Egyszer azt olvastam valamelyik újságban, hogy az ember életében két kritikus év van. Az első közvetlenül a születése után kezdődik, amikor még sokkal sérülékenyebb, kiszolgáltatott és szervezete kevésbé képes ellenállni a különböző betegségeknek, kórokozóknak. A másik pedig a nyugdíjba vonulást követő év, amikor hirtelen megszakadnak a munkahelyi kapcsolatok, a gyerekek már saját életüket élik és az ember hirtelen ottmarad egyedül és fölöslegesnek érzi magát. Nos, ami engem illet mindkét kritikus évet átvészeltem már, úgyhogy nagy baj nem érhet.
Romániában nyugdíjasnak lenni azonban nem tartozik a legjobb szórakozások közé. Nemrég a Transtelex közölte az Eurostat felmérésnek az eredményét, amely szerint hazánkban hatvanöt év felett csak négy egészségben eltöltött évre számíthatunk. Ez idő alatt a nyugdíjak újraszámítása után átlagosan havi 2792 lejből kell gazdálkodnia a nyugdíjasnak. Az Országos Statisztikai Intézet szerint ez 21 százalékkal nagyobb, mint az augusztus hónapra folyósított nyugdíj. Persze az egyes kategóriák között nagy eltérések vannak, egyeseknek többel, másoknak kevesebbel nőtt a nyugdíja. Nos, hogy ez sok vagy kevés, az attól függ, hogy mihez viszonyítjuk. Sok, ha arra gondolunk, hogy ez a legmagasabb nyugdíj, amit valaha is fizettek Romániában, viszont elenyészően kevés, ha az Európai Unióban a legmagasabb 2572 eurós luxemburgi nyugdíjjal hasonlítjuk össze, de még akkor is szégyenletesen kevés, ha az 1224 eurós európai átlaggal vetjük össze, ami még mindig több mint a duplája egy hazai nyugdíjas járandóságának.
A különbség erkölcsileg bizonyára még nagyobb, ha arra gondolunk, hogy a hazai nyugdíjasoknak sokkal rosszabb munkakörülmények között kellett 40-45 évet ledolgozniuk, mint nyugati társaiknak, ahol a termelés magasabb műszaki színvonalon folyt, a munkavédelmi előírások szigorúbbak voltak, következésképp sokkal többen érhették meg a nyugdíjazásukat mint nálunk. Minderről képet kapunk akkor, ha sikerül eljutnunk a turistaparadicsomokba, ahol a szállodában gyakran találkozhatunk német, francia, holland csoportokkal, ahol az átlagéletkor 70 év körül van. Egyik barátom azt mondta, hogy nálunk a kormánynak a roncsautó-programhoz hasonlóan létre kellene hoznia a roncsturista-programot, hogy életükben legalább egyszer a kisnyugdíjasok is elmehessenek Párizsba, Rómába, Prágába vagy a Bahamákra.
Ez persze az éremnek csak az egyik oldala. Költségvetési szakemberek szerint a büdzsé számára már így is nagy megterhelést jelent a nyugdíjak folyósítása. Jelenleg például 10,679 milliárd lejbe fáj a költségvetésnek a nyugdíjak folyósítása. Ugyanakkor az átlagéletkor növekedésével együtt folyamatosan nő a nyugdíjasok száma is. A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy 4,3 millió aktív keresőnek kell eltartania közel ötmillió nyugdíjast. Nyilvánvaló, hogy ennél többet a költségvetés aligha engedhet meg magának.
Éppen ezért időről-időre felvetődik a nyugdíjkorhatár meghosszabbításának kérdése, hiszen akkor néhány százezer honfitársunk a nyugdíjasok oldaláról a keresők oldalára kerülne, miáltal több pénz kerülne a nyugdíjpénztárba, amit viszont kevesebb kedvezményezett között kellene elosztani. Romániában 65 év a nyugdíjkorhatár, amivel az európai középmezőnyben van, azonban több országban már bejelentették az emelést, így például Dániában a jövő évtizedtől kezdődően 69 év lesz a nyugdíjkorhatár, a svédek pedig már azt fontolgatják, hogy 70 éves korukig dolgozzanak az állami alkalmazottak. Hollandiában 2028-ra 67 év és három hónap, Spanyolországban 2027-től 67 év, Németországban szintén 67 év lesz a nyugdíjkorhatár, de csak 2031-től.
Csakhogy erkölcsi szempontból ez az érvelés is sántít, hiszen a szóban forgó nyugdíjasok évtizedeken át fizették az államnak vagy a nyugdíjpénztárnak a hozzájárulásukat. Ők tehát nem alamizsnát kérnek az államtól, csak azt ami nekik a ledolgozott éveik után jár. Nem eltartottak, hiszen megdolgoztak – egyesek közülük igen keservesen – a nyugdíjaikért, következésképp életük alkonyán joguk van méltányos öregséghez, ennek anyagi vonzatával együtt.