Szeptemberben éppen nyolcvan esztendeje, hogy a második világháborúban a front elérte a Keleti-Kárpátok vonalát. A szovjet hadsereg, az oldalukra átállt románokkal jött, a német és magyar hadsereg pedig ment. Gyermekkoromban mindez úgy tükröződött vissza, hogy az Olt zsögödi szorosa, a szárazföldön és vízen tele volt különböző beton-alakzatokkal, a Csíkszeredát környező dombok-hegyek pedig lövészárkokkal és golyókkal, töltényekkel. A város szélén pedig ott magaslott egy hatalmas betonbunker, amelybe telente beszorult és megfagyott a víz, ez volt az első fedett jégpálya, ahol a csíki gyermekek korcsolyázni tanultak.
Ma már tudom, hogy azokat a kikötőbeli hullámtörőkhöz hasonló téridomokat harckocsiakasztó gúlasoroknak nevezték, voltaképpen részét képezték annak az Árpád-vonalnak, amelyet még a magyar hadsereg tervezett meg, Észak-Erdély védelmére felkészülve. Az évek során, meglehetősen rendszertelenül, arról is olvastam, hogy miért volt szükség nyolcvan esztendővel ezelőtt a székelyföldi nagyobb vagy kisebb menekülésekre, a mai Magyarország területére vagy egész egyszerűen fel a hegyekbe, hadtörténészek vizsgálták a katonai alakulatok mozgásait vagy a túlélők mesélték el a maguk történeteit, többek között arról is, hogy mi történt a háború utáni első hónapokban és években, mit jelentett az a Szavazzatok a Napra! jelmondat és szimbólum, amelyekkel ugyancsak gyermekkoromban tele volt a város több középülete. És persze, pionírként, álltunk díszőrséget a hatalmas szovjet katonai emlékmű körül, mint ahogyan felnött korban azt is megéltük, hogy a szovjet címert levegyék a tetejéről és felcsíki falvakban
külön sírkertet létesítsenek az itt elhunyt német katonáknak. Persze, közülük akadt olyan is, akit székely lány bújtatott és jónéhány év eltelte után, amikor megköttettek a békeszerződések, tisztultak a viszonyok, még családot is alapítottak. Egyszóval sok-sok töredékből áll össze az emberi emlékezet, de hogy ezeket mégiscsak egységes egészbe lehessen illeszteni, ezekhez nagy mértékben hozzájárultak különösképpen az utóbbi három évtized történészi kutatásai. Nemcsak a romániai rendszerváltozás,.hanem a szocializmus közép-európai bukása előtt ugyanis nem volt ildomos olyan, már az iskolákban a nebulók fejébe besúlykolt kérdésekkel foglalkozni, hogy ki volt a felszabadító és ki nem, egy háborúban mi számított járulékos veszteségnek és mi nem.
Ezért is vettem kézbe és olvastam igen nagy érdeklődéssel a kolozsvári Korunk folyóirat idei szeptemberi számát. Ez ugyanis legnagyobb részében az 1944-es erdélyi és székelyföldi hadműveletekkel foglalkozik, nemzetközi, hadtörténeti és diplomáciai keretbe foglalva a történteket, részletesen kitérve az előzményekre és az utóhatásokra is. Mindezt kiegészítve egy egész sor olyan mikrotörténettel, amely a kisemberek szempontjából idézi fel a korabeli napokat. A tanulmányok szerzői egy kivétellel valamennyien történészek, akik sok-sok forrásmunka alapján állították össze szövegeiket, a kivétel pedig egy egy jól ismert dokumentumfilmes, aki videós interjúrészleteket tett olvashatóvá.
A száraz tényekkel foglalkozó történészek egyike felfedezte irodalmi vénáját is. 1944 szeptemberében Mars rátelepedett Tündérországra – írta, és hogy ezt miért, miképpen tette, annak tudomásul vételéért olvassuk el a Korunk szeptemberi számát.