Az Egyesült Államok új szankciókat vezet be Pakisztán ellen a nukleáris töltetek hordozására alkalmas, nagy hatótávolságú ballisztikusrakéta-programja miatt.

Matthew Miller külügyi szóvivő közölte, hogy befagyasztják a fejlesztésben résztvevő entitások amerikai ingatlanjait, valamint megtiltják az amerikaiaknak, hogy üzleteljenek velük.

A pakisztáni külügyminisztérium „sajnálatosnak és elfogultnak” minősítette Washington lépését, amely árt a regionális stabilitásnak azáltal, hogy „a katonai aszimmetriák hangsúlyozására törekszik”.

Pakisztán 1998-ban hajtotta végre első atomfegyver-kísérletét, ezzel a hetedik nukleáris hatalommá vált. Arzenálját 170 robbanófejre becsülik. A közép-ázsiai ország 1947-es függetlenné válása óta nem rendezte határvitáit a szomszédos, szintén atomhatalom Indiával.