Nem mondok semmi újat azzal, ha kijelentem, hogy a romániai társadalom harmincöt éve megosztott. Jelen esetben nem a vélemények, ideológiák pluralizmusára gondolok, ami egy demokratikus országban természetes. Arról az elkeseredett szembenállásról van szó, amikor mindkét tábor saját egzisztenciáját érzi veszélyeztetve a másik puszta lététől. Ez nem feltétlenül tevődik rá valamilyen pártpreferenciára, bár ez utóbbiak igyekeztek kihasználni a társadalmi félelmeket.
Az első törésvonal mindjárt 1990 után megjelent azok között, akik legalább részben szerették volna átmenteni a kommunista rezsim közigazgatási és gazdasági szerkezetét, vagy legalábbis a fontolva haladás hívei voltak a radikális változásokat sürgetőkkel szemben. Őket nevezték hol kripto- hol neokommunistáknak. Emblematikus figurája ennek a nézetnek Ion Iliescu volt, aki alighanem politikai krédóját fogalmazta meg, amikor a hazai eredeti demokráciáról beszélt, ezalatt valamiféle harmadik utas megoldást sejtetve. Velük szemben a nyugati típusú demokrácia hívei álltak. Ez utóbbiak, a visszarendeződéstől féltették a társadalmat, míg az előbbiek a földesurak újbóli megjelenésével riogattak.
Ez a paradigma nagyjából 2000 és 2004 között megbukott, ekkorra ugyanis minden párt az euro-atlanti integráció hívévé vált. A következő törésvonal Traian Băsescu elnökké választásával jelent meg. Ő a Szociáldemokrata Pártot (PSD) és vezetőinek vélelmezett korrupcióját jelölte meg Románia ellenségeként. Szerinte az általános szegénységért, a schengeni övezethez való csatlakozás elmaradásáért kizárólag a szocdemek okolhatók. Ez a retorika alapozta meg a PSD megbélyegzését, a vezetői elleni karaktergyilkosságokat és ugyancsak erre épültek Monica Macovei volt igazságügyi miniszter törvénymódosításai, amelyek gumiparagrafusok beépítései révén (mint például a szolgálati visszaélés) lehetővé tették a szociáldemokrata vezetők elleni hajtóvadászatot, amelyet a külön erre a célra felingerelt Coldea – Kövesi duó példásan végre is hajtott. Băsescu purifikátorai szerint a szocdemek miatt veszélybe került a román demokrácia, következésképp minden eszköz megengedett, ha a nyugati értékrend megmentéséről van szó. A másik oldalon nemcsak a szociáldemokrata politikusok álltak, hanem mindazok, akik az emberi jogokat, az évezredes jogelveket féltették a Petrov fedőnevű ügynök boszorkányüldözéseitől.
Még meg sem bukott, csak – Dragnea elítélésével – valamelyest kifulladt ez a paradigma és akkor a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) felívelésével megnyílt a harmadik törésvonal a szélsőségesség, szuverenizmus, populizmus és a nyugati típusú demokráciák iránt elkötelezett politikai erők között, ami a november 24-ei elnökválasztással csúcsosodott ki.
Ami a romániai magyarságot illeti ott mindössze két törésvonalról beszélhetünk. Az egyik a kétezres évek elejéig tartott és úgynevezett radikálisokra, valamint mérsékeltekre osztotta a magyar politikai elitet, habár szerintem mindkét megjelölés téves, hiszen nem ideológiai vagy politikai különbözőségről volt szó elsősorban, hanem hatalmi harcról, amelynek az autonómiázás csak eszköze és nem célja volt. A másik a második Orbán-kormány megalakulásával vette kezdetét és aszerint osztotta meg a magyarokat, hogy miként viszonyulnak a Fideszhez. Azokat akik kritikátlanul elfogadták a tusványosi téziseket szintén két csoportra lehet osztani. Az őszinte hívekre és azokra, akik nem értenek egyet az orbánizmussal, de erről érdekükben áll hallgatni. Bizalmas körökben szidják a vezért, de nyilvánosan támogatják. Az ellentábor egy szűk – többnyire értelmiségi – réteg, akik a transzilván szellemiséget és hagyományokat féltik a mindent bedaráló és egyneműsítő magyar kormánypárttól.
A gondok akkor kezdődnek, amikor a politikusok vagy a szavazók nem követik a törésvonalak változását. Ez történik, ha a mérsékelt jobb-és baloldal még mindig egymásban látja a legnagyobb riválist és nem a politikai mezőben egyre nagyobb területet elfoglaló szélsőséges erőkben. És ugyanez a fáziseltolódás érhető tetten egyes értelmiségiek zsigeri PSD-ellenességben (mintha ugyan még mindig bányászok randalíroznának az Egyetem-téren), megfeledkezve arról, hogy pillanatnyilag ez az a párt, amelyik nélkül a nyugat-barát politikai koalíció pillanatok alatt összeomlana, annak minden következményével együtt.