Kapcsolatok, viszonyok, társadalmi, üzleti, természeti és személyi környezet – valami ilyesmire utal a latin eredetű nexus szó, amely nem ma jelent meg a világban, talán hozzánk közel álló példa, hogy a magyar irodalomtörténetben egyáltalán nem ritka az a kifejezés, miszerint a főhősnek vagy mellékszereplőnek nexusa van valakihez vagy valamire.
A Nexus azonban az elkövetkező hónapokban még inkább közszájon fog forogni szerte a világon, mert Hararinak – szándékosan mellőzöm most a két keresztnevét – azonos című, angolul megjelent könyvét az idén hihetetlen gyorsasággal több nyelvre, így például magyarra és románra is lefordították, jelezve, hogy olyan időszerű témákat tárgyal, amelyek mindennapi, huszonegyedik századi életünket is érintik, és nem is akárhogyan. A könyv ugyanis az emberiség általános fejlődésének az alakulását véve figyelembe tekinti át az információk és az információs hálózatok szerepét kezdve a kőkorszaktól egészen a mesterséges intelligencia megjelenéséig, utalva arra, hogy rajtunk kívül álló szerkezetek mostanig az ember irányította felhasználások után a történelemben előszőr kerülnek önálló döntéshozatali szerepkörbe.
Azonban, akárcsak a szerző előző könyveiben, szó sincs itt valamiféle technicista leírásokról, hanem személy-, személyiség-, társadalom- és politika függően tárgyalja mindazokat a jellemzőket, amelyek az egyszerű információáramlástól az algoritmusok uralta mai világhoz elvezettek, többször visszatérve a demokrácia és az önkényuralom, a hatalom és a populizmus, valamint az önhelyesbítésre képes vagy képtelen intézményrendszerek kérdésköréhez.
Nem véletlen, hogy a Jeruzsálemi Héber Egyetem történelemtudományi tanszéke oktatójának a világ 65 nyelvén, közel 50 milliós példányszámban eddig megjelent könyvei, a Homo Deus, a Sapiens, a 21 lecke a 21. századról és mások mind-mind bestsellerré váltak, még akkor is, ha előrelátásai nem minden tekintben valósultak meg. Hararit mindez egyáltalán nem zavarja, ugyanis nem egyenesvonalú, ok és okozati összefüggésekben látja a történelmet, hanem jóval szerteágazóbb vonatkozásokban, vissza-visszatérésekben és eltérésekben, figyelmeztetve arra, hogy a jövő nem mindig következtethető a jelen valóságából.
Az igazság és a rend, az emberi bölcsesség és a téveszmék viszonyrendszereit vizsgálva jut el a szerző a mai valósághoz. Míg egyes emberek jellemzően szeretnék megtudni az igazságot magukról és a világról, addig a nagy információs hálózatok fikciókra és fantáziákra támaszkodva kötik magukhoz a tagjaikat. A kivételesen erős hálózatokat is kivételesen eltévelyedett eszmék tarthatják össze – fogalmaz az egyik fejezetben, és utal Orwell elhíresült megfogalmazására, miszerint a tudatlanság – erő. És azt hiszem, ennek bizonyítására, éppen ezekben a zűrzavaros napokban, kiváló példával szolgál hazai társadalmi-politikai valóságunk.
Mint mondottam, Harari történész, így fejtegetéseiben több mint hetesszáz forrásmunkára támaszkodik, mindezeket összevetve dolgozza ki a maga önálló gondolatait. Ráadásul olvasmányos stílusa is záloga annak, hogy olvassuk el a Nexust. Nem egyszerre, nem együltünkben, hanem részletekben, többször is visszatérve rá. Jobban megértjük az emberi világot, világunkat.