Serfőző Levente és a köréje csoportosuló lelkes szervezők közössége immár 19. alkalommal szervezte meg a szebeni magyarság kulturális fesztiválját, az Ars Hungarica változatos és gazdag rendezvénysorozatát. Az idei nyitány is remekül sikerült, a péntek déli időpont sem gátolta meg a szervezőket abban, hogy szép számban vegyenek részt a fesztiválnyitó kiállításokon: a városháza imponzáns előcsarnokából kialakított kiállítótérben a Szebeni Zsuzsa kurátor, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője által összeállított kiállítás adta meg az alaphangot, majd a szomszédos Buckenthal Palota egyedi hangulatú oszlopos termében teltház előtt nyílt meg Xantus Géza festőművész Fényúton című tárlata. S mivel az Ars Hungarica bevett és jól bevált forgatókönyve szerint már a fesztivál első napjaiban megtartják a különböző műfajú kiállítások megnyitóját, hogy majd a fesztivál egész ideje alatt látogathassák az érdeklődők, másnap a Tükörteremben nyílt meg Fekete Ferenczi Blanka képzőművész és Demeter János Világom… című tárlata, a Tanács Toronyban pedig Timár Zsolt Szigetek című fotókiállítása csábította betérésre a látogatókat. S ez a felsorolás csupán az eseményt felvezető tárlatok némelyikét vette számba. Én magam a Bruckenthal Palotában vettem részt Xantus Géza festészeti kiállításának megnyitóján.
Volt szerencsém újságíróként végigkövetni Xantus Géza munkásságát az elmúlt két évtizedben. Ha nem tévedek, 2003-ban írtam róla először, akkor vette át a Róma melletti Sermoneta kisvárosban a II. János Pál pápa által alapított Beato Angelico-díjat. Beszélgetésünk alkalmával említette, hogy éppen diplomázni készül Rómában, s a felnőttfejjel végzett művészeti akadémia után – ugyanis negyvenes évei végén járt akkoriban – itthon, megosztva idejét és alkotó energiáit Budapest és Csíkszereda között a munka vár rá. S azóta is a munka tölti ki mindennapjait. A rendszeresen, szívesen és alázattal végzett munka.
Római évei után értelemszerűen művészetében a nyugati keresztény kultúra fővárosában szerzett élményei tükröződtek, a római hidakról, a római macskákról készült, a római hangulatokat megidéző sorozataival kápráztatta el a közönséget, munkássága egyedi színfoltot képezett és képez mindmáig a színes és gazdag erdélyi képzőművészeti palettán. Egyedisége, kiemelkedő tehetsége és irigylésre méltó professzionalizmusa érdekessé tette a művelődési sajtó számára, a róla szóló írások, kiállításainak kedvező sajtóvisszhangja közelebb vitte művészetét a befogadó közönséghez.
A kedvező kritika és sajtómegjelenések egyenes következménye a művész munkásságát bemutató albumok megjelenése. Ha az elmúlt húsz esztendőben megjelent négy kötetet fellapozzuk, végigjárhatjuk mi magunk is azt a rögös utat, amit a folyton kereső művész is bejárt, korszakolhatjuk művészetét, hideg vagy meleg színekkel operáló korszakait, láthatjuk, hogy grafikus korszakára utaló éles körvonalai, erőteljes rajzolatú kontúrjai hogyan oldódnak színekké, egymásra tevődő foltokká, s magabiztos rajztudására immár nem a határozott vonalak, hanem az aprólékos műgonddal kidolgozott részletek utalnak.
E kötetek címe is a művész által követett utat jelölik: az első, az Égi dimenziók az általa ábrázolni kívánt negyedik dimenzió kutatásának, felfedezésének igényére utal, a második, a Végtelen vonzásában a hívó erőt sugallja; a harmadik, a Fénykereső már az utat jelöli, a most bemutatott munka, a Fényúton pedig a követett utat mutatja.
Az emberi élet utazás. A kijelölt út bejárása. Nem céltalan bolyongás, hanem zarándoklat egy adott cél felé, egy adott célért. Xantus Géza tudja a célt, művészetével a hozzá vezető utat keresi: a végtelenséget firtatja, a fény útján halad, megjelenítve a negyedik, transzcendens dimenziót. A végtelenbe vezető utat keresi. Még nem tudja, hogy melyik út vezet oda, de annyiról már megbizonyosodott, hogy az fénnyel van kikövezve. Ezt példázza Szebenben látható kiállítása is, szervesen illeszkedve az Ars Hungarica fesztivál kultúrák közötti hidakat építő törekvésébe.