A mai Észpresszó vendége Száz Pál szlovákiai magyar író, irodalomtörténész, a pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének oktatója, akinek a kolozsvári Magyar Napokon mutattuk be Felszámolt temetők könyve – és más feljegyzések útközben című kötetét, amely a pozsonyi Kalligram kiadó gondozásában jelent meg 2024-ben.

Száz Pál négy önálló szépprózakötet és két irodalomtudományi monográfia szerzője. Csehből, szlovákból és időnként délszláv nyelvekből fordít. Nyitott szemű utazó, időnként vándor, akit nem a turisztikai csomópontok és látványosságok érdekelnek, hanem sokkal inkább az, ami kevéssé látható, a felszín alatt lapul, vagy már csak emlékekben.
A Felszámolt temetők könyve – és más feljegyzések útközben című kötet írásai olyan feljegyzéseken alapulnak, amelyek különféle utazások hatására születtek, Párizshoz, Szarajevóhoz, Prágához, Pozsonyhoz, Bécshez, Zágrábhoz, Splithez és Dalmáciához kapcsolódnak.

A mai műsorban László Tibor interjúját hallgathatják meg a szerzővel, majd egy kulcsszavakra épülő villáminterjút, illetve két rövid részletet a Fűje sarjad a mezőknek című kötetből a szerző felolvasásában – tartsanak velünk.

Forró László/SRR