Az ukrán parlament tegnap megszavazta azt a törvénytervezetet, amely betiltja a moszkvai patriarchátushoz tartozó ortodox egyházat. Az AFP hírügynökség beszámolója szerint 265 igen vokssal fogadták el a jogszabályt, 29-en szavaztak ellene.

Az ukránok többsége ortodox keresztény, de az ortodox közösség két külön egyházra esett szét: az egyik Moszkva fennhatóságát ismeri el, a másik pedig független, amelynek Konstantinápoly 2019-ben megadta az úgynevezett autokefál státust. Az ukrán vezetők bujtogatással vádolták meg a Moszkva fennhatóságát elismerő UPC-t, arra hivatkozva, hogy az ukrajnai háború kitörése után oroszbarát propagandát és hazugságokat
terjesztett.

A tegnap megszavazott törvénytervezet kitiltja ukrán területről az orosz ortodox egyházat, egy kormánybizottság pedig listát állít össze ennek „leányszervezeteiről”, amelyeknek a működését nem engedélyezik tovább.