Harmincéves a szerbiai magyarok legfontosabb érdekvédelmi szervezete, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ).
A Vajdasági Magyar Szövetség fennállásának 30. évfordulóját Palicson ünnepelték meg, ez alkalomból Pásztor Bálint, a párt elnöke beszédét Winston Churchill gondolatával nyitotta: „a siker abból áll, hogy kudarcról kudarcra haladunk lelkesedésünk elvesztése nélkül.” Mint hangsúlyozta, ez a mondat tökéletesen összegzi a VMSZ elmúlt harminc évének törekvéseit és eredményeit. A csütörtök esti ünnepi rendezvényen köszöntő beszédet mondott Szerbia elnöke és kormányfője is, és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is felszólalt.