Köszöntöm a hallgatókat, boldog, eredményes új évet kívánok! Ha írásban osztottam volna meg Önökkel a jókívánságot, mindenképpen külön kellett volna írnom az új évet kifejezést, még akkor is, ha a szövegszerkesztő helyesírás-ellenőrző programja arra figyelmeztet, hogy jelentéstől függően a kiemelt szavakat egybe is lehet írni.
Az egybeírt újév kizárólag január elsejére utal. Az ezenanapon.hu internetes oldalon többek között ez olvasható róla: „Úgy tartották, hogy amit újév napján cselekednek, az hatással lesz az egész elkövetkező esztendőre.” Ugyanakkor van egy közismert hiedelem, miszerint újesztendő napján semmit sem adnak ki a házból, mert akkor egész évben minden kimegy onnan. És ezt természetesen senki sem szeretné.
Tegyük fel, hogy valaki számtalan fogadalommal kezdte az új évet, azt is elhatározta, hogy új évi diétába kezd, ami nem meglepő a néha megterhelő ünnepi lakmározások után. Ebben az esetben az új évet és az új évi különírandó, utóbbi azért, mert feltehetően az illető fogadalma nemcsak az év első napjára, hanem ideális esetben egész évre szól.
Az interneten tallózva több jókívánságba is belebotlottam az elmúlt napokban: az egyik a BÚÉK, vagyis a boldog új esztendőt kívánok, kívánunk rövidítése. Korábban mindegyik betű után pontot kellett tenni, és csak a B betűt írtuk nagybetűvel. A 2015 szeptemberében megjelent új szabályzat szerint már nem kellenek a pontok, és csupa nagybetűvel írjuk a rövidítést, szóközök nélkül.
A rovat mai részének vége felé közeledve fontos megemlíteni, hogy január 6-án volt vízkereszt napja, amely a katolikus egyház egyik legfontosabb ünnepe, utána megkezdődött a hamvazószerdáig tartó farsangi időszak. Hacsak nem a mondat elejére kerül, a szabályzat szerint a vízkereszt, a farsang és a hamvazószerda is kis kezdőbetűvel íródik.
Az elkövetkező hetekben több helyen is farsangi bált szerveznek: írásban és élő beszédben sokan előszeretettel használják a farsangi bálat kifejezést, ami hibás. Még a szövegszerkesztő helyesírás-ellenőrző programja is bőszen tiltakozik ellene, rögtön aláhúzza pirossal. A bál tárgyragos alakja kizárólag a bált, a bálat szót érdemes kitörölni a szótárunkból. Búcsúzásként mit is kívánhatnék magunknak a 2025-ös év elején? Próbáljuk betartani az új évi fogadalmaikat, mulassunk, ne hagyjuk magunkat eltántorítani a céljaiktól, és egy picivel jobban figyeljünk a helyesírásra.