A Sóvidéket idegenforgalomra teremtették. Legalábbis azt hinné az ember, látva a természeti szépségeket, a só jelenlétének köszönhető adottságokat, a bánya gazdasági és gyógyászati potenciálját. A szakemberek különböző ismérvek alapján a térséghez sorolják Szováta és Parajd mellett Korond, Alsó- és Felsősófalva, Sóvárad, Atyha, Békástanya, Fenyőkút, Illyésmező, Kalonda és Pálpataka településeket, tanyabokrokat, de van, aki a térséghez tartozónak tartja a néprajzi szempontból részben rokon vonásokat mutató Küsmöd, Siklód és Szolokma falvakat is. Ha jól tudom, a fürdőélet korábban a Korond közelében lévő Árcsón bontakozott ki, Szováta jelentősége 1875 után, a Medve-tó létrejöttét követően nőtt meg, miután az árcsói fürdő mintájára ott is gyógyfürdőt hoztak létre. Rohamos fejlődéséhez a vasút megjelenése is hozzájárult – és ezzel párhuzamosan leépült Árcsó. Virágkorát a két világháború közötti időszakban élte, a pártállami időszakban a tömegturizmus infrastruktúrájának kiépítése tette tönkre részben a kialakult településképet, s a tönkretétel a rendszerváltás utáni vadkapitalizmus éveiben folytatódott. Ma eléggé eklektikus a fürdő, a régi, patinás villák a szocreál építészet termékeivel és az újkori újgazdagok nem mindig ízléses és nem föltétlenül tájba illő építményivel váltakoznak, mint ahogy a meghitt lokálok is a harsányan hangoskodó vendéglátóhelyekkel váltják egymást. Tény, hogy a telepen élet van, a sok turisztikai és gyógyturisztikai vállalkozás sok helybélinek biztosít megélhetést.
Szováta nimbuszából vetül némi fény Parajdra is, noha egy megyehatár választja el egymástól a két települést: a Szovátáról kiszoruló szálláskeresők az itteni szállásadóknál kötnek ki, gyarapítva a bánya által vonzott turisták tömegét. De ott van a Sószoros, ott vannak a divatos wellness-fürdők, a helyi különlegességektől az egyenflekken-szalmakrumpliig terjedő kínálatú vendéglátóhelyek, nyáron pedig vonzó a strand.
Korond is a Sóvidék része, holott a település neve hallatán nem a só, hanem a kerámia jut eszünkbe. Megnyugtató, hogy kínálnak még eredeti helyi kerámiát is a sok minden egyéb mellett, de a turisták – főként átutazó turisták – zömét, nagy többségét nem az eredeti korondi kerámia érdekli, hanem az élelmes korondiak által kínált mindenféle más termék a vesszőkosaraktól a faragott tárgyakig, a különböző szőttesektől a varrottasokig, a népies gúnyáktól a viccesnek szánt feliratú reklámpólókig, a baseballütőtől a Drakula-ábrázolásokig. Az egy feketecérna-magon kívül mindent kínálnak az árusok bódéikban, de ha jól megkeressük, talán azt is kaphatunk. S ugyanaz a kínálat a parajdi meg a szovátai útszéli kereskedőknél is.
Sóvárad és Sófalva mintha kimaradt volna a Korondot, Parajdot és Szovátát egyaránt ellepő útszéli turistabiznisztől, a főúttól távol eső sóvidéki falvak pedig megmaradtak amolyan oázisnak, olyan helynek, ahol még a végnapjait élő népi kultúra lenyomatával is találkozhatunk.
Atyha is turisztikai célponttá kezdett válni. Nem a sónak és nem a bóvlira vágyó átutazó turistahadnak köszönhetően. Ide a magaskultúra vonzza a látogatókat, ugyanis a világjárvány idején jóformán ott rekedt az időnként hazalátogató, addig Sepsiszentgyörgyön élő és alkotó képzőművész, Vinczeffy László, családi telkén a csűrből művészeti galériát, gyümölcsöskertjéből szoborparkot csinált, időnként a képzőművészeti élet jeleseit hívja meg alkotni és kiállítani, s a pici falut kiemelte a névtelenségből. Ma már aszfaltút vezet a falu központjáig, eladó házai érdekesek lettek a csendet és a kulturált környezetet kedvelők számára, a falu leépülését a fejlődés látszik felváltani. Ez is azt igazolja, hogy a Sóvidéket idegenforgalomra teremtették.