Tagadhatatlan, hogy a Georgescu-féle ámokfutásnak volt némi pozitív hozadéka is. Az egyik az, hogy rákényszerítette a nyugati orientáltságú jobb- és balközép pártokat arra, hogy összefogjanak a szélsőségesség ellen. Persze mielőtt rácsodálkoznánk a politikai elit emancipációjára, gondoljunk arra is, hogy milyen komoly figyelmeztetések érkeztek Washingtonból nyilvánosan és bizonyára Brüsszelből is, diszkrétebben, diplomáciai csatornákon. Ezek az üzenetek alighanem katalizátorként hatottak a centrumpártok eszmélésére. A másik kedvező következmény az, hogy az Alkotmánybíróság döntése után kiderült: Elena Lasconi alkalmatlan lett volna az elnöki tisztségre. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke az elnökválasztás megismétlését elrendelő határozat kihirdetése után szinte szóról szóra ugyanazt nyilatkozta, mint ellenjelöltje, Călin Georgescu, nevezetesen, hogy ez a demokrácia lábbal tiprása lenne. Nos, képzeljük el, hogyan garantálta volna Lasconi az állami intézmények alkotmányos működését, ha ilyen véleménnyel van egy neki nem tetsző bírói döntésről. A jogállamiság ugyanis épp az alkotmány és a független bíróságok határozatainak tiszteletén alapszik.
Most azonban új helyzet állt elő, amely több komoly kihívás elé állítja az informálisan már meg is alakult négypárti koalíciót: közös kormányprogramot kell írniuk, meg kell találják a leendő miniszterelnök személyét, el kell osztaniuk egymás közt a tárcákat és fel kell sorakozniuk egy közösen elfogadott elnökjelölt mögé.
A legkönnyebb feladatnak a kormányprogram megalkotása tűnik, mert azt amúgy senki sem szokta elolvasni és különben is, amolyan gyűjteménye a megalapozatlan ígéreteknek és vágyálmoknak. Ez menni fog, annál is inkább, mert ott vannak a korábbiak, aztán jöhet a copy-paste. Némi vitát ugyan generálhat a kétkulcsos adó bevezetése, amit a szociáldemokraták szorgalmaznak, a többiek viszont ellenzik, de majd csak találnak valami gumiparagrafust, dodonai szöveget, amiből mindenki azt ért meg amit akar, aztán jóvan.
Sokkal nehezebb feladatnak ígérkezik a miniszterelnök kijelölése. Az elnökválasztás előtt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) sztárpolitikusa, Ilie Bolojan még biztos befutónak tűnt, hiszen a koalíció négy pártjából három is őt nevesítette, de akkor még a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének, állt a zászló. Az elnökválasztás első fordulóján bekövetkezett fiaskó miatt viszont Marcel Ciolacu elnöki reményei szertefoszlottak és most már szívesen maradna a Victoria-palotában. Nem lennék meglepve, ha a két nagy párt ismét a már bevált kormányfő-forgót alkalmazná, azaz két évig Ciolacu, két évig pedig Bolojan vezetné a kormányt (vagy fordítva).
A minisztériumok elosztása jó alkalom arra, hogy a szövetségesek egymás torkának ugorjanak, de amennyiben lesz egy kijelölt miniszterelnök, akkor valahogyan ezt a kérdést is megoldják.
Az igazi gond viszont az, hogy ki legyen a koalíció elnökjelöltje. Egyelőre négy nevet röppentett fel a sajtó, de hivatalosan egyiket sem erősítették meg. Daniel David pszichológia-professzorról, az önjelölt Daniel Funeriu, volt oktatásügyi miniszterről, Theodor Paleologuról és Crin Antonescuról van szó. Közülük az első és a negyedik jelölt tűnik a Szociáldemokrata Párt számára is elfogadhatónak, úgyhogy valószínűleg közülük kerül ki a befutó.
A legfontosabb kérdés azonban szerintem az, hogy egy ilyen politikailag, ideológiailag heterogén koalíció mennyi ideig fog kitartani? Ez nemcsak a kormánypártok önkorlátozó képességétől függ (amit én óva intenék túlbecsülni), de nagymértékben attól is, hogy miként alakul a nemzetközi helyzet, meddig lesz kiemelten fontos Románia a NATO-nak és az Európai Uniónak. Paradox módon az ukrajnai háború esetleges lezárása növelné a kényszerűen együtt kormányozó pártok mozgásterét, politikai önállóságát, amitől viszont nem sok jót remélhetünk.