Múlt csütörtökön megünnepeltük Prosperót.
Van ugyanis egy színházi könyvsorozat, Prospero könyvei vagy Prospero könyvek a címe, amelyben színészekkel-operaénekesekkel készített életinterjúkat közlünk. Többször írtam már róla, most csak annyit, hogy húsz éves lett, és megünnepeltük a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban.
Nekem van egy rögeszmém, mégpedig az, hogy ne mindig a politikum révén szerezzünk pénzt. Sokat dolgoztam érte, és kiderült, hogy nem lehetetlen: cégektől és magánemberektől sikerült szert tennünk a megfelelő összegre, amelyből szállást fizettünk a más városokból vagy Magyarországról érkezőknek, ajándékcsomagot készítettünk a szerzőknek és az interjúalanyoknak, sőt, Leopold Erika személyében egy művészcukrászt is meghívtunk, hogy muffinokkal delektálja a meghívottakat.
Mindezt az elég fárasztó műveletet egyfelől Szikszai Ildikóval és Szikszai Attilával, az Ábel könyvkiadó munkatársaival, másfelől Kós Katalinnal és Dáné Tibor Kálmánnal, a Györkös Mányi Albert Emlékház szervezőivel vittük véghez. Köszönöm fáradhatatlan, pontos és alázatos segítségüket.
A sorozat – könnyű kitalálni – 2004-ben indult a Polis Könyvkiadónál, Dávid Gyula áldásával, s a nevét Balázs Imre József ötölte ki egyik közös beszélgetésünk folyamán a Bulgakovban. Lohinszky Loránddal készült az első kötet, Máthé Éva faggatta, és folytatódott Orosz Lujzával (Köllő Katalin), László Gerővel (Hegyi Réka), Vitályos Ildikóval (Botházi Mária), Szabó Ducival (Nagy Miklós Kund), Elekes Emmával (Boros Kinga), és eltartott Á. Toszó Ilonáig, akivel jómagam készítettem életinterjút. Prospero, ahogy az már illik, sok örömöt és csillogást szerzett, de sok bosszúságot és elkeseredést is – ezek nélkül nem is lenne munka a munka. Több újságírói pályát elindított, és mindenkinek kevesebb kötete lenne, ha Prospero nem kérte volna tőlük azt, amelyiket végül megjelentették. Esetenként többet: Ferencz Éva, Köllő Kata, Dehel Gábor és Nagy Miklós Kund kettőt, illetve hármat is jegyeztek.
Hogy eltöröm a pálcámat, az túlságosan kíméletlen bejelentés lenne, nem is tettem meg a nagyszerű ünnepségen. De az biztos, hogy itt az ideje annak, hogy elgondolkodjam a búcsún. Van még néhány kötet, amelyik most készül, és amelyet nem fogok hűtlenül elhagyni, de a harminc éves évfordulót már másnak kell megszerveznie.
Az a nemzedék, amely miatt kitaláltuk a sorozatot, megkapta a kötetét, visszaemlékezhetett az életére és a pályájára, összegezhette tapasztalatait, egy pillanatra újra reflektorfénybe kerülhetett. Az újabb nemzedékek már talán nem is a könyvben keresik a boldogságukat – de ha igen, akkor is unalmas, hogy mindig ugyanaz az ember, ugyanaz a vízió irányítson.
Köszönök mindent, mindenkinek! Rajongtam értetek, és mindig is rajongani fogok.