magyar kultúra napja is egyben.