Azon tűnődöm, ha én lennék Kadarkai Endre, mivel bővíteném a kínálatot. A Nagy Mű ugyanis, ez a remek rádióműsor, a magyar (pop)kulturális termékekből válogat: azokról készül hetente kétszer egy szűk óra. Volt már szó a Sorstalanságról, Hofi Gézáról, a Szomszédokról például.
Mit lehetne Erdélyből, a romániai magyarság köréből ajánlani? Hát én inkább tévénéző voltam egykor, mint rádióhallgató, de Mag Péter azért a fejembe vésődött – az ő kapcsán az egész bukaresti magyar rádiózásról lehetne beszélni. A tévés magyar műsorról is, hiszen még a nagy öregek közül is élnek néhányan, s maga a műsor nem ért véget.
Lehetne szó a Kő hull apadó kútba című regényről, és a Sütő-drámákról, kicsit másképp, mint az utóbbi időszakban, amikor mindannyian azon voltunk, hogy a mulandóságukat bizonygassuk. Az a szakértő-elemző, aki a műsor végén beszél, miután a „résztvevők” már megszólaltak, középre billenthetné az ingát.
A Nagy Mű beszélhetne a nagyváradi Metropol együttesről, sőt, bár többször is cselekedtem róla gorombákat, Tamás Gáborról is, akinek a Donát utas slágerét ezerszer hallgattam ifjúkoromban. A Székely Színházról vagy Kallós Zoltánról, Kovács Istvánról, a legeredményesebb magyar edzőről. Bizonyára millió ötletünk lehetne még.
Kadarkai jól kitalálta a szerkezetet: a résztvevők belülről beszélnek, az elemzők meg kívülről. De az előbbiek is mondanak olykor kritikus dolgokat, például Hofiról azt, hogy milyen kicsinyes volt, a Szomszédokról pedig azt, hogy valószínűleg a Horváth Ádám és Bujtor István közötti konfliktus miatt ért véget. Szóval A Nagy Mű nem felhőtlen dicséretek zengedezése.
Nem akarok kritikákat súgni, csak az őszinteség megejtő varázsáról beszélek. Ha egyszer kimondanánk, hogy Harag meghúzta a Sütő-drámákat, és ezen igazán elgondolkodnánk. Ha egyszer megforgatnánk Kallós Zoltán alakját, nem azért, hogy kiüssük, hanem azért, hogy megértsük önmagunkat. Ha egyszer elmondanánk, hol van a folyamatban, a tegnapi és a mai színjátszás között a Székely Színház. Vagy a szatmári színház – új téma! Elekes Emma, Ács Alajos, Tarnói Emília, Czintos József, Kovács Ferenc és a többiek.
A Nagy Mű-ben az a fantasztikus, hogy az emberek néha nagy levegőt vesznek, és elmondanak kevésbé lovasszobros dolgokat is. „Kulka egy nagyon nehéz pont volt” – mondja Bujtás János, a Szomszédok egyik rendezője. Ettől nem fogom kevésbé szeretni Kulkát, de megértem a bonyolultságát, és belátok az igazságra egy résen keresztül.
Ezt kellene keresnünk: az igazság kis ablakait.