Fennállásának 35. évfordulóját ünnepelte pénteken Marosvásárhelyen az RMDSZ. A Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén Kelemen Hunor elmondta 35 évvel ezelőtt a romániai magyarok azért hozták létre az RMDSZ-t, hogy ellássa a közösség érdekvédelmét és politikai képviseletét az önkormányzatokban, a parlamentben és a kormányzatban, később az európai parlamentben. 2024-ben a romániai magyarok négy választáson is rekordszavazattal erősítették meg: 35 év múltán is erős képviseletet akarnak, beleszólást a róluk szóló döntésekbe – mondta az RMDSZ elnöke. Közölte: ez megtisztelő számukra egy olyan időszakban, amikor körülöttük a régi pártoktól sorra vonják meg a bizalmat a választóik. – Nehéz évek jönnek megszorításokkal, veszélyekkel, és most nem szabad megfutamodni a kormányzás elől. Ez az egyetlen felelős döntés: részt kell vennünk a döntésekben, és meg kell védenünk a magyarokat. Ez volt az első helyen az elmúlt 35 évben, és ez lesz az első helyen ezután is – mondta Kelemen Hunor.

A továbbiakban Kelemen Hunort hallják, aki az SZKT-ülésen beszámolt a kormányalakítási tárgyalásokról.